Gospel Translations - User contributions [en]

A Precious Promise: The Outpouring of God's Spirit/hu

2009-02-08T20:17:16Z

Mameepapee:

{{info|Egy értékes ígéret: Isten Lelkének kiáradása}}

'''Ézsaiás könyve 44, 1-5'''

Tudod, hogy miért könnyebb az emberekhez kedvesnek lenni pénteken, mint hétfőn? Nem azért, mert a remény olyan, mint a folyó, mely egy szebb jövőből ered, mely boldogságunkkal feltölti fel a vízgyűjtőmedencét, majd pedig túlcsordul a mások felé irányuló kedvességünkkel. Pénteken a pihenés és szórakozás lehetősége egy karnyújtásnyira van, olyannyira, hogy már-már a bőrünkön tapasztaljuk. Reménnyel várjuk az elkövetkezendő hétvégét. Jókedvünk apró tározója kezd megtelni. S, ha a hétvége elég jónak ígérkezik, akkor az örömünk tározója csordultig megtelik és elkezd csordogálni. Más emberek iránt érzett túláradó örömöt szeretetnek nevezzük. Tehát mindig kedvesen viszonyulsz az emberekhez, amikor elégedett vagy a jövőddel. A remény örömmel tölt el, a túláradó öröm mosolyokban, kedves szavakban és jótettekben nyilvánul meg. Ez történik nyaralás, születésnap és karácsony előtt, illetve a legtöbb ember így van ezzel pénteken – Hál’ Istennek péntek van!

 '''Egy hétvége sem tökéletes '''

 Nem lesz nehéz tehát megvilágítani az emberek előtt, hogy a kereszténység örömhíre tökéletesen kielégíti az igényeinket. A legtöbb ember nemcsak örömre vágyik, hanem a teljesség nagyszerű szabadságára is, amellyel másokért élhetünk. Semmi sem jellemezheti jobban az emberi lélek szabadságának teljességét, mint a szeretet. Ezért legbelül az emberek szeretni akarnak. Elmondhatod hány ember csodálja Teréz anyát. A szívünk mélyén azt kívánjuk, hogy az életünk bárcsak egy ki nem apadó forrás lenne, amelyből az élet-vize fakad, mely kielégítené a rászorultakat. Ehelyett, szembesülünk aggódó, és mohó szívünk sivár valóságával. Legtöbbször az emberek akadályozzák meg örömünket, és veszélyt jelentenek törékeny lelki békénkre. Ritkán veszik észre elégedettségünket, bár túláradó örömünkből ők is részesülhetnének. Miért van ez így? Mert egy hétvége sem tökéletes. A nyaralások pénzbe kerülnek és egyszer véget érnek. A születésnapokkal együtt járnak az ajándékok… és az öregedés is. A karácsonyfák kiszáradnak. Megint egy évig nem hallasz a barátaid felől. Mindannyiunk számára az a probléma, hogy az öröm teljessége és a szeretet szabadsága, ami után sóvárgunk, nem fog beteljesülni addig, amíg teljesen meg nem bizonyosodunk afelől, hogy a legjobb, a legboldogabb jövő elképzelhető és garantált számunkra. Hadd ismételjem el újra: amíg nem bizonyosodunk meg arról, hogy a lehető legboldogabb jövő vár ránk, addig az életünk gyerekes sóvárgások és önközpontú csalódások folytonos sorozata lesz.

 '''Kereszténység és a szeretet utáni vágyakozás'''

 Az a tény, hogy boldogabbak és kedvesebbek vagyunk pénteken arra kellene, hogy tanítson mindannyiunkat, hogy az öröm és a szeretet lehetetlen remény nélkül. Valamint az a tény, hogy minden hétvége kimerül hétfőre, kereszténnyé kellene, hogy változtasson bennünket. A keresztény evangélium szívhez szóló lenyűgöző üzenete, ami majdnem túl szép, hogy igaz legyen, az, hogy a mindenható Isten, aki megalkotta a mennyet és a földet, azt mondja azoknak, akik hisznek benne: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek” (Jeremiás könyve 29, 11). Az evangélium központi mondanivalója az, hogy saját Fiát kereszthalálra adva, Isten legígéretesebb jövőt szerez és biztosít mindazoknak, akik hisznek benne. Pál apostol azt mondja a római gyülekezetnek: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozva vele együtt mindent?” Hogyan lehet egy szeretetteljes személynek mérhetetlen öröme, dicsőséges szabadsága, amikor magányosan telik a hétvége, vagy nyaraláskor lerobban az autó, és a születésnap is megmásíthatatlanul az élet vége felé mutat? A válasz: Légy kereszténnyé és higgy Istennek, amikor azt mondja: „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Pál levele a rómaiakhoz 8, 28). „De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által” (Pál levele a rómaiakhoz 5, 3-5). A keresztények egy szuverén Istenben hisznek, aki sohasem mondja, hogy „Hoppá!”. Hisszük, hogy a hét minden egyes napja – hétfőtől péntekig! – a Festőművész isteni ecsetvonása életünk festővásznán, aki már bebizonyította tehetségét, hatalmát és szeretetét a Golgota című remekművével. A Szentlélek már betöltötte a szívünket megbizonyosítva bennünket arról, hogy ha Isten nem nélkülözte volna Fiát, akkor nem fektetne bele energiát, és nem garantálná számunkra a legjobb és legboldogabb jövőt sem. Tehát a remény nem okoz csalódást. Emiatt az öröm nem ismer félelmet a szenvedéssel szemben. Ennélfogva a szeretethez vezető szabadság lehetséges ebben az erkölcstelen világban. Így, lehetséges azok számára, akik a viharban vannak, akik követik Jézust, és igazán hiszik, hogy a legmegfelelőbb időben azt tudja és fogja mondani a szélnek és a hullámoknak, hogy: „Hallgass el, némulj meg!” Amit a víz a halak kopoltyúi, a szél a madarak szárnyai hasznára van, ennélfogva Krisztus evangéliuma az emberi lélekért van. Ez adja meg a remény teljes bizonyosságát (A zsidókhoz írt levél 6, 11), és ebből ered a mérhetetlen öröm (Pál levele a rómaiakhoz 5, 2), és ebből származik a szeretethez vezető szabadság (Pál levele a kolosséiakhoz 1, 4-5). S mindebből az következik, hogy az Isten, aki mindezeket biztosította, megdicsőült (Péter első levele 4, 11). Mi mást kérdezhetne, vagy képzelhetne bárki?

 '''Remény, Öröm, Szeretet, és betöltekezés a Szentlélekkel '''

 Ha egy pillanatra megállunk és megkérdezzük, hogy mit lehet kezdeni a Szentlélek munkájával, akkor a válasz nagyon egyszerű. Örömmel telve a remény folyója által, amelyik túlcsordul a szeretethez vezető szabadságban, s mindez Isten dicsőségére történik, – ez az, amivel az Újszövetség céloz a Szentlélekkel való betöltekezésre (Pál levele az efezusiakhoz, 5, 18). Vannak olyan szakaszok, melyek nagyon egyszerűen írnak ennek a menetéről. Például: Pál levele a rómaiakhoz 15, 13 azt mondja: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” Hogyan bővölködhetünk a reménységben? A válasz: a Szentlélek ereje által. Amikor Pál azt mondja a római levél 5, 5-ben: „a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”, akkor utal a Szentlélek munkájára azért, hogy nyissuk fel a szemünket Isten szeretetének megdöbbentő jelentőségére, ami a jövőnkért van, és ezért tölt el bennünket a remény. Mivel az öröm (Pál levele a rómaiakhoz 15, 13) és a szeretet (Pál levele a kolosséiakhoz 1, 4-5) a reményből fakad, mely a Szentlélek erejében bővölködik, ezért nem lepődünk meg, amikor Pál azt mondja (a galatákhoz írt levél 5, 22-ben), hogy a szeretet és az öröm a Lélek gyümölcse. Tulajdonképpen két módon jellemezhetnénk a keresztény élet kincseihez vezető utat. Az első lehetőség szerint a reménységben való bővölködés a kulcs, amely mérhetetlen örömöt ad, mely túlcsordul a szeretethez vezető szabadságban, Isten dicsőségére. A másik nyitja a Szentlélekkel való betöltekezés.

 '''Hogyan töltekezhetünk be Szentlélekkel?'''

 Amikor felismerjük azt a kapcsolatot –, hogy a remény, az öröm, és a szeretet bősége megegyezik a Szentlélek teljességével, –, akkor egy nagyon kézzelfogható válasz bontakozik ki arra az égető kérdésre: „Hogyan töltekezhetünk be Szentlélekkel?”, amelyik manapság Betlehemben vetődött fel. Hogyan tapasztalhatjuk meg a gyülekezetünkre kiáradó Szentlelket, amely hajthatatlan örömmel tölt fel, amelyik felszabadít és felhatalmaz bennünket, hogy sokféleképpen szeressük a körülöttünk élőket, oly hitelesen, hogy megnyerjük őket Krisztusnak? A válasz: éjjel-nappal elmélkedj Isten összehasonlíthatatlan, reménytadó ígéretén. Pál ekképpen őrizhette meg szívében a remény, az öröm és a szeretet teljességét. Azt mondja a (rómaiakhoz írt levél 15, 4-ben): „Mert amit korában megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.” A remény teljes bizonyossága a Szentírás ígéretein való elmélkedésből ered. S ez mondat nem kerül ellentmondásba azzal a nyolc verssel későbbi gondolattal, amikor azt mondja, hogy a Szentlélek ad reményt. A múlt héten megtanultuk, hogy a Szentlélek az isteni szerzője a Szentírásnak. Nincs ellentmondás aközött, amint megtölt minket reménnyel és saját ígérete szavaival. A remény nem valami bizonytalan érzelem, ami a semmiből csak úgy előbukkan, mint egy hasfájás. A remény egy olyan bizonyosság, mely fényes jövőt ígér számunkra a Szentlélek szaván keresztül, melyről tudjuk, hogy tényleg valóra fog válni. Ezért csak úgy töltekezhetünk be a Szentlélekkel, ha betöltekezünk a szavával is. Akkor birtokolhatjuk a Szentlélek erejét, ha hiszünk a Biblia ígéreteiben. A bibliai ígéret tölt meg reménnyel, ami örömmel tölt el bennünket, ami erővel és szabadsággal áraszt el bennünket, hogy szeressük a felebarátainkat. Mindez a Szentlélek teljessége.

 '''Isten ígérete Ézsaiás könyve 44: 1–5-ben '''

 Amiről eddig beszéltem, tulajdonképpen egy rövid bevezetőül szolgált az Ézsaiás könyve 44: 1-5 hosszú magyarázatához. Eltávolodtam a témától, mivel egy hosszú bevezetésnek kellene lennie egy rövid magyarázathoz. Ézsaiás könyve 44: 1-5 egy ígéret, aminek fel kellene minket töltenie reménnyel és a Szentlélekkel. Tegyünk fel két rövid kérdést a szöveggel kapcsolatban. 1. Kinek szól az ígéret? 2. Mi az ígéret?

 '''''1. Kinek szól az ígéret?'''''

Az első kérdésre adott válaszunkban nem az összes Izraelitának, és nem csak az Izraelitáknak szólt az ígéret. Az igeverset közvetlenül megelőző fejezetben (43, 28) Isten elénk tárja, hogy mit cselekszik a dacos, bűneit meg nem bánó Izraellel: „hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izraelt.” Amint Izrael visszautasítja Isten szolgálatát, büntetésben részesül. Ennek ellenére Ézsaiás könyvének 44, 1-5 versei áldást ígérnek, nem büntetést. Ezért Isten „szolgámként” szólítja meg Izraelt az első és a második igeversben. „De most hallgass rám, szolgám, Jákób” (v. 1). „Ne félj szolgám, Jákób” (v. 2). Amennyiben Izrael Istent szolgálja, ígéretben és nem káromlásban részesül. Nem csak ebben részesül. A második versben található Jesúrún név („Jesúrún, akit kiválasztottam”) bizonyára a „becsületest” is jelentheti. Isten ígérete nem minden Izraelinek adatott meg, csak a „becsületesnek”. Annak az Izraelnek, aki „Isten szolgája”. Az ígéret nem minden izraelitákra vonatkozik. Sőt nem csak az izraelitákra vonatkozik. Az ötödik vers valószínűleg a megtért, de nem zsidó népre vonatkozik, amikor azt mondja: „Egyik ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik. A harmadik kezébe írja: Az Úré vagyok, és dicsekedve említi Izráel nevét.” (Hasonlítsuk össze a Zsoltárok könyve 87, 4-5 verseivel.) Az ígéret nem fogja korlátozni Izrael fizikai határait, mert sokan lesznek, akik elfogadják Izrael Istenét, akik Isten népébe tartozónak vallják magukat, akik odaszentelik életüket Istennek. Ebbe te és én is beleszámítunk, ha Krisztushoz tartozunk (Pál levele a galatákhoz 3, 29). Igaz zsidók, Ábrahám leszármazottjai és az ígéret örökösei vagyunk. Tehát az első kérdésre a következő a válasz: az ígéret csak abban az esetben vonatkozik minden izraelitára, ha Istennek szolgálnak, és ha becsületesek. Valamint az ígéret azokra a nem zsidó népekre kiterjed, akik vallani fogják, hogy „Az Úré vagyok”, és akik alávetik magukat Izrael Istenének, akit manapság mi Úr Jézus Krisztus Atyjaként ismerünk. Az ígéret a miénk.

 '''''2. Mi az ígéret?'''''

 A második kérdés: Mi az ígéret? A harmadik versben található ígéret szerint Isten kiárasztja ránk Lelkét: „Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra”. Isten megígérte a Kr.e. VIII. században, hogy el fog jönni az a nap, amikor őszinte követőit önmagával tölti meg. A kiáradás eszméje megegyezik a bővelkedés, gazdagság gondolatával. Amikor azt mondjuk, hogy „Ömlik kinn az eső,” akkor nem csak arra gondolunk, hogy „Szitál az eső”, vagy „Csepereg”. Arra gondolunk, hogy „Ha kimész, bőrig fogsz ázni”. Tehát Isten kiáradása hasonlatos ahhoz, amikor bőrigázunk, vagy megtelünk valamivel. Más szóval, Isten megígérte azt a napot, amikor a szolgáló népe a Lélekkel lesz átitatva. Kiállnék amellett, hogy Pünkösd óta, amikor ez a megjövendölt prófécia beteljesedett (úgy, mint Jóel 3, 1, Ezékiel 29, 29, Zakariás 12, 10) a keresztényeknek az a feladata, hogy örömmel keressék és fenntartsák Isten Lelkének teljességét. 

'''Mit valósít meg a kiárasztott Lélek? ''' Mit fog ez jelenteni Ézsaiás szerint? 

'''''1. Félelmeink elvétettek'''''

 Először is, azt fogja jelenteni, hogy a félelmeinket el fogják venni. A második vers: „Ne félj szolgám, Jákób.” Isten Lelke az Isten. Amikor kiárasztja rád magát, akkor biztonságban vagy. Nem vagy mentes a problémáktól, de biztonságban vagy mindattól, amiről a Mindenható Isten tudja, hogy nem jó neked. Amint átitatódunk a Lélek által, megbizonyosodhatunk afelől, hogy a hétfők a mennyből származnak, csakúgy, mint a péntekek. Bármi is legyen rettentő a holnapban, nem lehet annyira félelmetes, ha be vagy töltekezve a Szentlélekkel. Az otthoni kapcsolataid lehet, hogy feszültek; romolhat az egészséged; meglehet, hogy a főnököd a kirúgásodat fontolgatja; a jövő hozhat egy nagyon ijesztő konfliktust. Bármi is legyen az, amiért aggódsz a jövőddel kapcsolatba, tárd ki a szíved a kiárasztott Léleknek; elmélkedj az ígéretein, ami meg fog tölteni reménnyel és legyőzi a félelmeidet. 

'''''2. Isten iránti vágyakozásunk kielégül'''''

 A harmadik vers a kiáradás más hatásáról ír. „Mert vizet árasztok a szomjas (földre).” A „föld” szó nincs az eredeti szövegben (KJV, „Mert vizet árasztok a szomjasnak”). Úgy értem, amikor a Szentlélek kiárad, nemcsak a félelmek tűnnek el, de a vágyaink is kielégülnek. Isten iránt szomjazó lelkünk lecsillapodik, vagy legalább annyi elégedettséget érezünk, amivel ráébredünk arra, hol szeretnénk életünk szomját oltani. Jövőnk két okból is zordnak tűnhet: az egyik kilátás szerint a szenvedés közeleg, a másik alapján nem talál ránk a boldogság. És az emberi szív nem ezért e két dologért dobog (a jövőbeli szenvedéstől való félelem, valamint vágyakozás az eljövendő boldogságra)? Ha igen, akkor éppen Ézsaiás ígérete az, amire szükségünk van. Amikor a Lélek betölti szívünket, félelmünk elmúlik; szomjúságunk kielégül. Másképpen megfogalmazva, ha a Lélek elveszi a jövőnkkel kapcsolatos félelmeket, majd egy megnyugtató jövőképet biztosít, a remény teljes bizonyosságát adva. Ettől kezdve megértjük a római levél 15, 13 ősi mondanivalóját: „a reménységben a Szentlélek ereje által”. 

'''''3. Mindig virulni fogunk'''''

 A negyedik vers a Lélek kiáradásának egy másik hatásáról ír. Akik megtapasztalják: „Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák”. Ez nem azt sugallja, hogy a Szentlélek kiáradása feltételezhetően nem egyszeri alkalom, hanem ennek folyamatosnak kellene lennie? Oly módon kellene innunk a Szentlélekből, amint a fa gyökere folyamatosan vizet vesz magához. Ha az életedben épp most sivatag vesz körül, de a gyökereid a Lélek forrásába hatolnak be, akkor mindig virulni fogsz. Ha az életéből merítesz, sohasem fogsz szomjazni. A remény bizonyossága felébreszti benned a mérhetetlen, virágzó örömet. 

'''''4. Túlcsordulunk szeretettel'''''

 Mi a helyzet a túláradó szeretettel? Ézsaiás ezt is ígéri? Ézsaiás 58, 11 megmutatja: „Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.” Ez az. A végső ígéret szerint források és nem szivacsok leszünk. Az emberi szív nem elégedhet meg mindaddig, amíg nem válunk forrássá, amiből mások is ihatnak. Reményünk kell, hogy legyen! Örömünk kell, hogy legyen! A küldetésünk célját csak akkor érjük el, amikor Istenben lévő örömünk mások iránt tanúsított szeretetben csordul túl Isten dicsőségére. Vésd az Igét az elmédbe és a szívedbe

Nem véletlen, hogy az első zsoltárban a víz mellé ültetett fa gyümölcsöt termett másoknak, annak az embernek a portréját tárja elénk, aki Isten igéjéről elmélkedik éjjel-nappal, míg Ézsaiás 44-ben a folyó mellé ültetett fa azt az embert ábrázolja, aki megtapasztalta a Szentlélek kiáradását. Ez nem véletlen, ugyanis Isten Lelke nem terem reményt Isten Igéje nélkül; és Isten Igéje nem terem reményt a Szentlélek nélkül. A Lélek az Igén keresztül, az Ige a Lélek által elveszi félelmeinket, reményt táplál, örömmel tölt meg, csordultig tölt szeretettel, és dicsőíti Istent. Ezt jelenti a Szentlélekkel való betöltekezés. Ahhoz, hogy megtapasztald a Szentlélek kiáradását, vésd a Lélek Igéjét az elmédbe és a szívedbe minden nap, és higgy benne. Jézus Krisztus nevében arra buzdítalak, ha vágysz arra, hogy életedben megérintsd Isten Lelkét, akkor fordítsd éjjeledet és nappalodat a Szentírás tanulmányozására.

The Holy Spirit: He Is God!/hu

2009-01-07T19:50:54Z

Mameepapee:

{{InProcess|user=Mameepapee|date=}}{{info|A Szentlélek maga Isten!}}

'''János 14: 15-17, 25-26; 15: 25-27; 16: 7-15'''

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.

Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Amikor eljön a pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.

Én azonban az igazságot mondom nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

Amikor visszamegyek és elolvasom a naplómat az 1983-as év végéről és 1984 év elejéről, két gondolat fogja jellemezni: távoli vidékek missziói és harcias gondolkodásmód.

'''Távoli vidékek missziói és harcias gondolkodásmód'''

A „békés” nyugati egyház által elérhetetlen helyeken élő embercsoportok sorsa billogként pecsételte meg az életemet. Egyre jobban nyugtalanította a szívemet. A szeretet logikája ellenállhatatlan. Ha szeretem az elveszetteket, keresni fogom őket, hogy megmentsem a pusztulástól. Ha szeretem Isten dicsőségét, azért fogok dolgozni, hogy legyőzzem a világszerte uralkodó tudatlanságot, mely lealacsonyítja ezt a dicsőséget. A hitetlenek a szemem láttára morzsolódnak le, és a láthatatlan háború szörnyű nagy világossággal kezd kitörni körülöttem. Jövök, hogy lássam a békés gondolkodásmódot, mely egyaránt jellemzi mind egyházainkat és konferenciáinkat, harcászati győzelemként a Sátán fölött. Sátán vegyi fegyverzetének egyik ideggáza Krisztus katonáinak egy részében lelki dermedtséget, kábulatot, míg másokban vallásos eufóriát vált ki. Ennek eredményeként, teljesen nyilvánvalóan az ellenség kapuiban szunnyadnak hadifoglyokként a színfalak mögött. Ki, ha nem a Sátán tud megtéveszteni egy vegyi fegyverrel, ami, ha elterjed a Krisztus katonáinak a táborában elégedetté tesz őket csupán azzal, hogy a dicsőítő alkalmakat és a csoportok támogatását a Sátán börtönének kapujában tartsák? Képzeld el, amint a Szövetséges csapatok partra szállnak Németországban, győzelemittasan menetelnek a dachau-i koncentrációs tábor gázkamrái felé, majd megállnak a kapuk előtt, tábort vernek. A nagy siker örömére elfogyasztanak egy korsó bajor sört, mialatt a kapukon belül a Gestapo 5000 zsidót gázosít el. A Sátán mindaddig elégedett minden vallásos tevékenységeinkkel, amíg nem ösztönöz minket arra, hogy kiszabadítsuk a kapuk mögött szenvedőket. Ennélfogva a napirendemben szereplő legfontosabb kérdés napjainkban: hogyan vehetném rá magamat és az egyházat harcias gondolkodásmódra? Van rá valami mód, hogy megtörjük a varázst? Képzeld el, amint egy nagy hadsereg mélyen alszik gyenge kezeikben hatalmas fegyverzettel és sátraikban heverő páncélzattal. Képzeld el, amit a Sátán egyik erődítménye körül a csatamezőn alszanak. Hirtelen, egy szempillantásra az egyik katona felemeli a fejét és körülnéz, aztán egyre többen. Különös ébredés söpör végig a csatamezőn. Az izmok megfeszülnek, a páncélt magukra öltik, a kardok készenlétben vannak. A tekintetek találkoznak néma izgalomban. Fény gyullad a parancsnok sátrában, a tábornokok összegyűlnek és eldöntik a stratégiát a támadáshoz.

Mi történt? A Szentlélek elkezdett munkálkodni az Úr harcosaiban. „Ébredjetek fel, ó ti alvók, halottaitokból, és Krisztus fényt fog adni … Ne részegedjetek le a bajor sörtől, hanem töltekezzetek be a Szentlélekkel … Öltsétek magatokra Isten összes fegyverzetét … és vigyétek magatokkal a Lélek kardját, ami nem más, mint Isten Szava … Legyetek éberek … és segítsétek egymást, hogy bátrak legyetek” (Pál levele az efezusiakhoz 5:14, 18; 6:11, 17-19). Csak egy hatalom van, ami megtörheti a Sátán uralmát – ébreszd fel az Úr seregeit, győzd le a világ istenét – a Szentlélek ereje.

'''A Szentlélek iránti ismeret és szeretet gyarapodása'''

December 10-én reggel (körülbelül nyolc héttel ezelőtt) hűségesen imádkoztam ezekért a dolgokért, és kerestem Isten útmutatását a szolgálatomban. Hiszem azt, hogy Úr megadta nekem a mindenek fölötti meggyőződést arról, amit hirdetnem kellene a Szentlélekről. Három indokot jegyeztem le a naplómban:

1, Ha engem nyomaszt az, hogy hiányzik az emberek sokaságából Isten hatalmas erejének alapvető tapasztalata, akkor értelmet nyer, hogy ne csak arról prédikáljunk, hogy Isten mit tett értünk, vagy mit fog tenni, és nekünk mit kell cselekedni. Arról is szólnunk kell, hogy Isten mit csinál most, és hogyan lehet Őt megtapasztalni pl: Szentlélek. 2, A mondat megdöbbentő és tele van mindenféle figyelmeztetéssel: „Mert, ha a test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok” (Pál levele a rómaiakhoz 8:13). Az embereim élete a Lélek nélkülözhetetlen megtapasztalásától függ. Isten csodákat hajthat végre, ha keressük az ő Lelkét, és ha újra betöltekezünk vele. Ezek a csodák dicsőséget szereznek számára, amit most még tagadnak…Jöjj, Szentlélek! Mutasd meg magad az embereknek.

Január harmadik hetében, a Megbékélés Házában, 3 napon keresztül körülbelül 30 órát töltöttem imádkozással és elmélkedéssel a Szentlélekről szóló igeversek tanulmányozása kapcsán. Az eredmény az, hogy a mai üzenet a bevezetője egy 20 Szentlélekkel kapcsolatos versekre épülő sorozatnak, amit ha Isten is úgy akarja, a mai naptól fogva június 17-ig fogok prédikálni.

Arra vágyok kitartóan, és azért imádkozom, hogy ne csak tanuljunk a Szentlélekről, hanem hogy megismerjük és szeressük őt, élvezzük őt és ébredjünk fel általa. Felhatalmaz bennünket, hogy megfogalmazzuk és végrehajtsuk azt a stratégiát, amellyel legyőzzük a Sátán erejét, és ezreket szabadítunk meg a fogságából.

'''A Szentlélek korunkban való különleges megnyilvánulása'''

Manapság a mi felelősségünk, hogy ismerjük és megtapasztaljuk a Szentlelket. Itt a magyarázat: John Owen a Szentlélek című munkájában (Első könyv, Első fejezet) kiemel olyan dolgot, amit mi nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyunk. A Biblia bemutatja a megváltás történetének három fontos szakaszát, mely fokozatosan feltárja a Szentháromság három személyét: Isten, mint Atya, Fiú és Szentlélek. Krisztus első eljövetele előtt a legnagyobb igazságot „Isten természetének egysége és az ő mindenek fölött való uralma” jellemzett, különösképpen az Atya személyének tiszteletével. Amikor Krisztus eljött, akkor az volt a legnagyobb kérdés, hogy az első ponthoz hű emberek vajon felismerik és elfogadják-e a megtestesült Isten Fiát, akiben az istenség teljessége lakozik. Azután a Fiú összegyűjtötte azokat az embereket, akik elfogadták őt, keresztre feszítettek, halottaiból feltámadt és felment a mennyekbe, a ül az Atyának jobbján; ahonnan elküldte a Szentlelket, mint új megnyilvánulást az egyházban.

Krisztus eljövetelét megelőzően…az Atyaisten megnyilvánulása; Krisztus földi életének idejében…a Fiúisten megnyilvánulása; a Fiú mennybemenetelét követően…Szentlélekisten megnyilvánulása. Tehát, egy különleges korban, a megváltás történelmének tetőpontján, a Lélek napjaiban élünk. Amint a régi Izraelnek az volt a különleges felelőssége, hogy ismerjék és tiszteljék Istent Atyaként természetének egységében. Éppúgy a palesztin népnek is volt egy különleges felelőssége, hogy ismerjék és tiszteljék Jézust Isten fiaként, húsvér emberként töltött idejében. Így nekünk is van egy különleges felelősségünk, hogy megismerjük és tiszteljük a Szentlelket. „Személyének megvetése és Munkájának visszautasítása bűnnek számít, és a régiek bálványimádásával és a Fiúszemély zsidók általi elutasításával egyenértékű” (Owen).

Ó, mennyire megkegyelmeztek nekünk embereknek, akik a Lélek idejében élhetünk. Minden előttünk hever, hogy lássuk és rácsodálkozzunk az Atyaisten, a Fiúisten és a Lélekisten megjelenésének folyamatára. Mennyire hálásnak kellene lennünk azért, hogy abban a korban születtünk (, akiknek nincsenek erényeik), melyben Isten természetének teljessége három az egyben megnyilvánul, amikor az Atya, Fiú és Szentlélek különféle szolgálatai bizonyságot tesznek, és a tapasztalatszerzésünkre szolgálnak. Bizonyára mindenki, aki szereti Istent arra törekszik, hogy hűen keresse, megismerje és megtapasztalja Istent amennyire csak lehet – napjainkban ez különösképpen a Szentlélek megismerésére, megtapasztalására vonatkozik.

Ha a legfontosabb dolog Isten követése Betlehembe, akkor láthatod, hogyan irányítottam a figyelmünket a Személyre, Isten munkájára és a Szentlélekre. Legyen az elkövetkezendő 20 hét egy különleges periódus az életünkben – egy rendkívüli törekvésekkel, nyitottsággal teli időszak a Szentlélek felé. Támadásoknak kell ellenállnunk. Erődítményeket kell bevennünk. Lelki háborút kell megnyernünk. Lehet, hogy ezekben a hetekben a betlehemi csapatok felébrednek és új stratégiát eszelnek ki, és messzebbre hatolnak be a Sátán birodalmába, mint mi valaha is. Ha Jézus elküldött minket, úgy ahogy az Atya elküldött minket (János 20, 21), akkor nem kellene tudnunk Jézussal maradni, „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak” (Lukács 4, 18)? Amikor a Szentlélek erre a gyülekezetre száll, a tagadhatatlan jel indítékot és erőt fog adni, hogy bevegyük a Sátán fogolytáborait és kiszabadítsuk a foglyokat.

'''Két alapvető igazság a Szentlélekről'''

 Ezzel a bevezető üzenettel hagy szögezzek le két igazságot a Szentlélekről, amivel már az elejétől fogva tisztában kell lennünk.
<blockquote>
1. Az első igazság az, hogy a Szentlélek egy személy és nem egy személytelen erő. 2. A második igazság, hogy a Szentlélek Isten és nem Isten egy teremtménye.
</blockquote>
'''1. A Szentlélek egy Személy'''

A legfontosabb rész, amivel alátámaszthatjuk az első igazságot, János14-16. Legalább három olyan dolog van ezekben a fejezetekben, amelyek bizonyítják, hogy Jézus a Szentlelket személyként tekinti és nem csupán erőnek.

1, Jézus „másik Pártfogó”-nak nevezi János 14, 16-ban: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét” (14, 26; 15,26; 16,7). Amikor Jézus Pártfogónak, vagy Vigasztalónak nevezi a Szentlelket, akkor személyként kezeli és nem erőként. Amikor Jézus „másik Pártfogó”-nak nevezi, akkor ő ezalatt azt érti, hogy „olyan pártfogó lesz, mint én.” A Szentlélek olyan pártfogó, mint Jézus – ő egy személy

2, János 14, 17-ben Jézus azt mondja: „ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” A 25-ös versben azt mondja: „Elmondom nektek ezeket, amíg veletek vagyok.” Jézus tulajdonképpen magával azonosítja a Lelket: „ti énbennem, én pedig tibennetek” ez olyan, mintha ugyanazt mondaná „ti énbennem, a Szentlélek pedig tibennetek”. „Most ismertek engem húsvér Isten Fiaként. És hamarosan meg fogtok ismerni a Lélek által, akit megkaptok.” Tehát a Lélek legalább annyira személy, mint Jézus.

3, A Szentlelket nem csupán Isten tanításának hangjaként jellemezhetjük, hanem önkéntes tanítóként. János 14:26: „a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít meg titeket mindenre.” János 15, 26-ban önkéntes szemtanú: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” Nehogy azt gondoljuk, hogy a Lélek csak az Atya és a Fiú kiterjesztett tanítási tevékenysége. János 16, 13 azt mondja, hogy a Lélek először hall, azután tanít: „mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall.” A Szentlélek nem erőként működik, nem is egy másik személy befolyása, cselekedete által, hanem saját joggal rendelkező személyként, aki hall dolgokat az Atyától és a Fiútól, ezt tanítja, és erről tesz bizonyságot az embereknek.

Nagy változást fog hozni a saját életedben, ha elhiszed, hogy nem egy távoli Isten személytelen ereje tölt be, vezet és tisztít meg, hanem egy olyan személy, akinek a lételeme Isten szeretete (Pál apostol levele a rómaiakhoz 5, 5; János első levele 4, 12-13). Handley C.G. Moule, Durham korábbi püspöke, aki 1920-ban halt meg, bizonyságot tett a Lélek személyiségének fontosságáról:
<blockquote>
 Sohasem fogom elfelejteni az öntudatos hitem és békém nyereségét, mely a lelkembe költözött – nem sokkal azután, hogy először láttam helyesen a keresztre feszített Urat, mint a bűnösök békeáldozatát –, melyből egy sokkal intelligensebb és öntudatosabb erő felemel, a Szentlélek élő és legkegyelmesebb lényéhez, akinek a kegyelmén keresztül a lélek részesült az áldott látásmódból. Isten szeretetébe ez egy újfajta bepillantás volt. Ez az új kapcsolat, mintha a bensőben lévő megváltó erő és jóság örök működése, az isteni forrásokban való új felfedezés, lett volna. (Személy és a Szentlélek munkája, 13.o.)
</blockquote>

'''2. A Szentlélek Isten'''

 Amikor hozzáteszed a második igazságot a Szentlélekről, akkor az első igazság még értékesebbé válik. Az a személy, aki bennünk él, vezet, és megtisztít nem kisebb Istentől, a Szentlélek az. A legalapvetőbb bizonyíték erre a gyakran előforduló „Isten Lelke” megnevezés. A Lélek „Istené”, de nem azért mert Isten teremtette, hanem azért, mert Isten természetével van felruházva, és azért mert öröktől fogva Istenből való (lásd Pál első levele a korinthusiakhoz 2, 10-12). Ha az Isten Fia egyenlőképpen örök az Atyával, amint János 1, 1-3 világosan kijelenti, hogy ez így van, ennélfogva a Szentlélek is egyenlőképpen örök mindkettőjükkel, mivel Pál levele a rómaiakhoz 8, 9-11 szerint Krisztus Lelke egy és ugyanaz Isten Lelkével. Ha ez nem így lenne, akkor nekünk el kellene az képzelnünk, hogy volt olyan idő, amikor a Fiúnak és az Atyának nem volt Lelke. Mégis szeretném megpróbálni megmutatni, hogy e hét SZTÁRJA, a Szentlélek nélkülözhetetlen az Atya és Fiú kapcsolatában. Ismét Moule szavaival élve (28. o.), ő „az Eredmény, a Kapocs, a Hordozó közeg az örökkévaló közös örömükben és szeretetükben”.

Visszatérve az örökkévalósághoz, amint az Atyaisten képmására létrehozta a Fiút, volt közöttük egy végtelen öröm és Szentlélek szeretet, aki maga is egy isteni Személy. Így, amint Jézus imádkozik a gyülekezethez János 17, 26-ban nem kevesebbért, mint a Szentlélekért kéri az Atyját, amikor azt mondj: „és megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen”. Minden igazság közül a legdicsőségesebb az, hogy az elkövetkezendő 20 hétben fel fogjuk fedezni, amint a Szentlélek bejön az életünkbe, nem csupán a Fiú vagy az Atya Lelkeként, hanem az végtelen szeretet Lelkeként, ami az Atya és a Fiú között van. Ennélfogva a Fiú szeretetével szerethetjük az Atyát, és az Atya szeretetével szeretni a Fiút.

The Holy Spirit: He Is God!/hu

2009-01-07T19:23:19Z

Mameepapee:

{{InProcess|user=Mameepapee|date=}}{{info|A Szentlélek maga Isten!}}

János 14: 15-17, 25-26; 15: 25-27; 16: 7-15

Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.

Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Amikor eljön a pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.

Én azonban az igazságot mondom nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

Amikor visszamegyek és elolvasom a naplómat az 1983-as év végéről és 1984 év elejéről, két gondolat fogja jellemezni: távoli vidékek missziói és harcias gondolkodásmód.

Távoli vidékek missziói és harcias gondolkodásmód

A „békés” nyugati egyház által elérhetetlen helyeken élő embercsoportok sorsa billogként pecsételte meg az életemet. Egyre jobban nyugtalanította a szívemet. A szeretet logikája ellenállhatatlan. Ha szeretem az elveszetteket, keresni fogom őket, hogy megmentsem a pusztulástól. Ha szeretem Isten dicsőségét, azért fogok dolgozni, hogy legyőzzem a világszerte uralkodó tudatlanságot, mely lealacsonyítja ezt a dicsőséget. A hitetlenek a szemem láttára morzsolódnak le, és a láthatatlan háború szörnyű nagy világossággal kezd kitörni körülöttem. Jövök, hogy lássam a békés gondolkodásmódot, mely egyaránt jellemzi mind egyházainkat és konferenciáinkat, harcászati győzelemként a Sátán fölött. Sátán vegyi fegyverzetének egyik ideggáza Krisztus katonáinak egy részében lelki dermedtséget, kábulatot, míg másokban vallásos eufóriát vált ki. Ennek eredményeként, teljesen nyilvánvalóan az ellenség kapuiban szunnyadnak hadifoglyokként a színfalak mögött. Ki, ha nem a Sátán tud megtéveszteni egy vegyi fegyverrel, ami, ha elterjed a Krisztus katonáinak a táborában elégedetté tesz őket csupán azzal, hogy a dicsőítő alkalmakat és a csoportok támogatását a Sátán börtönének kapujában tartsák? Képzeld el, amint a Szövetséges csapatok partra szállnak Németországban, győzelemittasan menetelnek a dachau-i koncentrációs tábor gázkamrái felé, majd megállnak a kapuk előtt, tábort vernek. A nagy siker örömére elfogyasztanak egy korsó bajor sört, mialatt a kapukon belül a Gestapo 5000 zsidót gázosít el. A Sátán mindaddig elégedett minden vallásos tevékenységeinkkel, amíg nem ösztönöz minket arra, hogy kiszabadítsuk a kapuk mögött szenvedőket. Ennélfogva a napirendemben szereplő legfontosabb kérdés napjainkban: hogyan vehetném rá magamat és az egyházat harcias gondolkodásmódra? Van rá valami mód, hogy megtörjük a varázst? Képzeld el, amint egy nagy hadsereg mélyen alszik gyenge kezeikben hatalmas fegyverzettel és sátraikban heverő páncélzattal. Képzeld el, amit a Sátán egyik erődítménye körül a csatamezőn alszanak. Hirtelen, egy szempillantásra az egyik katona felemeli a fejét és körülnéz, aztán egyre többen. Különös ébredés söpör végig a csatamezőn. Az izmok megfeszülnek, a páncélt magukra öltik, a kardok készenlétben vannak. A tekintetek találkoznak néma izgalomban. Fény gyullad a parancsnok sátrában, a tábornokok összegyűlnek és eldöntik a stratégiát a támadáshoz.

Mi történt? A Szentlélek elkezdett munkálkodni az Úr harcosaiban. „Ébredjetek fel, ó ti alvók, halottaitokból, és Krisztus fényt fog adni … Ne részegedjetek le a bajor sörtől, hanem töltekezzetek be a Szentlélekkel … Öltsétek magatokra Isten összes fegyverzetét … és vigyétek magatokkal a Lélek kardját, ami nem más, mint Isten Szava … Legyetek éberek … és segítsétek egymást, hogy bátrak legyetek” (Pál levele az efezusiakhoz 5:14, 18; 6:11, 17-19). Csak egy hatalom van, ami megtörheti a Sátán uralmát – ébreszd fel az Úr seregeit, győzd le a világ istenét – a Szentlélek ereje.

A Szentlélek iránti ismeret és szeretet gyarapodása

December 10-én reggel (körülbelül nyolc héttel ezelőtt) hűségesen imádkoztam ezekért a dolgokért, és kerestem Isten útmutatását a szolgálatomban. Hiszem azt, hogy Úr megadta nekem a mindenek fölötti meggyőződést arról, amit hirdetnem kellene a Szentlélekről. Három indokot jegyeztem le a naplómban:

1, Ha engem nyomaszt az, hogy hiányzik az emberek sokaságából Isten hatalmas erejének alapvető tapasztalata, akkor értelmet nyer, hogy ne csak arról prédikáljunk, hogy Isten mit tett értünk, vagy mit fog tenni, és nekünk mit kell cselekedni. Arról is szólnunk kell, hogy Isten mit csinál most, és hogyan lehet Őt megtapasztalni pl: Szentlélek. 2, A mondat megdöbbentő és tele van mindenféle figyelmeztetéssel: „Mert, ha a test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok” (Pál levele a rómaiakhoz 8:13). Az embereim élete a Lélek nélkülözhetetlen megtapasztalásától függ. Isten csodákat hajthat végre, ha keressük az ő Lelkét, és ha újra betöltekezünk vele. Ezek a csodák dicsőséget szereznek számára, amit most még tagadnak…Jöjj, Szentlélek! Mutasd meg magad az embereknek.

Január harmadik hetében, a Megbékélés Házában, 3 napon keresztül körülbelül 30 órát töltöttem imádkozással és elmélkedéssel a Szentlélekről szóló igeversek tanulmányozása kapcsán. Az eredmény az, hogy a mai üzenet a bevezetője egy 20 Szentlélekkel kapcsolatos versekre épülő sorozatnak, amit ha Isten is úgy akarja, a mai naptól fogva június 17-ig fogok prédikálni.

Arra vágyok kitartóan, és azért imádkozom, hogy ne csak tanuljunk a Szentlélekről, hanem hogy megismerjük és szeressük őt, élvezzük őt és ébredjünk fel általa. Felhatalmaz bennünket, hogy megfogalmazzuk és végrehajtsuk azt a stratégiát, amellyel legyőzzük a Sátán erejét, és ezreket szabadítunk meg a fogságából.

A Szentlélek korunkban való különleges megnyilvánulása

Manapság a mi felelősségünk, hogy ismerjük és megtapasztaljuk a Szentlelket. Itt a magyarázat: John Owen a Szentlélek című munkájában (Első könyv, Első fejezet) kiemel olyan dolgot, amit mi nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyunk. A Biblia bemutatja a megváltás történetének három fontos szakaszát, mely fokozatosan feltárja a Szentháromság három személyét: Isten, mint Atya, Fiú és Szentlélek. Krisztus első eljövetele előtt a legnagyobb igazságot „Isten természetének egysége és az ő mindenek fölött való uralma” jellemzett, különösképpen az Atya személyének tiszteletével. Amikor Krisztus eljött, akkor az volt a legnagyobb kérdés, hogy az első ponthoz hű emberek vajon felismerik és elfogadják-e a megtestesült Isten Fiát, akiben az istenség teljessége lakozik. Azután a Fiú összegyűjtötte azokat az embereket, akik elfogadták őt, keresztre feszítettek, halottaiból feltámadt és felment a mennyekbe, a ül az Atyának jobbján; ahonnan elküldte a Szentlelket, mint új megnyilvánulást az egyházban.

Krisztus eljövetelét megelőzően…az Atyaisten megnyilvánulása; Krisztus földi életének idejében…a Fiúisten megnyilvánulása; a Fiú mennybemenetelét követően…Szentlélekisten megnyilvánulása. Tehát, egy különleges korban, a megváltás történelmének tetőpontján, a Lélek napjaiban élünk. Amint a régi Izraelnek az volt a különleges felelőssége, hogy ismerjék és tiszteljék Istent Atyaként természetének egységében. Éppúgy a palesztin népnek is volt egy különleges felelőssége, hogy ismerjék és tiszteljék Jézust Isten fiaként, húsvér emberként töltött idejében. Így nekünk is van egy különleges felelősségünk, hogy megismerjük és tiszteljük a Szentlelket. „Személyének megvetése és Munkájának visszautasítása bűnnek számít, és a régiek bálványimádásával és a Fiúszemély zsidók általi elutasításával egyenértékű” (Owen).

Ó, mennyire megkegyelmeztek nekünk embereknek, akik a Lélek idejében élhetünk. Minden előttünk hever, hogy lássuk és rácsodálkozzunk az Atyaisten, a Fiúisten és a Lélekisten megjelenésének folyamatára. Mennyire hálásnak kellene lennünk azért, hogy abban a korban születtünk (, akiknek nincsenek erényeik), melyben Isten természetének teljessége három az egyben megnyilvánul, amikor az Atya, Fiú és Szentlélek különféle szolgálatai bizonyságot tesznek, és a tapasztalatszerzésünkre szolgálnak. Bizonyára mindenki, aki szereti Istent arra törekszik, hogy hűen keresse, megismerje és megtapasztalja Istent amennyire csak lehet – napjainkban ez különösképpen a Szentlélek megismerésére, megtapasztalására vonatkozik.

Ha a legfontosabb dolog Isten követése Betlehembe, akkor láthatod, hogyan irányítottam a figyelmünket a Személyre, Isten munkájára és a Szentlélekre. Legyen az elkövetkezendő 20 hét egy különleges periódus az életünkben – egy rendkívüli törekvésekkel, nyitottsággal teli időszak a Szentlélek felé. Támadásoknak kell ellenállnunk. Erődítményeket kell bevennünk. Lelki háborút kell megnyernünk. Lehet, hogy ezekben a hetekben a betlehemi csapatok felébrednek és új stratégiát eszelnek ki, és messzebbre hatolnak be a Sátán birodalmába, mint mi valaha is. Ha Jézus elküldött minket, úgy ahogy az Atya elküldött minket (János 20, 21), akkor nem kellene tudnunk Jézussal maradni, „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak” (Lukács 4, 18)? Amikor a Szentlélek erre a gyülekezetre száll, a tagadhatatlan jel indítékot és erőt fog adni, hogy bevegyük a Sátán fogolytáborait és kiszabadítsuk a foglyokat.

Két alapvető igazság a Szentlélekről Ezzel a bevezető üzenettel hagy szögezzek le két igazságot a Szentlélekről, amivel már az elejétől fogva tisztában kell lennünk.

1. Az első igazság az, hogy a Szentlélek egy személy és nem egy személytelen erő. 2. A második igazság, hogy a Szentlélek Isten és nem Isten egy teremtménye.

1. A Szentlélek egy Személy

A legfontosabb rész, amivel alátámaszthatjuk az első igazságot, János14-16. Legalább három olyan dolog van ezekben a fejezetekben, amelyek bizonyítják, hogy Jézus a Szentlelket személyként tekinti és nem csupán erőnek.

1, Jézus „másik Pártfogó”-nak nevezi János 14, 16-ban: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét” (14, 26; 15,26; 16,7). Amikor Jézus Pártfogónak, vagy Vigasztalónak nevezi a Szentlelket, akkor személyként kezeli és nem erőként. Amikor Jézus „másik Pártfogó”-nak nevezi, akkor ő ezalatt azt érti, hogy „olyan pártfogó lesz, mint én.” A Szentlélek olyan pártfogó, mint Jézus – ő egy személy

2, János 14, 17-ben Jézus azt mondja: „ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” A 25-ös versben azt mondja: „Elmondom nektek ezeket, amíg veletek vagyok.” Jézus tulajdonképpen magával azonosítja a Lelket: „ti énbennem, én pedig tibennetek” ez olyan, mintha ugyanazt mondaná „ti énbennem, a Szentlélek pedig tibennetek”. „Most ismertek engem húsvér Isten Fiaként. És hamarosan meg fogtok ismerni a Lélek által, akit megkaptok.” Tehát a Lélek legalább annyira személy, mint Jézus.

3, A Szentlelket nem csupán Isten tanításának hangjaként jellemezhetjük, hanem önkéntes tanítóként. János 14:26: „a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít meg titeket mindenre.” János 15, 26-ban önkéntes szemtanú: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” Nehogy azt gondoljuk, hogy a Lélek csak az Atya és a Fiú kiterjesztett tanítási tevékenysége. János 16, 13 azt mondja, hogy a Lélek először hall, azután tanít: „mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall.” A Szentlélek nem erőként működik, nem is egy másik személy befolyása, cselekedete által, hanem saját joggal rendelkező személyként, aki hall dolgokat az Atyától és a Fiútól, ezt tanítja, és erről tesz bizonyságot az embereknek.

Nagy változást fog hozni a saját életedben, ha elhiszed, hogy nem egy távoli Isten személytelen ereje tölt be, vezet és tisztít meg, hanem egy olyan személy, akinek a lételeme Isten szeretete (Pál apostol levele a rómaiakhoz 5, 5; János első levele 4, 12-13). Handley C.G. Moule, Durham korábbi püspöke, aki 1920-ban halt meg, bizonyságot tett a Lélek személyiségének fontosságáról: Sohasem fogom elfelejteni az öntudatos hitem és békém nyereségét, mely a lelkembe költözött – nem sokkal azután, hogy először láttam helyesen a keresztre feszített Urat, mint a bűnösök békeáldozatát –, melyből egy sokkal intelligensebb és öntudatosabb erő felemel, a Szentlélek élő és legkegyelmesebb lényéhez, akinek a kegyelmén keresztül a lélek részesült az áldott látásmódból. Isten szeretetébe ez egy újfajta bepillantás volt. Ez az új kapcsolat, mintha a bensőben lévő megváltó erő és jóság örök működése, az isteni forrásokban való új felfedezés, lett volna. (Személy és a Szentlélek munkája, 13.o.)

2. A Szentlélek Isten Amikor hozzáteszed a második igazságot a Szentlélekről, akkor az első igazság még értékesebbé válik. Az a személy, aki bennünk él, vezet, és megtisztít nem kisebb Istentől, a Szentlélek az. A legalapvetőbb bizonyíték erre a gyakran előforduló „Isten Lelke” megnevezés. A Lélek „Istené”, de nem azért mert Isten teremtette, hanem azért, mert Isten természetével van felruházva, és azért mert öröktől fogva Istenből való (lásd Pál első levele a korinthusiakhoz 2, 10-12). Ha az Isten Fia egyenlőképpen örök az Atyával, amint János 1, 1-3 világosan kijelenti, hogy ez így van, ennélfogva a Szentlélek is egyenlőképpen örök mindkettőjükkel, mivel Pál levele a rómaiakhoz 8, 9-11 szerint Krisztus Lelke egy és ugyanaz Isten Lelkével. Ha ez nem így lenne, akkor nekünk el kellene az képzelnünk, hogy volt olyan idő, amikor a Fiúnak és az Atyának nem volt Lelke. Mégis szeretném megpróbálni megmutatni, hogy e hét SZTÁRJA, a Szentlélek nélkülözhetetlen az Atya és Fiú kapcsolatában. Ismét Moule szavaival élve (28. o.), ő „az Eredmény, a Kapocs, a Hordozó közeg az örökkévaló közös örömükben és szeretetükben”.

Visszatérve az örökkévalósághoz, amint az Atyaisten képmására létrehozta a Fiút, volt közöttük egy végtelen öröm és Szentlélek szeretet, aki maga is egy isteni Személy. Így, amint Jézus imádkozik a gyülekezethez János 17, 26-ban nem kevesebbért, mint a Szentlélekért kéri az Atyját, amikor azt mondj: „és megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen”. Minden igazság közül a legdicsőségesebb az, hogy az elkövetkezendő 20 hétben fel fogjuk fedezni, amint a Szentlélek bejön az életünkbe, nem csupán a Fiú vagy az Atya Lelkeként, hanem az végtelen szeretet Lelkeként, ami az Atya és a Fiú között van. Ennélfogva a Fiú szeretetével szerethetjük az Atyát, és az Atya szeretetével szeretni a Fiút.

Expositional Preaching and Application/hu

2008-11-12T19:43:51Z

Mameepapee:

{{InProcess|user=Mameepapee|date=}}

{{info|A magyarázó prédikáció és alkalmazása}}Egy nap feltettek egy kérdést, és rájöttem arra, hogy gyakran kérdezik, hogy amikor magyarázva hirdetem az igét, hogyan alkalmazom a szöveget a prédikációban.

Elsőként meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen kérdés mögött lehet, hogy nagyon sok kérdéses feltételezések állnak. A kérdező lehet, hogy emlékszik „magyarázó” prédikációkra, amelyeket hallott (vagy lehetséges, hogy hirdetett is), melyek nem különbözött az egyetemi vagy szemináriumi biblia előadásoktól. Lehet, hogy jól felépítettek és pontosak voltak, de érződhetett rajtuk egy kicsit az ájtatosság, vagy a lelkipásztori bölcsesség. Ezekben a magyarázó prédikációkban előfordulhatott egy csöppnyi alkalmazás. Másodsorban, a kérdést feltevő lehetséges, hogy egyszerűen félreértette az alkalmazást. Lehettek nagymértékben befolyásos magyarázatok a szóban forgó igehirdetésben, de az sem kizárt, hogy egyszerűen nem vette észre.

William Perkins, a XVI. század kiemelkedő cambridge-i puritán teológusa, arra tanította az igehirdetőket, hogy képzeljenek el különféle hallgatóközönségeket, akik hallgathatják a prédikációjukat. Arra is tanította őket, hogy gondolják végig az igazság alkalmazásait, amit hirdetnek különböző lelkületűeknek: megkeményített szívű bűnösöknek, kétkedőknek, megfáradt szenteknek, lelkes fiataloknak, és a lista folytatható tovább. Szeretném megközelíteni a kérdést egy kicsit másféleképpen. Sokan közülünk, akiket elhívtak, hogy Isten Igéjét hirdessük, már bizonyára tudni fogják, de segítségünkre lesz, hogy emlékeztessük magunkat újra arra a tényre, hogy nemcsak vegyes hallgatóság van, de különféle alkalmazások is vannak, amelyek önmagukban is hivatalosan alkalmazhatók.

Amikor hirdetem az Igét, arra hivattam el, hogy értelmezzem a Szentírást, hogy válasszak ki a Bibliából egy részt, és azt világosan magyarázzam meg ellenállhatatlanul, sőt nyomatékosan. Ebben a folyamatban, legalább három különböző alkalmazás található, melyek három különböző problémát tükröznek, melyet a saját keresztény zarándoklatunkban találunk. Először is, szenvedünk a tudatlanság ártalmas hatása miatt. Másodsorban, birkózunk a kétségeinkkel gyakran jobban, mint azt észrevesszük. Végül, vétkezünk engedetlen cselekedeteinken keresztül, vagy bűnös gondatlanságunk miatt. Ahányszor csak Isten Szavát hirdetjük, ezt a három dolgot szeretnénk a hallgatóinkban és magunkban megváltoztatni. Mindegyik más-más alkalmazást eredményez. A tudatlanság az alapvető probléma ebben a bukott világban. Elidegenítettük Istent magunktól. Megszüntettük a közvetlen közösséget a Teremtőkkel. Nem meglepő, ha tájékoztatva az embereket Isten igazságáról már önmagában is egy erőteljes alkalmazás, egy olyan dolog, amelyre reménytelenül szükségünk van. Ez nem szolgál mentségül egy hűvös és szenvtelen prédikációra. Legalább annyira izgatottá válok a kijelentő mód hatására, mint a felszólító módéra. Az evangélium parancsolatai: a bűnbánat és a hit nem jelentenek semmit, Istenről, magunkról és Krisztusról szóló kijelentő állítások nélkül. Az információ alapvető. Az igazság tanítására hivattunk el, hogy hirdessük az istenről szóló nagyszerű üzenetet. Azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik hallják az üzeneteinket, a tudatlanságból az igazság ismeretébe. Ilyen őszinte ismertetés az alkalmazás.

A kétely különbözik az egyszerű tudatlanságtól. Kétségek között ötleteket vagy igazságokat sorakoztatunk fel, amelyek ismerősek számunkra, majd megkérdőjelezzük azokat. Ez a fajta kérdőre vonás nem ritka a keresztények körében. Tulajdonképpen, a kétség az egyik legfontosabb kérdés lehet, amit figyelmesen megvizsgálunk, és ami teljesen kihívások elé állít az igehirdetéseink során. Időnként lehet, hogy elképzeljük, hogy a kereszténység előtti hitvédők kora volt az az időszak, amikor az igehirdetőknek közvetlenül meg kellett szólítaniuk a kétkedőket, de ez nem így van. Néhányan, akik hallgatták a múlt vasárnapi prédikációdat, és ki tudja ezeket a tényeket, hogy említést tettél Krisztustól vagy Istenről, vagy Onézimuszról. Lehet, hogy küzdenek ezeknek a tényeknek az igazsága ellen. Néha ilyen kétség felszínre sem került. Lehet, hogy néha magunk sem vesszük észre. Amikor vizsgálódva, aprólékosan állunk az Igéhez, akkor vágyat érzünk a megkérdőjelezésre, a bizonytalanságra és habozásra. Mindezek, szomorúan rá kell döbbennünk, kétségbe taszítanak, ott a távolban, és eltérítenek minket a hűséges zarándokútról. Talán az olyan emberek, mint mi is a szívünk egyik részében érvelni akarunk Isten Szava mellett, és sürgetni akarjuk a többieket, hogy elhiggyék a Biblia hitelességét. Azért hivattunk el, sürgessük a hallgatóközönséget Isten Szavának hitelességének elfogadására. Szeretnénk, ha azok az emberek, akik meghallják az üzeneteinket, megváltoztatnánk a kételyeiket az igazság teljes, őszinte hitére. Az ilyen sürgető, az igazság aprólékos igehirdetését nevezzük alkalmazásnak.

A bűn is egy probléma ebben a bukott világban. Tudatlanság vagy kétely, mindkettő már önmagában is lehet bűn, vagy adott bűnök eredményei, vagy egyik sem. Természetesen a bűn több a gondatlanságtól és a kételytől. Győződj meg arról, hogy azok az emberek, akik hallgatják a prédikációdat, küzdtek Istennel szemben való engedetlenségük miatt az előző héten. Biztos, hogy harcolni fognak a vele való engedetlenségük miatt a következő héten is. A bűnök különféle testet ölthetnek. Némelyek tettbeli, míg mások gondolatbeli engedetlenséget hordoznak. Legyen szó a bűn elkövetéséről, vagy el nem követéséről, a bűn elkövetése engedetlenséget Isten felén. Az igehirdetésekkel részben kihívások elé állítjuk Isten gyermekeit, hogy éljenek szentségben, amivel tükrözik az Ő szentségét. A bibliai szakasz alkalmazása a prédikációban arra szolgál, hogy utat mutasson az emberek életviteléhez a hétköznapokban. Mi igehirdetők arra vagyunk hivatottak, hogy buzdítsuk Isten gyermekeit az Igéhez való engedelmességre. Azt szeretnénk, ha azok az emberek, akik hallják az üzenetünket, megváltoznának a bűnös engedetlenekből az örömteli, boldog Istennek engedelmeskedőkké, az Ő felfedett akarata szerint, ami a Bibliában van megírva. Ilyenfajta engedelmességre való buzdítást nevezünk alkalmazásnak.

A legfontosabb üzenet, amit minden egyes alkalommal használnunk kell, az az evangélium. Néhány ember még sohasem hallott Jézus Krisztus Evangéliumáról. Néhány ember, aki részt vesz a prédikációdon, lehet, hogy dekoncentrált, vagy alszik, vagy álmodozik, vagy nem figyel oda. Tudniuk és hallaniuk kell az Örömhírről.

Mások, lehet, hogy hallották, megértették, és talán még őszintén el is fogadták az igazságot, de lehet, hogy most kétely gyötri őket az elhangzottak miatt. Ezeket az embereket ösztönözni kell arra, hogy higgyenek Jézus Krisztus Örömhírének igazságában.

Az is lehet, hogy az emberek hallották és megértették az igazságot, de halogatják bűneik megbánását. Még az előfordulhat, hogy nem kételkednek az igazságban, melyről beszélsz. Lehetséges, hogy lassabban vallják meg bűneiket és fordulnak Krisztushoz. Minden igehirdetésünkkor keresni kellene az alkalmat arra, hogy az Evangéliumon keresztül felvilágosítsunk, ösztönözzünk, és figyelmeztessünk.

Az egyetlen közös kihívás, amivel mi prédikátorok mindannyian szembesülünk Isten Igéjének a prédikációban való alkalmazásakor, az az, hogy néha, akiknek problémáik akadnak az életük bizonyos területén, azt fogják gondolni, hogy nem használod a Szentírást a prédikációd során. Igazuk van? Nem feltétlenül. Az igehirdetésed bizonyára fejlődni fog, ha a kételkedőket gyakrabban megszólítod. Egyáltalán nem helytelen, ha azoknak prédikálsz, akinek szüksége van felvilágosításra, vagy akinek szüksége van jóra serkentő beszédre ahhoz, hogy letegyék bűneiket. Még akkor is, ha az az ember, akivel beszélsz nincs tudatában ennek szükségességéről.

Egy utolsó megjegyzés. Példabeszédek könyve 23, 12 azt mondja: „Szívleld meg az intést, és hallgass az okos beszédre!” Az ’alkalmaz’ szó az angol fordításokban majdnem mindig (talán majdnem mindig) a Szentlélek munkásságára, aki hallja az Igét, és nem a prédikátor munkájára utal. Arra hivattunk el, hogy saját szívünkben építsük be az Igét, és ez alapján cselekedjünk.

Talán ez az egyetlen legfontosabb dolog, amit tehetünk következő vasárnap Isten gyermekeinek javára.

Expositional Preaching and Application/hu

2008-11-12T19:40:05Z

Mameepapee:

{{InProcess|user=Mameepapee|date=}}

Egy nap feltettek egy kérdést, és rájöttem arra, hogy gyakran kérdezik, hogy amikor magyarázva hirdetem az igét, hogyan alkalmazom a szöveget a prédikációban.

Elsőként meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen kérdés mögött lehet, hogy nagyon sok kérdéses feltételezések állnak. A kérdező lehet, hogy emlékszik „magyarázó” prédikációkra, amelyeket hallott (vagy lehetséges, hogy hirdetett is), melyek nem különbözött az egyetemi vagy szemináriumi biblia előadásoktól. Lehet, hogy jól felépítettek és pontosak voltak, de érződhetett rajtuk egy kicsit az ájtatosság, vagy a lelkipásztori bölcsesség. Ezekben a magyarázó prédikációkban előfordulhatott egy csöppnyi alkalmazás. Másodsorban, a kérdést feltevő lehetséges, hogy egyszerűen félreértette az alkalmazást. Lehettek nagymértékben befolyásos magyarázatok a szóban forgó igehirdetésben, de az sem kizárt, hogy egyszerűen nem vette észre.

William Perkins, a XVI. század kiemelkedő cambridge-i puritán teológusa, arra tanította az igehirdetőket, hogy képzeljenek el különféle hallgatóközönségeket, akik hallgathatják a prédikációjukat. Arra is tanította őket, hogy gondolják végig az igazság alkalmazásait, amit hirdetnek különböző lelkületűeknek: megkeményített szívű bűnösöknek, kétkedőknek, megfáradt szenteknek, lelkes fiataloknak, és a lista folytatható tovább. Szeretném megközelíteni a kérdést egy kicsit másféleképpen. Sokan közülünk, akiket elhívtak, hogy Isten Igéjét hirdessük, már bizonyára tudni fogják, de segítségünkre lesz, hogy emlékeztessük magunkat újra arra a tényre, hogy nemcsak vegyes hallgatóság van, de különféle alkalmazások is vannak, amelyek önmagukban is hivatalosan alkalmazhatók.

Amikor hirdetem az Igét, arra hivattam el, hogy értelmezzem a Szentírást, hogy válasszak ki a Bibliából egy részt, és azt világosan magyarázzam meg ellenállhatatlanul, sőt nyomatékosan. Ebben a folyamatban, legalább három különböző alkalmazás található, melyek három különböző problémát tükröznek, melyet a saját keresztény zarándoklatunkban találunk. Először is, szenvedünk a tudatlanság ártalmas hatása miatt. Másodsorban, birkózunk a kétségeinkkel gyakran jobban, mint azt észrevesszük. Végül, vétkezünk engedetlen cselekedeteinken keresztül, vagy bűnös gondatlanságunk miatt. Ahányszor csak Isten Szavát hirdetjük, ezt a három dolgot szeretnénk a hallgatóinkban és magunkban megváltoztatni. Mindegyik más-más alkalmazást eredményez. A tudatlanság az alapvető probléma ebben a bukott világban. Elidegenítettük Istent magunktól. Megszüntettük a közvetlen közösséget a Teremtőkkel. Nem meglepő, ha tájékoztatva az embereket Isten igazságáról már önmagában is egy erőteljes alkalmazás, egy olyan dolog, amelyre reménytelenül szükségünk van. Ez nem szolgál mentségül egy hűvös és szenvtelen prédikációra. Legalább annyira izgatottá válok a kijelentő mód hatására, mint a felszólító módéra. Az evangélium parancsolatai: a bűnbánat és a hit nem jelentenek semmit, Istenről, magunkról és Krisztusról szóló kijelentő állítások nélkül. Az információ alapvető. Az igazság tanítására hivattunk el, hogy hirdessük az istenről szóló nagyszerű üzenetet. Azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik hallják az üzeneteinket, a tudatlanságból az igazság ismeretébe. Ilyen őszinte ismertetés az alkalmazás.

A kétely különbözik az egyszerű tudatlanságtól. Kétségek között ötleteket vagy igazságokat sorakoztatunk fel, amelyek ismerősek számunkra, majd megkérdőjelezzük azokat. Ez a fajta kérdőre vonás nem ritka a keresztények körében. Tulajdonképpen, a kétség az egyik legfontosabb kérdés lehet, amit figyelmesen megvizsgálunk, és ami teljesen kihívások elé állít az igehirdetéseink során. Időnként lehet, hogy elképzeljük, hogy a kereszténység előtti hitvédők kora volt az az időszak, amikor az igehirdetőknek közvetlenül meg kellett szólítaniuk a kétkedőket, de ez nem így van. Néhányan, akik hallgatták a múlt vasárnapi prédikációdat, és ki tudja ezeket a tényeket, hogy említést tettél Krisztustól vagy Istenről, vagy Onézimuszról. Lehet, hogy küzdenek ezeknek a tényeknek az igazsága ellen. Néha ilyen kétség felszínre sem került. Lehet, hogy néha magunk sem vesszük észre. Amikor vizsgálódva, aprólékosan állunk az Igéhez, akkor vágyat érzünk a megkérdőjelezésre, a bizonytalanságra és habozásra. Mindezek, szomorúan rá kell döbbennünk, kétségbe taszítanak, ott a távolban, és eltérítenek minket a hűséges zarándokútról. Talán az olyan emberek, mint mi is a szívünk egyik részében érvelni akarunk Isten Szava mellett, és sürgetni akarjuk a többieket, hogy elhiggyék a Biblia hitelességét. Azért hivattunk el, sürgessük a hallgatóközönséget Isten Szavának hitelességének elfogadására. Szeretnénk, ha azok az emberek, akik meghallják az üzeneteinket, megváltoztatnánk a kételyeiket az igazság teljes, őszinte hitére. Az ilyen sürgető, az igazság aprólékos igehirdetését nevezzük alkalmazásnak.

A bűn is egy probléma ebben a bukott világban. Tudatlanság vagy kétely, mindkettő már önmagában is lehet bűn, vagy adott bűnök eredményei, vagy egyik sem. Természetesen a bűn több a gondatlanságtól és a kételytől. Győződj meg arról, hogy azok az emberek, akik hallgatják a prédikációdat, küzdtek Istennel szemben való engedetlenségük miatt az előző héten. Biztos, hogy harcolni fognak a vele való engedetlenségük miatt a következő héten is. A bűnök különféle testet ölthetnek. Némelyek tettbeli, míg mások gondolatbeli engedetlenséget hordoznak. Legyen szó a bűn elkövetéséről, vagy el nem követéséről, a bűn elkövetése engedetlenséget Isten felén. Az igehirdetésekkel részben kihívások elé állítjuk Isten gyermekeit, hogy éljenek szentségben, amivel tükrözik az Ő szentségét. A bibliai szakasz alkalmazása a prédikációban arra szolgál, hogy utat mutasson az emberek életviteléhez a hétköznapokban. Mi igehirdetők arra vagyunk hivatottak, hogy buzdítsuk Isten gyermekeit az Igéhez való engedelmességre. Azt szeretnénk, ha azok az emberek, akik hallják az üzenetünket, megváltoznának a bűnös engedetlenekből az örömteli, boldog Istennek engedelmeskedőkké, az Ő felfedett akarata szerint, ami a Bibliában van megírva. Ilyenfajta engedelmességre való buzdítást nevezünk alkalmazásnak.

A legfontosabb üzenet, amit minden egyes alkalommal használnunk kell, az az evangélium. Néhány ember még sohasem hallott Jézus Krisztus Evangéliumáról. Néhány ember, aki részt vesz a prédikációdon, lehet, hogy dekoncentrált, vagy alszik, vagy álmodozik, vagy nem figyel oda. Tudniuk és hallaniuk kell az Örömhírről.

Mások, lehet, hogy hallották, megértették, és talán még őszintén el is fogadták az igazságot, de lehet, hogy most kétely gyötri őket az elhangzottak miatt. Ezeket az embereket ösztönözni kell arra, hogy higgyenek Jézus Krisztus Örömhírének igazságában.

Az is lehet, hogy az emberek hallották és megértették az igazságot, de halogatják bűneik megbánását. Még az előfordulhat, hogy nem kételkednek az igazságban, melyről beszélsz. Lehetséges, hogy lassabban vallják meg bűneiket és fordulnak Krisztushoz. Minden igehirdetésünkkor keresni kellene az alkalmat arra, hogy az Evangéliumon keresztül felvilágosítsunk, ösztönözzünk, és figyelmeztessünk.

Az egyetlen közös kihívás, amivel mi prédikátorok mindannyian szembesülünk Isten Igéjének a prédikációban való alkalmazásakor, az az, hogy néha, akiknek problémáik akadnak az életük bizonyos területén, azt fogják gondolni, hogy nem használod a Szentírást a prédikációd során. Igazuk van? Nem feltétlenül. Az igehirdetésed bizonyára fejlődni fog, ha a kételkedőket gyakrabban megszólítod. Egyáltalán nem helytelen, ha azoknak prédikálsz, akinek szüksége van felvilágosításra, vagy akinek szüksége van jóra serkentő beszédre ahhoz, hogy letegyék bűneiket. Még akkor is, ha az az ember, akivel beszélsz nincs tudatában ennek szükségességéről.

Egy utolsó megjegyzés. Példabeszédek könyve 23, 12 azt mondja: „Szívleld meg az intést, és hallgass az okos beszédre!” Az ’alkalmaz’ szó az angol fordításokban majdnem mindig (talán majdnem mindig) a Szentlélek munkásságára, aki hallja az Igét, és nem a prédikátor munkájára utal. Arra hivattunk el, hogy saját szívünkben építsük be az Igét, és ez alapján cselekedjünk.

Talán ez az egyetlen legfontosabb dolog, amit tehetünk következő vasárnap Isten gyermekeinek javára.

A Communion of Confession/hu

2008-09-11T16:18:48Z

Mameepapee:

{{info|A bűnvallás közössége}}Milyen lenne a dicsőítésünk a bűn akadályozó tényezői nélkül? Mindannyiunk tapasztalta azokat a zűrös pillanatokat az életünk során –vasárnap délelőttönként tényleg vágyunk arra, hogy dicsőítésben vegyünk részt. Annak a súlynak a terhével érkezünk a templomba, hogy időben próbáljuk eljuttatni családunkat. Vagy a világ gondjainak a terhével, de a legtöbbünk a hét folyamán elkövetett bűnök terhével érkezünk, melyekkel nem törődtünk. Mindezeket magunk után húzzuk, mint valami koloncot, majd rögtön ezután a lelkipásztor azt mondja: „Most álljunk fel és dicsőítsük az Urat”. Mi a baj ezzel a képpel?

A felszínen, azt mondhatnánk, hogy a koránkelés segítene abban, hogy korábban érkezzünk meg a templomba. Ez igaz, de nem az idő a valós akadály a dicsőítésünkben, hanem a bűn. Az a tény csökkenti a dicsőítésben való lelkesedésünket, hogy túl gyakran rohanunk Isten jelenlétébe, mint azok a gyerekek, akik játék után koszosan ülnek le vacsorázni. Talán még nem jöttünk rá, de a bűn és a világ szennye hozzánk tapad, amint az Isten házába érkezünk, hogy dicsőítsük őt. A zsoltáríró kérdése emlékeztet arra, hogy „Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan” (Zsoltárok könyve 24: 3-4). Istent mélységesen bántja a bűn. Ő túlságosan szent, hogy eltűrje azt. A bűn meggátolja a dicsőítésünket.

Akkor hogyan tisztulhatunk meg és léphetünk Isten jelenlétébe? Csakis Krisztuson keresztül. Csak így van jogunk, hogy Isten házába léphessünk. Miértünk, Krisztus „önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek” (Pál apostol zsidókhoz írt levele 9: 14). Krisztusban már megigazoltunk, szentek és tiszták vagyunk. Isten, nagyszerű szeretetével és kegyelmével, szeretett gyermekeinek nevezett bennünket Krisztusban (János evangéliuma 1: 12-13). Örökbe fogadtak bennünket és kaptunk egy családot is: az egyházat. Eggyé válva Krisztussal, azokkal is egyesülhetünk, akiknek kapcsolatuk van vele.

Ez a mi igazi családunk. Azokkal, akikkel együtt zarándokolunk Isten mennyei nyugalom földjére. Akikkel együtt nagyszerű kiváltságot kapunk, hogy minden Úr Napján megpihenhetünk a patak partján, amelyet Isten azért biztosított, hogy erőt adjon a megfáradt lelkű zarándokoknak. Isten arra hívja el a szövetséges családot, hogy igazolja azt a tényt, hogy megigazoltunk, szentté lettünk és megtisztultunk a bűneinktől Krisztusban. Ehhez az szükséges, hogy ne maradjon a bűn Isten és közöttünk, sőt egymás között sem. Isten azt mondja, ha vétkeztünk ellene, vagy egymás ellen, nagyon egyszerű és világos kötelezettségünk van: gyónjuk meg bűneinket.

Pusztán a bűn meggyónásának említésétől sokaknak a római katolikus vallás jut eszébe. Végül is ki vallaná meg bűneit? Kinek vallanánk meg bűneinket? A Biblia tele van segítőkész válaszokkal ezekre a kérdésekre. A gyónás számos lehetőségeire hívja fel figyelmünk. Az első a bűn megvallása közösségi szinten. Nagyon sok gyülekezetben még az istentisztelet megkezdése előtt felolvasnak a Tízparancsolatból, hogy a gyülekezetnek jusson eszébe, hogy ismét a szent Isten jelenlétében vannak, aki tiszteletre méltó. Ezt általában egy bűnvalló ima és a bűnbocsánat bizonyossága követ. Ezek emlékeztetnek bennünket arra, hogy bár megszegtük Istennel kötött szövetségünket, Isten meg fogja hallgatni a gyónásunkat és „megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1 János 1, 9), ezért dicsőíthetjük Őt.

A bűnvallás második aspektusa a gyülekezeti tagok és a presbitereik között történik. Manapság nagy beszédtéma a gyülekezetek berkein belül a felelősség csoportok, partnerek, konferenciák és a hasonló dolgok. Ezeknek is meglehet a maga helyük, de nem hagyhatjuk, hogy kiszorítsák a presbiterek szerepét az egyház életében. Isten azért adta a presbitereket, hogy a terheinkről imáikban megemlékezzenek, oktassák a gyülekezetet, amiben szüksége van arra, és igen, hogy felelősséget biztosítsanak (Pál Zsidókhoz írt levele 13, 17). Ők nem bocsátják meg bűneinket Isten helyett, de mindig emlékeztetnek bennünket Isten megbocsátó kegyelmére. Lelkipásztorokként mindig figyelmeztetniük kell bennünket a mi mennyei Pásztorunkra.

A gyónás utolsó aspektusa miránk nézve a gyülekezeti tagok között történik. A bűn gyakran beszivárog kapcsolatainkba és tönkreteszi az egységünket. Ez előfordulhat családtagok és gyülekezeti tagok között is egyaránt. Amikor ez megtörténik, akkor szertartás kihívásként jelenik meg számunkra. Nem tudunk dicsőíteni, ha haragszunk egymásra. Érezzük a képmutatásunkat, és gyűlöljük azt a tényt, hogy túl könnyedén járt el a szánk és földbe tiportuk azokat, akiket építeni kellene – és most mellettük ülünk a dicsőítés alatt! Így gondoljuk végig, hogy amikor dicsőítésre készülünk, bizonyosodjunk meg arról, hogy nem lakozik tikos bűn a szívünkben, amitől nem vagyunk hajlandóak megszabadulni. Bizonyosodjunk meg arról is, hogy nem áll semmilyen bűn egyik családtagunk vagy keresztények és mi köztünk. Ha mégis lenne, készségesen valljuk meg egymásnak, amint Jakab 5, 16 mondja nekünk. Ugyanakkor bocsássunk meg azoknak, akik megvallják nekünk bűneiket. Ily módon nem hátráltatja semmi a kapcsolatunkat Istennel és egymással. Amikor Isten házába jövünk Őt dicsőíteni, hagyjuk a bűneinket a bejáraton kívül.

The Bearer of Iniquity/hu

2008-07-30T11:31:01Z

Mameepapee:

{{info|A bűn hordozója}}Istennek mindig is gondja volt az emberiségre a szövetség vezetőjén keresztül. Ádám bennünket képviselt a Paradicsomban. Ha engedelmeskedett volna, akkor (a szövetség értelmében) életet és örökké tartó jólétet érdemelt volna. Engedetlenségével magát és bennünket is a bűn posványába, bűntudatba és kárhozatba sodort. Habár Ádám megszegte a szövetséget, annak kielégíthetetlen elvárásai és hajthatatlan bírsága még mindig hatályos maradt. Jézus Krisztus második Ádámként jött el véghezvinni azt, amit az első nem tudott: tökéletesen engedelmeskedni, és kiváltani a népe büntetését. Istennek ez volt az örök terve, hogy ily módón váltson meg bennünket. A megváltás az Atya, Fiú és Szentlélek egy örökké tartó megegyezése által valósult meg a Fiú megtestesülésének lehetőségén keresztül. Ez az egyesség létrehozta a követeléseket és a feltételeket, miszerint Krisztus elérné, hogy kiváltsa népe megváltását.

 Összefoglalhatnánk Krisztus munkájának örökkévalóságát az engedelmesség fogalmával. Isten-ember lett, azért hogy végrehajtsa az örökkévalóságban rábízott gondnokságot, teljesítve a követeléseket, kielégítve a megszegett szövetséget büntetését. Általában az Ő engedelmességét két szóval jellemzik: aktív engedelmesség és passzív szófogadás. Aktív engedelmességében beteljesítette a szövetség követeléseit azzal, hogy tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Az Ő aktív szófogadása nélkülözhetetlen volt a közvetítői és szövetség vezetői munkájában. Pál apostol összegzi Krisztus engedelmességének fontosságát, és összefüggésbe hozza azt a mentségünkre a rómaiakhoz írt levél 5: 19-ben. A passzív engedelmessége szenvedésére utal, amit népe bűneiért állt ki. A passzív kifejezés nem azt jelenti, hogy passzív volt az engedelmességben. Áldozatként készségesen felajánlotta mind testét és lelkét népe bűneiért. A vezeklés szó Krisztus passzív engedelmességét jellemzi. Négy szóval tudnám összefoglalni a vezeklés természetét: bűnhődés, kiengesztelés, kibékítés, megváltás.

 A bűnhődés jellemzi Krisztus áldozatvállalását, amit helyettünk vitt végbe, s amivel megtisztított bennünket a bűntudattól, és a bűn mocskától. János apostol Isten Bárányának nevezte őt, aki elveszi a világ bűneit (János evangéliuma 1: 29, 36; lásd még a Jelenések könyve 5: 9). Ez a szaknyelv utal az Ószövetségben szereplő áldozati rendszerre. Az Ószövetség áldozatai hasonló szerepet töltöttek be, mint Krisztus vezeklése. Az áldozati rendszer két fontos alkotóeleme a képviselet és a gyanúsítás volt. A képviselet a Vezeklés Napján felajánlott áldozatokkal ábrázolhatjuk. Évente, azon a napon a főpap belépett a szentek szentjébe maga és háza népe vétekáldozatával (Mózes harmadik könyve 16: 11, 15). Ekkor a pap és a nép elismerték, hogy ők érdemelnék a halált, helyettük az állatokat vágták le.

 A kiengesztelés fogalma szintén a Vezeklés Napjával hozható összefüggésbe. A pap ráhelyezte mindkét kezét az élő bakra és megvallotta a népe bűneit. Majd az élő kecskebakot elvezették a pusztába (Mózes harmadik könyve 16: 20-22). Ezen rituálé során a nép bűneit a bakra terhelték rá. Az állatot kiengedték a pusztába, hogy a nép bűneit elvigye „amilyen messze van napkelet napnyugattól” – így ábrázolja a Zsoltárok könyve 103: 12.

 Most, azért, hogy valaki alkalmas helyettesítő legyen, megfelelő kapcsolatnak kell fennállnia helyettesítő és aközött, akit helyettesít. A bikák és bakok vére nem tudta jóvátenni az emberek bűneit – így emberek helyettesének embernek kellett lennie. Ez volt az oka annak, hogy Isten fia emberré lett. Jézus Krisztus emberként alkalmas helyettesítő. Mi több, Ő az egyetlen megfelelő helyettes. Az egyszerű halandó halála nem válthatja ki az örök, végtelen bűnt. Isten-ember lévén végtelen és örökkévaló elégedettséget hozott létre (lásd Westminsteri Nagykáté, 38-40 kérdések). Megváltóként, Krisztust az Atya jelölte ki, hogy népe helyettesítő áldozata legyen. Jézus átvette a helyünket és képviselőnk volt. Sőt, Isten a bűneinket az Úr Jézus Krisztusra terhelte. Bűnössé lett helyettünk.

 Manapság a helyettesítő áldozat fogalmát sokan tagadják a liberálisok és evangélikusok körében. A liberálisok visszautasítják a helyettesítő bűnhődést, mert ők elutasítják az Evangéliumot. Az evangélikusok pedig azért tagadják, mert szerintük a helyettesítő áldozatot nem lehet elválasztani az egyéni megváltástól. Ezek az emberek számos kompetitív elmélettel állnak elő. Ezek közül a két legnépszerűbb a „erkölcsi befolyás elmélet” és a „kormányzati elmélet” Az „erkölcsi befolyás elmélet” szerint Krisztus halála nem bűnhődés volt, hanem az emberiséggel való szenvedés azért, hogy tanúsítsa Isten szeretetét. A bűnös, látva Isten szeretetét, rá fog ébredni, befolyásolva lesz, hogy szeresse Istent. Természetesen ez az elmélet nem foglalkozik a bűntudattal, így nem mutatja be megfelelően Isten szeretetének mértékét.

 A „kormányzati elmélet” azt állítja, hogy Isten erkölcsi kormányzata követelte meg Krisztus halálát, hogy kimutassa Isten a bűn iránti bosszúságát. Habár Krisztusra nem vonatkozott a büntetés, de Isten elfogadta az Ő szenvedését, hogy kiváltsa a büntetést. Ebből az elméletből is hiányzik a bűntudat, illetve azt is elmulasztja bemutatni, hogy Isten erkölcsi kormányzata hogyan követelte meg Krisztus halálát, aki egyébként bűntelen volt.

 A vezeklés második fogalma a kiengesztelés. Úgy engesztelhetünk ki valakit, hogy igazságszolgáltatással elhessegetjük a mérgét. Ez a fogalom szorosan kötődik Krisztus bűnhődéséhez, de máshogy végződik ebben a tekintetben. Mivel a bűnhődés a bűntől és a bűntől és a bűntudattól tisztít meg. A kiengesztelés Isten haragjának és igazságosságának kielégítésével foglalkozik. Sokan nem kedvelik a kiengesztelés fogalmát, mert egy megfékezhetetlen dühű Istenre emlékezteti őket, és szerintük ez összeegyeztethetetlen Isten szeretetével.

 Habár Isten haragja nem megfékezhetetlen düh, hanem egy általa lefektetett, szent rendelkezés a bűnösök ellen. Az igazsága a bűnösök kivégzését követeli. Harag tárgyaiként Isten egyelőképpen gyűlöli az ellenségeit és azok bűneit. Sőt, nincs szétválás szeretet és kiengesztelés között. János apostol azt írja, „ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (János első levele 4: 10). Isten úgy szerette haragja tárgyait (Pál levele az efezusiakhoz 2: 3), hogy egyszülött Fiát adta áldozatul bűneinkért.

 A vezeklés harmadik fogalma a megbékélés. Ennek a fogalomnak az értelme közel áll az engesztelés bibliai gondolatához. A bűnös el van távolodva Istentől és ellenségként tekint Istenre (Ézsaiás könyve 59: 2). A megbékélés Isten rendelkezése, miszerint eltávolítja az elidegenülést és visszaállítja a békét, a barátságot, és a közösséget. Pál apostol megmagyarázza a megbékélés fogalmát a korinthusiakhoz írt második levél 5: 18-19-ben: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét”. Pál úgy tekint a megbékéltetésre, mint Krisztus által befejezett munkára.

 E munka miatt, Isten nem számítja fel a bűnöket azoknak, akik megbékélnek Vele. A megbékélés legfontosabb gondolata az, hogy Isten ellenünk irányuló ellenségeskedése megszűnt. Habár Istennel kell megbékélnünk, ez mindig arra utal, hogy szüntessük meg a gyűlölködést azzal, akivel meg kell békülnünk. Megjegyzés, például: Krisztus használta ezt a kifejezést Máté evangéliumának 5. fejezetében 23-24 igeverseiben. Itt láthatjuk, hogy az áldozat bemutatónak kellet megbékélnie azzal, akit ő megsértett. Így, a megbékélés munkájában nem Isten ellen irányuló ellenségeskedésünk nyilvánul meg, hanem fordítva. Minden alkalommal, amikor az Utolsó Vacsorára emlékezünk, Isten kinyilvánítja, hogy a megbékélés Jézus Krisztus által teljesen elvégeztetett.

 A vezeklés negyedik fogalma a megváltás. A megváltás szemszögéből a vezeklés nem más, mint Istennek való fizetség. A megváltás fogalma fizetség által való megmentés, vagy megszabadítás. Jézus azt mondja Máté evangéliumának 20. fejezet 28. sorában, hogy Ő azért jött, hogy az életét adja váltságdíjul. Pál apostol az Apostolok cselekedetei 20: 28-ban a megváltott egyházra utal.

 Az Ószövetségben, két dolog kapacsolódott a megváltás fogalmához. Az egyik, megszabadítás a büntetéstől. Mózes második könyve 21: 30-ban, az az ember, aki felelős más haláláért, mert gondatlanul hagyta, hogy veszélyes ökre valakit halálra ökleljen, akkor menekülhetett meg, ha megfizette a rá kivetett váltságdíjat. Pál apostol a galatákhoz írt levél 3: 13-ban Krisztusra vonatkoztatja az előzőekben írtakat: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: ’Átkozott, aki a fán függ’”. Krisztus megfizette ezt a váltságdíjat Istennek. Az ókeresztény egyházatya, Órigenész, azt a teóriát dolgozta ki, hogy Jézus a Sátánnak fizette meg a váltságdíjat. Ennélfogva, ezt az elméletet a „váltságdíj elméletnek” nevezik; Krisztus eleget tett a követeléseknek, mivel a Sátán szembe került a bűnösökkel. Habár János apostol világossá teszi a Jelenések könyvében, hogy Jézus Istennek fizette meg a váltságdíjat: „Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd a pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből” (Jelenések könyve 5: 9).

 A megváltás második nézőpontjában áll az örökség helyreállítása. Mózes harmadik könyve 25: 25-ben, ha egy rokon-megváltó (visszaváltó) meg tudta fizetni a családi adósságot, visszaadta annak tulajdonába, akié volt; és örököst biztosított (például: amit Boáz tett Ruth-tal). A galatákhoz írt levélben Pál a megváltás szót használja az örökbefogadásunkra: „hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk; ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is” (Pál levele a galatákhoz 4: 5, 7). Ádám nemcsak a bűn és a romlottság posványába sodort, de a családi birtokot is elveszítette. Eltékozolta Isten gyermekeinek örökségét. Krisztus megfizette a bűneink zsoldját, így Isten vissza tudta állítani az örökbefogadásunk jogát és előjogát.

 Így, Krisztus az aktív és passzív engedelmességével beteljesítette az Atya parancsát. Vezeklő munkájával négy dolgot vitt véghez: bűnhődést, kiengesztelést, kibékítést, és megváltást. Munkájával teljesen elvégezte a megváltást.

 Dicsérjük Istent a teljes megváltásért, és csodáljuk azt a bölcs szeretetet, mellyel eltervezte és véghezvitte a megváltást. Milyen elképesztő szeretet ez! A szeretet, melyet Isten az örökkévalóságban nekünk adományozott, nem más, mint a mi Megváltónk halála és szenvedése. Milyen megalapozott bölcsességre utal ez! Csak isteni bölcsesség hozhatta létre azt a tervet a bűnösök megváltására, mely képessé tette Istent, hogy igazságos legyen, amikor ítélkezik a bűnösök felett (Pál levele a rómaiakhoz 3: 24-26).

A Light in Dark Places/hu

2008-07-15T10:53:45Z

Mameepapee:

{{MasterHeader

|author= Derek W.H. Thomas

|partnerurl= (the website address for the publisher or copyright holder)

|partner= Ligonier Ministries

|other=

|mediatype= Article

|lang= Magyar

|editor= (n/a)

|translator= Noemi Horvath-Ancsan & Gergo Horvath

|levels= 1

|reviewed= Not Reviewed

|newtitle= Világosság a sötétségben

|series= Article

|topic= Life Issues

|subtopic= Joy

|month= March

|day=

|year= 2008

}}„A Szentlélek buzdította a hívőket, hogy folyamatosan, ujjongva tapsoljanak az ígért Megváltó eljöveteléig”, írta Kálvin János a 47. zsoltár első két igeversét magyarázva. Pál apostol teljes mértékben egyetértene! A börtöncellából írva, ahonnan biztosan tudta, hogy nincs menekvés csak a kivégzés, mégis az öröm jutott eszébe. Az az öröm, melyről a filippiekhez írott apostoli levél is szól. A filippiekhez írt levél oly annyira az örömről szól, hogy George B. Duncan egyszer úgy utalt ró, mint: „az élet folyamatos örvendezése”. Az öröm ellentéte a bánat. Bánatosnak nem szabad lennünk. A reformátorok megragadták az öröm lényegét a keresztények szeretetében, ahogy ragaszkodnak ahhoz, hogy az életünk fő céljaként „dicsőítsük Istent és élvezzük Őt örökké” (WSC, Q. 1).

 

Természetesen a keresztények is kísértésbe esnek a nyomasztó körülmények hatására, elkedvtelenednek és lehangolódnak. De ilyen helyzetekben azt kell mondanunk magunknak, hogy nincs jogunk így érezni. Pál apostol, aki tudta milyen érzés börtönben lenni, akit ütlegeltek és arcul köptek, tudta, hogy milyen érzés mellőzöttnek lenni, milyen az, amikor az embert nem tisztelik, arra szólít fel bennünket, hogy örvendezzünk annak ellenére, amit érezhetünk. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” – Pál levele a filippiekhez 4: 4.

 

''Az öröm portréja''

Pál apostol sohasem kért meg másokat olyan dolgok megtételére, amit ő maga sem tett volna meg. Ezért, egész életében, megfigyelhetjük az ő örömét még a legnehezebb, próbatételekkel teli helyzetekben is.

 

Bebörtönözték az „Örömhírt” követő apostolt, akitől megtagadták a szabadságot és méltóságot. Elképzelhető, hogy haragra gyulladt a körülményei miatt. A filippiek bizonyára fáradoztak azért, hogy megértsék az e mögött lakozó igazságot: Isten leghasznosabb szolgáját börtönbe vetették. Néhányan közülük megkérdőjelezték Isten bölcsességét vagy korlátlan uralmát. Néhányan lehetséges, hogy mindkettőt!

 

Pálnak lehangoltságot, bosszúságot, haragot kellett volna éreznie, ehelyett az apostol a körülmények jó oldalát nézte. Bebörtönzésének eredménye az volt, Néró császár őrségének egyes tagjainak felfedte a „Jóhírt”. Pál lehet, hogy börtönben volt, de „az Isten igéje nincs bilincsbe verve” (Pál második levele Timóteushoz 2: 9). Az apostol számára a praetorianus őrség megtérítése megért bármilyen szenvedést. Nehéz helyzetének ellenére, Pál képes volt örvendezni, mivel megértette a következő küldetését, mely sokkal nagyobb motivációval bírt, mint a közvetlen jóléte.

 

Pálnak voltak ellenségei, akik mindenáron keresztbe akartak tenni neki. Megdöbbentően, ellenségei közül kikerültek az Evangéliumot hirdető társai közül azok, akik irigyelték Pál sikerét és népszerűségét. Úgy hirdették az igét, hogy súlyosbították Pál szenvedését, arra számítva, hogy cselekedeteikkel „gyötrelmet okoznak nekem fogságomban” (Pál levele a filippiekhez, 1: 17). Nyilvánvalóan néhányan kellően elégedettek voltak amint látták, hogy az apostol azt kapja, amit szerintük megérdemelt.

 

Pált a római bírói testület „kegyeire” bízták. Az legelső fejezetben beszélt a halál lehetőségéről (Pál levele a filippiekhez 1: 20). Később részletezi a halált: „sőt ha italáldozatul kiöntetem” (Pál levele a filippiekhez, 2: 17). Valószerű elismerés az apostol részéről, hogy erőfeszítése és szenvedése bizonyára mártírhalálhoz vezet. Lehangolt az apostol, vagy neheztelő? Egyáltalán nem! „Örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” – hozzáteszi.

 

''Megtestesült öröm'' 

Megmagyarázhatjuk-e világosabban azt az örömöt, melyről Pál ír a filippiekhez írt levelében? Az öröm forrását két hittudományi igazság állítja középpontba. Az egyik alapján, az Öröm Krisztussal való egyesülésünk. Isten megteremtett bennünket, aztán újjáteremtett minket Krisztusban azért, hogy mély és tartós kapcsolatot alakítsunk ki. Ezek a legnagyobb örömünk forrásai. Az Evangéliumban nincs más kapcsolat, mely felülmúlná Jézus Krisztussal való szövetségünket. Pál azzal kezdi a filippiekhez írt levelét, hogy emlékezteti keresztény olvasóit Jézus Krisztussal való kapcsolatukra: „Krisztus Jézusban” vannak (Pál levele a filippiekhez 1: 1). Pál ezzel nyomatékosította az egyik alapvető igazságot. A hit, amint Jézus emlékeztette a tanítványait, az Ő „beléje” vetett hit (János evangéliuma 14: 12). A hit magában foglal egy olyan szövetséget, mellyel teljesen másokra bízzuk magunkat. Ezt az igazságot fejti ki Jézus „kertészeti” hasonlatában: Ő a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők (János evangéliuma 15). Jézus meggyőzi a tanítványokat arról, hogy „ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (ld. János 15: 11). Nem világos vajon Jézus azt akarja-e mondani, hogy a hívők az öröm fogadói vagy az öröm tárgyai legyenek. Valószínűleg mindkettőre gondolt. Krisztus helyreállítja a bennünk található örömöt, holott mi azt korábban elveszítettük! Amint látja, hogy olyan gyümölcsöket termünk, amelyeket kell, hogy teremjünk, beleértve természetesen az örömöt is (Pál levele a galatákhoz 5: 22), ez Őt is örömmel tölti el! Talán most már láthatjuk az öröm fontosságát az életünkben, mivel ez a Megváltónk szívét jókedvre deríti!

 

Másodsorban az öröm a kegyelem „édes ízén” keresztül közvetítődik. A gyötrelemre a válasz az, hogy emlékeztessük magunkat arra, hol lehetnénk Isten kegyeleme nélkül. „A kegyelem kellemes hang” – írta Philip Doddridge. Ezáltal azt visszhangozza, amit a keresztények mindig is éreztek Isten velünk való törődésével. Kegyelem található ennek a levélnek a kezdő és záró üdvözlésében (Pál levele a filippiekhez 1: 2; 4: 23). A kezdő köszöntést követően Pál elmondja a filippieknek mennyire vidám, valahányszor rájuk gondol. Hozzáfűzi az öröm okát: „mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben”(Pál levele a filippiekhez 1: 7). A keresztények megtalálják a boldogságukat abban, ahogy Isten bánt velük.

 

Az öröm eredhet abból is, hogy mennyire értékes, amit Istentől kaptunk. Amikor Pál keresztény lett, valami történt vele. Megváltozott a világról alkotott értékítélete. Isten kegyelme vált legfőbb örömének tárgyává. Összehasonlítva a világ csecsebecséit, a görög skybala szót használja, ami szó szoros értelemben szemetet jelent a Standard Angol alapján, de a „trágya” szó még közelebb áll a göröghöz (Pál levele a filippiekhez 3: 8). Összehasonlítva, amit Isten adott számára, – tisztesség, ami nem az övé – Pál úgy döntött, hogy egyre többet szeretne megtudni Isten csodálatos kegyelméről (Pál levele a filippiekhez 3: 7-10).

 

''Az öröm parancsa''

 

Két dolog következik ebből: az első, képességünktől függően meg kell tanulnunk kontrollálni érzelmeinket. A depressziónak különféle válfajai léteznek. Biztosak vagyunk benne, hogy némelyek összetett testi és lelki rendellenességek eredményei. De előfordulnak olyan pillanatok, amikor ok nélkül lelkileg lehangoltak vagyunk. Időnként a legjobb dolog, ha próbára tesszük az érzelmeinket. „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (A zsoltárok könyve 42: 12).

 

Túlságosan gyakran töltjük el napjainkat szenvedéssel, komor hangulatban. Mindez azért van, mert vesszük komolyan, amit tudunk, hogy igaz Istenről, hogy neki hatalma van az életünk fölött. Imádkoznunk kell és kérjünk Istentől erőt, hogy túljussunk a lehangoló, melankolikus állapotunkon. Létezik a szabad akarat, mely nem Istenhez köt. Megkeményíthetjük szívünket, s ilyenkor nem akarjuk tudomásul venni Isten segítő szándékát. Ez egy alattomos „rák”, mely elpusztít minket.

 

Másodszor, nem számít, hogy milyenek lehetnek a körülményeink, keresnünk kell az alkalmat, mely örvendezésre sarkall. A „szenvedésünkben is örvendeznünk kell” (Pál levele a rómaiakhoz 5: 3). Eszembe jut egy történet egy chicagói üzletemberről, Horatio Spafford, akinek az egész vállalkozása leégett az 1873-as tűzvész során. Feleségét és négy lányát Angliába küldte, akik a SS. Ville de Havre nevű hajón utaztak. Majd arról értesült, hogy a hajó összeütközött egy másikkal (a Lochearn-nal), és az Atlanti-óceán közepén történt hajószerencsétlenségnek 261 áldozata van, lányai is odavesztek. Mrs Spaffor, akit kimentettek, írt férjének egy telegramot: „Egyedül éltem túl.” Horatio felszállt a következő hajóra, hogy találkozzon feleségével. A hajóskapitány megmutatta neki azt a helyet, ahol a lányai vízbefulladtak. Az alábbi verssorok ekkor születtek:
<blockquote>
Amikor a békesség folyója egyengette az utamat Amikor a bánat hullámként tornyosult fölém Bármi is legyen a sorsom, Te tanítottál arra, hogy kimondjam: „Minden rendben van, lelkem megbékél.”
</blockquote>
Isten ekként akarja, hogy éljük életünket. Nincs jogunk arra, hogy elvárjuk, hogy az életünk zökkenőmentes legyen. Minden körülmények között, ha Isten gyermekei vagyunk, akkor biztosítva van számunkra Isten gondoskodása és gondviselése. Ő minden apró részletet kidolgozik. Vele együtt semmilyen hiba nem jön számításba (lásd. Pál levele a rómaiakhoz 8: 32). Létezésünk minden pillanata elegendő örömöt biztosít. A jó és a rossz együttesen kell, hogy alkosson egy hallelúja szimfóniát, hogy dicsőítsük a Mindenható Istent.

A Light in Dark Places/hu

2008-07-15T10:52:57Z

Mameepapee:

{{MasterHeader

|author= Derek W.H. Thomas

|partnerurl= (the website address for the publisher or copyright holder)

|partner= Ligonier Ministries

|other=

|mediatype= Article

|lang= Magyar

|editor= (n/a)

|translator= Noemi Horvath-Ancsan & Gergo Horvath

|levels= 1

|reviewed= Not Reviewed

|newtitle= Világosság a sötétségben

|series= Article

|topic= Life Issues

|subtopic= Joy

|month= March

|day=

|year= 2008

}}„A Szentlélek buzdította a hívőket, hogy folyamatosan, ujjongva tapsoljanak az ígért Megváltó eljöveteléig”, írta Kálvin János a 47. zsoltár első két igeversét magyarázva. Pál apostol teljes mértékben egyetértene! A börtöncellából írva, ahonnan biztosan tudta, hogy nincs menekvés csak a kivégzés, mégis az öröm jutott eszébe. Az az öröm, melyről a filippiekhez írott apostoli levél is szól. A filippiekhez írt levél oly annyira az örömről szól, hogy George B. Duncan egyszer úgy utalt ró, mint: „az élet folyamatos örvendezése”. Az öröm ellentéte a bánat. Bánatosnak nem szabad lennünk. A reformátorok megragadták az öröm lényegét a keresztények szeretetében, ahogy ragaszkodnak ahhoz, hogy az életünk fő céljaként „dicsőítsük Istent és élvezzük Őt örökké” (WSC, Q. 1).

 

Természetesen a keresztények is kísértésbe esnek a nyomasztó körülmények hatására, elkedvtelenednek és lehangolódnak. De ilyen helyzetekben azt kell mondanunk magunknak, hogy nincs jogunk így érezni. Pál apostol, aki tudta milyen érzés börtönben lenni, akit ütlegeltek és arcul köptek, tudta, hogy milyen érzés mellőzöttnek lenni, milyen az, amikor az embert nem tisztelik, arra szólít fel bennünket, hogy örvendezzünk annak ellenére, amit érezhetünk. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek.” – Pál levele a filippiekhez 4: 4.

 

''Az öröm portréja''

Pál apostol sohasem kért meg másokat olyan dolgok megtételére, amit ő maga sem tett volna meg. Ezért, egész életében, megfigyelhetjük az ő örömét még a legnehezebb, próbatételekkel teli helyzetekben is.

 

Bebörtönözték az „Örömhírt” követő apostolt, akitől megtagadták a szabadságot és méltóságot. Elképzelhető, hogy haragra gyulladt a körülményei miatt. A filippiek bizonyára fáradoztak azért, hogy megértsék az e mögött lakozó igazságot: Isten leghasznosabb szolgáját börtönbe vetették. Néhányan közülük megkérdőjelezték Isten bölcsességét vagy korlátlan uralmát. Néhányan lehetséges, hogy mindkettőt!

 

Pálnak lehangoltságot, bosszúságot, haragot kellett volna éreznie, ehelyett az apostol a körülmények jó oldalát nézte. Bebörtönzésének eredménye az volt, Néró császár őrségének egyes tagjainak felfedte a „Jóhírt”. Pál lehet, hogy börtönben volt, de „az Isten igéje nincs bilincsbe verve” (Pál második levele Timóteushoz 2: 9). Az apostol számára a praetorianus őrség megtérítése megért bármilyen szenvedést. Nehéz helyzetének ellenére, Pál képes volt örvendezni, mivel megértette a következő küldetését, mely sokkal nagyobb motivációval bírt, mint a közvetlen jóléte.

 

Pálnak voltak ellenségei, akik mindenáron keresztbe akartak tenni neki. Megdöbbentően, ellenségei közül kikerültek az Evangéliumot hirdető társai közül azok, akik irigyelték Pál sikerét és népszerűségét. Úgy hirdették az igét, hogy súlyosbították Pál szenvedését, arra számítva, hogy cselekedeteikkel „gyötrelmet okoznak nekem fogságomban” (Pál levele a filippiekhez, 1: 17). Nyilvánvalóan néhányan kellően elégedettek voltak amint látták, hogy az apostol azt kapja, amit szerintük megérdemelt.

 

Pált a római bírói testület „kegyeire” bízták. Az legelső fejezetben beszélt a halál lehetőségéről (Pál levele a filippiekhez 1: 20). Később részletezi a halált: „sőt ha italáldozatul kiöntetem” (Pál levele a filippiekhez, 2: 17). Valószerű elismerés az apostol részéről, hogy erőfeszítése és szenvedése bizonyára mártírhalálhoz vezet. Lehangolt az apostol, vagy neheztelő? Egyáltalán nem! „Örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” – hozzáteszi.

 

''Megtestesült öröm''

 

Megmagyarázhatjuk-e világosabban azt az örömöt, melyről Pál ír a filippiekhez írt levelében? Az öröm forrását két hittudományi igazság állítja középpontba. Az egyik alapján, az Öröm Krisztussal való egyesülésünk. Isten megteremtett bennünket, aztán újjáteremtett minket Krisztusban azért, hogy mély és tartós kapcsolatot alakítsunk ki. Ezek a legnagyobb örömünk forrásai. Az Evangéliumban nincs más kapcsolat, mely felülmúlná Jézus Krisztussal való szövetségünket. Pál azzal kezdi a filippiekhez írt levelét, hogy emlékezteti keresztény olvasóit Jézus Krisztussal való kapcsolatukra: „Krisztus Jézusban” vannak (Pál levele a filippiekhez 1: 1). Pál ezzel nyomatékosította az egyik alapvető igazságot. A hit, amint Jézus emlékeztette a tanítványait, az Ő „beléje” vetett hit (János evangéliuma 14: 12). A hit magában foglal egy olyan szövetséget, mellyel teljesen másokra bízzuk magunkat. Ezt az igazságot fejti ki Jézus „kertészeti” hasonlatában: Ő a szőlőtő, mi vagyunk a szőlővesszők (János evangéliuma 15). Jézus meggyőzi a tanítványokat arról, hogy „ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” (ld. János 15: 11). Nem világos vajon Jézus azt akarja-e mondani, hogy a hívők az öröm fogadói vagy az öröm tárgyai legyenek. Valószínűleg mindkettőre gondolt. Krisztus helyreállítja a bennünk található örömöt, holott mi azt korábban elveszítettük! Amint látja, hogy olyan gyümölcsöket termünk, amelyeket kell, hogy teremjünk, beleértve természetesen az örömöt is (Pál levele a galatákhoz 5: 22), ez Őt is örömmel tölti el! Talán most már láthatjuk az öröm fontosságát az életünkben, mivel ez a Megváltónk szívét jókedvre deríti!

 

Másodsorban az öröm a kegyelem „édes ízén” keresztül közvetítődik. A gyötrelemre a válasz az, hogy emlékeztessük magunkat arra, hol lehetnénk Isten kegyeleme nélkül. „A kegyelem kellemes hang” – írta Philip Doddridge. Ezáltal azt visszhangozza, amit a keresztények mindig is éreztek Isten velünk való törődésével. Kegyelem található ennek a levélnek a kezdő és záró üdvözlésében (Pál levele a filippiekhez 1: 2; 4: 23). A kezdő köszöntést követően Pál elmondja a filippieknek mennyire vidám, valahányszor rájuk gondol. Hozzáfűzi az öröm okát: „mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben”(Pál levele a filippiekhez 1: 7). A keresztények megtalálják a boldogságukat abban, ahogy Isten bánt velük.

 

Az öröm eredhet abból is, hogy mennyire értékes, amit Istentől kaptunk. Amikor Pál keresztény lett, valami történt vele. Megváltozott a világról alkotott értékítélete. Isten kegyelme vált legfőbb örömének tárgyává. Összehasonlítva a világ csecsebecséit, a görög skybala szót használja, ami szó szoros értelemben szemetet jelent a Standard Angol alapján, de a „trágya” szó még közelebb áll a göröghöz (Pál levele a filippiekhez 3: 8). Összehasonlítva, amit Isten adott számára, – tisztesség, ami nem az övé – Pál úgy döntött, hogy egyre többet szeretne megtudni Isten csodálatos kegyelméről (Pál levele a filippiekhez 3: 7-10).

 

''Az öröm parancsa''

 

Két dolog következik ebből: az első, képességünktől függően meg kell tanulnunk kontrollálni érzelmeinket. A depressziónak különféle válfajai léteznek. Biztosak vagyunk benne, hogy némelyek összetett testi és lelki rendellenességek eredményei. De előfordulnak olyan pillanatok, amikor ok nélkül lelkileg lehangoltak vagyunk. Időnként a legjobb dolog, ha próbára tesszük az érzelmeinket. „Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!” (A zsoltárok könyve 42: 12).

 

Túlságosan gyakran töltjük el napjainkat szenvedéssel, komor hangulatban. Mindez azért van, mert vesszük komolyan, amit tudunk, hogy igaz Istenről, hogy neki hatalma van az életünk fölött. Imádkoznunk kell és kérjünk Istentől erőt, hogy túljussunk a lehangoló, melankolikus állapotunkon. Létezik a szabad akarat, mely nem Istenhez köt. Megkeményíthetjük szívünket, s ilyenkor nem akarjuk tudomásul venni Isten segítő szándékát. Ez egy alattomos „rák”, mely elpusztít minket.

 

Másodszor, nem számít, hogy milyenek lehetnek a körülményeink, keresnünk kell az alkalmat, mely örvendezésre sarkall. A „szenvedésünkben is örvendeznünk kell” (Pál levele a rómaiakhoz 5: 3). Eszembe jut egy történet egy chicagói üzletemberről, Horatio Spafford, akinek az egész vállalkozása leégett az 1873-as tűzvész során. Feleségét és négy lányát Angliába küldte, akik a SS. Ville de Havre nevű hajón utaztak. Majd arról értesült, hogy a hajó összeütközött egy másikkal (a Lochearn-nal), és az Atlanti-óceán közepén történt hajószerencsétlenségnek 261 áldozata van, lányai is odavesztek. Mrs Spaffor, akit kimentettek, írt férjének egy telegramot: „Egyedül éltem túl.” Horatio felszállt a következő hajóra, hogy találkozzon feleségével. A hajóskapitány megmutatta neki azt a helyet, ahol a lányai vízbefulladtak. Az alábbi verssorok ekkor születtek:

 
<blockquote>Amikor a békesség folyója egyengette az utamat Amikor a bánat hullámként tornyosult fölém Bármi is legyen a sorsom, Te tanítottál arra, hogy kimondjam: „Minden rendben van, lelkem megbékél.” </blockquote>
Isten ekként akarja, hogy éljük életünket. Nincs jogunk arra, hogy elvárjuk, hogy az életünk zökkenőmentes legyen. Minden körülmények között, ha Isten gyermekei vagyunk, akkor biztosítva van számunkra Isten gondoskodása és gondviselése. Ő minden apró részletet kidolgozik. Vele együtt semmilyen hiba nem jön számításba (lásd. Pál levele a rómaiakhoz 8: 32). Létezésünk minden pillanata elegendő örömöt biztosít. A jó és a rossz együttesen kell, hogy alkosson egy hallelúja szimfóniát, hogy dicsőítsük a Mindenható Istent.

Boasting Only in the Cross/hu

2008-06-17T09:28:19Z

Mameepapee:

{{MasterHeader

|author= John Piper

|partnerurl= http://www.desiringgod.org

|partner= Desiring God

|other=

|mediatype= Article

|lang= Magyar

|editor= n/a

|translator= Gergo Horvath & Noemi Horvath-Ancsan

|levels= 1

|reviewed= Not Reviewed

|newtitle= Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk

|series= n/a

|topic= Christian Hedonism

|subtopic= Spiritual Growth

|month= May

|day= 20

|year=2000}} 

             '''Pál levele a galatákhoz 6, 14'''

 
<blockquote>  Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára. </blockquote>
 Nem kell sokat tudnod az életről ahhoz, hogy mély benyomást tehess a világra. Mégis ismerni kell néhány nagyszerű dolgot, ami sokat vet a latba. Majd légy hajlandó élni és meghalni ezekért. Azok, akik tartós változást eredményeztek a világban nem azok az emberek, akik sok tudást sajátítottak el, hanem azok, akik néhány nagyszerű dolgot birtokoltak. Ha azt szeretnéd, hogy a te életed is számítson, ha azt akarod, hogy a kavicsok, melyeket a vízbe dobtál, fodrozódásából hullámok keletkezzenek, melyek elérik a föld szegletét, s végül évszázadokon keresztül továbbhömpölyögnek az örökkévalóságig, nem kell magas IQ-val és EQ-val rendelkezned. Nem kell jóképűnek, gazdagnak lenned. Nem kell egy kitűnő családból származnod. Nem feltétlenül szükséges kiváló iskolai háttér. Mindössze néhány nagyszerű, magasztos, változatlan, nyilvánvaló, egyszerű, ragyogó dolgot kell ismerned, amelyek éltető erőt adnak neked.

Tudom, hogy az összegyűltek közül nem mindenki szeretné, ha az élete változáson menne keresztül. Sokan közületek nem törődnek azzal, hogy valami nagyszerű mély benyomást tegyenek a világra. Azt szeretnétek, ha az emberek is szeressenek titeket. Ha az emberek csak szeretnének, elégedettség töltené el a lelketeket. Sőt, az is kielégítene titeket, ha jó munkahelyetek lenne, szerető feleségetek, egy pár jól nevelt gyereketek, egy vagány autód, hosszú hétvégék, néhány jóbarát, egy vidám nyugdíjaskor, gyors és fájdalommentes halál, pokol nélkül – ha ilyen életeke lenne (Isten nélkül), elégedettek lennétek. EZ vezet a te személyre szóló tragédiádhoz.

Három héttel ezelőtt értesültünk a gyülekezetünktől, hogy Ruby Eliason és Laura Edwards elhunyt Kamerunban. Ruby már elmúlt 80 éves. Hajadon volt egész életében. Egy nagyszerű dologra kötelezte el magát, hogy megismertesse Jézus Krisztust a távoli országokban élőkkel; a szegényekkel és a betegekkel. Laura özvegyasszony volt, orvos, közeledett a 80. életévéhez. Ruby-val teljesített szolgálatot Kamerunban. A fék meghibásodott, így belerohantak egy sziklába, és azonnal életüket vesztették. Megkérdeztem a többieket, hogy szerintük ez tragédia volt-e? Két élet, amelyet egy nagy látomás vezérelt, előre be nem jelentett szolgálatot teljesítettek az éhező szegények között Jézus Krisztus dicsőségére. Két évtized telt el úgy, hogy az amerikai kortársaik sokasága úgy ment nyugdíjba, hogy eltékozolta az életét Floridában vagy Új Mexikóban. Nem. Az ő haláluk nem tragédia, hanem dicsőség.

Elmondom, hogy mi a tragédia. Felolvasok a Reader’s Digest 2000. februári számának a 98. oldaláról, hogy mi a tragédia. „Bob és Penny …korai nyugdíjas éveiket töltötték Amerika északkeleti részén. Bob 59, míg Penny 51 éves volt. Napjainkban Punta Gorda-ban élnek Florida államban, ahol hajókáznak a 30 láb hosszú halászhajójukkal, softball-oznak és kagylót gyűjtenek.” Az Amerikai Álom: juss el egyetlen földi életed végéhez, és legyen utolsó nagy tetted az, hogy „kagylókat gyűjtesz”, mielőtt számot adsz a Teremtődnek. EZ maga a tragédia. Manapság milliárdokat költenek, hogy meggyőzzenek arról, hogy kövesd ezt a tragikus álmot. Nekem negyven percem van arra, hogy könyöröghessek hozzád, hogy ne tedd ezt. Ne pazarold el a rövid és nagyon értékes életed. Én egy olyan családban nevelkedtem, ahol az édesapán evangelizátorként annak szentelte az életét, hogy Jézus Krisztus evangéliumát megismertesse az elveszettekkel. Egyetlen egy cél lebegett előtte: az evangélium hirdetése. A felnőtté válásom éveiben volt egy plakett a konyhánkban, ami most a nappaliban függ. 48 éven keresztül szinte nap mint nap láttam. A következő olvasható rajta: „Egy életünk van, ami hamar a múltba vész. Csak amit Krisztusért tettél, az tart örökké.” Itt vagyok Ezen A Napon apaként, 54 évesen. Négy fiam és egy lányom van: Karsten 27 éves, Benjamin 24 éves, Abraham 20, Barnabas 17 éves, Talitha 4 éves. Kevés dolog foglalkoztat az utóbbi hónapokban és években; az, hogy a felcseperedő gyermekeim ne pazarolják el az életüket talmi örömökre, a legfontosabbak közé tartozik. Most rátok is fiaimként és lányaimként tekintek, és apaként, amilyen talán nektek eddig nem adatott meg, könyörgök hozzátok. Vagy az az apa, aki nem ilyen jövőt képzelt el számotokra, mint én, vagy amit Isten tervezett számotokra. Vagy az az apa, akinek volt terve a jövőtökre, de minden a pénzről és a pozícióról szólt. Fiaimként és lányaimként tekintek rátok és könyörgök hozzátok. Akarjátok, hogy az életetek számítson valamit az örökkévalóság számára? Akarjátok ezt? Ne éljétek le az életeteket elhivatottság nélkül! Az egyik ok, amiért szerettem a „Passion 98 és Passion 99” események, és az „Egy Nap” események látásmódját, az az, hogy a 268. kinyilatkoztatás nagyon világosan feltárta, hogy miről is szól az életem. A kinyilatkoztatás Ézsaiás könyvének 26 fejezetéből a 8. igevers: „Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól. Arról a lélekről, ami elhivatott és vággyal teli. Itt nem csak arról a vágyról van szó, amit akkor érzünk, amikor szeretnek bennünket, vagy softball-t játszunk, kagylót gyűjtünk. Itt a vágy egy végtelenül nagyszerű, szép, értékes és végtelenül kielégítő – „neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Ez az amiért élek, és ennek a megtapasztalására vágyom. Az életem küldetésének mottója és azé a gyülekezeté, ahol szolgálok, a következő: „Azért létezünk, azért létezem, hogy terjesszem az elhívást Isten fennhatóságára minden dologban az emberiség örömére.” Nem kell ugyanazt vallanod, amit én. Nem kell ugyanazt mondanod, mint Louie Giglio (vagy Beth Moor, vagy Voddiee Baucham). Bármivel foglalkozz is, találd meg az elhívásodat. Találd meg a módját, hogy kifejezd, élj és halj azért. Ezzel egy örökké tartó változást fogsz előidézni. Olyanná válsz, mint Pál apostol. Nincs hozzá hasonló ember, akinek több nyílt terve lett volna az életére, mint Pálnak. Többféleképpen meg tudta ezt fogalmazni.           Az Apostolok cselekedetei 20, 24: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az          életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat, és azt a szolgálatot, amelyet          az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének          evangéliumáról.” 

 Egy dolog számított: elvégezzem a szolgálatot és a futásomat.

         Pál levele a filippiekhez 3, 7-8: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak         ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézusért, az én         Uram ismeretének páratlan nagyságáért.”

 

Hogyan segíthetek neked? Hogyan használhatna Isten ebben a pillanatban Egy Napon, hogy felébresszem benned az elhívást egy nagyszerű valóságra, mely szabadjára enged és felszabadít a kisszerű álmokból és elküld téged a világ végére?

A válasz, amit úgy gondolom, hogy Isten adott nekem, az volt, hogy ismertessek meg velük egy igeverset a Bibliából, amely a lehető legközelebb áll a lényeghez. Érzékeltesd, hogy Pál miért azt mondja, amit mond. 

Az igevers Pál levele a galatákhoz 6, 14-ből való: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.” 

Fogalmazzuk meg ezt a gondolatot pozitívan. Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk. Csak a kereszttel való dicsekvés az egyetlen gondolat, az egyetlen cél és az egyetlen elhívás. A 'dicsekedni' szó alatt érthetjük azt, hogy „ujjongani”, „örvendezni valaminek”. Csak Krisztus keresztje (kereszthalála) miatt ujjongjunk. Csak Krisztus keresztje miatt örvendezzünk. Pál azt mondja, hogy ez legyen az egyetlen elhívásod, az egyetlen dicsekvésed, örömöd és ujjongásod. Ebben a felemelő pillanatban, amit hívjunk Egy Napnak, legyen Jézus Krisztus keresztje Egy Valami, amit szeretsz, egy olyan dolog, amit becsben tartasz, aminek örvendezel és ujjongsz. 

Ez megdöbbentő két dolog miatt:

#Az egyik dolog, amiért megdöbbentő lehet, az az, mintha az mondanánk, hogy csak az elektromos székkel dicsekedjünk. Vagy csak a gázkamra miatt ujjongjunk. A halálos injekciónak köszönhetően örvendezzünk. Legyen az egyetlen dicsekvésed, az egyetlen örömöd és egyetlen ujjongásod az akasztófakötél. „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”. Egyetlen kivégzési módszer, amit valaha is kitaláltak, sem volt annyira kegyetlen és kínzó, mint a keresztre feszítés. Szörnyű volt. Nem tudtad volna végignézni sikoltás, hajtépés és ruhaszaggatás nélkül. Legyen ez a tény az életed elhívása. 
#Ez az egyik dolog, ami meghökkentő Pál szavaiban. A másik az, hogy Pál arról beszél, hogy ez (Jézus kereszthalála) legyen az egyetlen dolog, amivel dicsekszünk az életünkben. Az egyetlen öröm. Az egyetlen ujjongás. „.Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.”

Mire akar Pál ezzel célozni? Valóban arra gondol, hogy ne dicsekedjünk mással, hogy ne legyen más, amin ujjonghatnánk? Nem lenne más örömünk csak Jézus keresztjében, Jézus halálában? Vizsgáljuk meg azokat a helyeket, ahol maga Pál ugyanazt a „dicsekedni”, vagy „ujjongni” szavakat használja más esetekben:

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 2:„és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségével.”

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 3:„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az áll az állhatatosságot.”

           Pál második levele a korinthusiakhoz 12, 9:„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem.”

           Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2, 19: „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?”

Tehát, ha Pál ezen dolgokkal dicsekszik és ezen dolgokon ujjong, akkor mire gondol? Arra, hogy „ne kíván[junk] mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”? Mit jelent ez tulajdonképpen? Mindez csak halandzsa lenne? Örvendezel egy dolognak és azt mondod, hogy ujjongsz egy másiknak? Nem. Nagyon alapos oka van annak, hogy ezt mondjuk. Mindennemű ujjongásunknak, örvendezésünknek és dicsekvésünknek Jézus keresztjében való örvendezésnek kell lennie.

Pál úgy gondolja, hogy a keresztények minden dicsekedésének Jézus kereszthalálában való dicsekedésnek kell lennie. Minden más dologban való örömünknek a keresztben való ujjongásnak kell lennie. Ha dicsekszel a dicsőség reményében, akkor dicsekedned kell Krisztus keresztjében is. Ha dicsekszel a megpróbáltatások idején, mert a megpróbáltatások reményteljesek, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is. Ha dicsekszel a gyengeségeidben, vagy az emberek Istenével, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is.

Miért van ez így? Egy oka van. Megváltotta a bűnösöket. Minden jó dolgot; valójában minden rossz dolog, amit Isten jóra fordított; megkaphattunk Jézus kereszthalála által. Eltekintve Jézus halálától és keresztjétől, a bűnösök csak ítéletben részesülnek. Ennélfogva, bármi, amit Krisztusban élvezel – keresztényként, vagy istenfélőként – felelős vagy Jézus haláláért. Tehát mindenben való dicsekvésed a keresztben való dicsekvésnek kell lennie, ahol minden áldás megvétetett számodra Isten fia, Jézus Krisztus halálának az árán.

Az okok egyike, amiért mi nem vagyunk Krisztus központúak, és nem teltünk meg Krisztussal, bár ennek meg kellett volna történnie, az az, hogy nem vettük tudomásul, hogy minden – minden jó és minden rossz dolgot Isten jóra fordított érettünk megváltott gyermeke, Krisztus halála árán. Mi csak egyszerűen elfogadjuk az életünket, azt a tényt, hogy lélegzünk, az egészségünket, a barátainkat mindent, úgy ahogy van. Azt gondoljuk, hogy mindez a miénk, amihez jogunk van. Az a helyzet, hogy ezek a dolgok nem minket illetnek jog szerint.

Duplán nem érdemeljük meg ezeket.

#Teremtmények vagyunk. A Teremtőnket senki nem kötelezte arra, hogy bármit is adjon nekünk – sem életet, egészséget vagy bármi mást. Ő ad vagy elvesz. Semmilyen igazságtalanságot nem követ el ellenünk.
#Amellett, hogy teremtmények vagyunk, nem követelőzhetünk Istennél, mert bűnösök vagyunk. Kegyvesztettek vagyunk. Figyelmen kívül hagytuk és engedetlenek voltunk. Nem voltunk képesek szeretni Őt és bízni benne. Igazságosan gerjedt haragra ellenünk. Minden, amit megérdemlünk Tőle az az ítélet. Ennélfogva, minden lélegzetünk és szívdobbanásunk, minden napfelkelte, minden pillanat, amit a szemünkkel látunk, vagy hallunk a fülünkkel, vagy beszélünk a szánkkal, vagy minden lépésünk ingyenes, de nem megérdemelt ajándék bűnösök számára, akik csak büntetést érdemelnek.

Ki vásárolta meg ezeket az ajándékokat számunkra? Jézus Krisztus. Hogyan vette meg nekünk? A vérével.

Az áldások az életünkben azért vannak, hogy dicsőítsük Krisztus keresztjét. Más szóval, minden jó dolog azért van az életünkben, hogy dicsőítsük Krisztust és a keresztre feszítését. Például a ’91-es Dodge Spirit-ünket a múlt héten totálkárosra törtük, de senkinek nem esett baja. Ebben a biztonságban én dicsekedem és büszkélkedem. De miért nem sérült meg egyikünk sem? Ez egy olyan ajándék volt nekem és a családomnak, amelyet közülünk senki sem érdemelt meg. Bűnösök vagyunk és természetünknél fogva a harag gyermekei, távol Krisztustól. Ennek ellenére, mégis hogy kaphattunk ilyen ajándékot? Válasz: Krisztus kereszthalált halt a bűneinkért. Elvette a haragot, ami Isten és közöttünk állt. Mindezt biztosította nekünk, habár mi nem érdemeltük ezt meg. Isten mindenható kegyelme mindenben a javunkra munkálkodik. Tehát amikor dicsekedtem a biztonságunkkal, akkor Jézus Krisztus keresztjével dicsekedtem.

A biztosító 2800 dollárt fizetett az autóért. Noel elvitte a pénzt és Iowába ment, amin vett egy ’92-es Chevy Lumina-t, majd hazavezetett a hóban. Ismét van kocsink. Dicsekedtem a sok jutalom csodálatos kegyelmével. Összetöröd az autódat és karcolás nélkül megúszod, a biztosító állja a kárt. Lesz egy új kocsid. Majd úgy folytatod az életedet, mintha mi sem történt volna. Köszönetnyilvánításként fejet hajtok és dicsekszem számtalan áldásokért, az apró anyagi dolgok ellenére is. Honnan származik ez a sok áldás? Ha már megváltott bűnös vagy, ha hiszel Jézusban, a kereszt közvetíti az áldásokat. Ha a kereszttől távol élsz, csak büntetés vár rád. Bár időnként Isten türelmes és kegyes, de ha elutasítottad, akkor minden áldása csak felerősíti a büntetést. Tehát minden ajándék vérrel vétetett. Így minden dicsekvés a keresztben való dicsekvés.

Jaj nekem, ha bármi mással is dicsekszem, mint Krisztus keresztjével.

Másképpen szólva, a kereszt jelképezi Krisztus dicsőségét. Istennek az volt a célja a kereszttel, hogy majd Krisztust tiszteljék. Amikor Pál azt mondja a galatákhoz írott levelében (6, 14): „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével”, azt mondja ezzel, hogy Istennek az volt a terve, hogy mindig a keresztet dicsőítsék, hogy mindig a keresztre feszített Jézus legyen a dicsekvésünk tárgya, örömünk és dicsőségünk. Krisztus hálát és dicsőséget kapjon az életünkben véghezvitt jótettekért –, hogy minden rossz dolgot, amit Isten okozott jóra fordít.

Most jön a kérdés: ha Isten tervében szerepelt Krisztus halála és az, hogy a „Kereszthalált halt Krisztust” tiszteljék és dicsőítsék mindenért, akkor hogyan kapja meg Krisztus a megérdemelt dicsőséget? A válasz az, hogy gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt meg kell tanítani arra, hogy ez az igazság. Másképpen szólva, Krisztus keresztjével való dicsekvés az a keresztről szóló tudás.

A munkám arról szól, hogy dicsőséget szerezzek Jézusnak azáltal, hogy benneteket tanítalak ezekről a dolgokról. S a ti feladatotok, hogy még több dicsőséget szerezzetek Jézusnak azáltal, hogy a tanítások szerint éltek és terjesztitek ezeket az igazságokat. A Jézusról szóló ismeret nem más, mint Jézussal való dicsekedés. Ha csak a kereszttel szeretnénk dicsekedni, akkor ismereteket kell szereznünk a keresztről, a kereszt alatt.

Talán azt is mondhatnánk, hogy ismereteket kell szereznünk a „kereszten”. A kereszten szerzett ismeretek vezetnek el a kereszttel való dicsekvéshez. Mit értek ez alatt?

Nézzük meg a 14. igevers további részét: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” A kereszttel való dicsekedés akkor szokott megtörténni, ha a kereszten vagyunk. Vajon nem erről szól a 14. igevers? A világ keresztre feszítetett számomra és én is a világ számára. A világ meghalt számomra és én is a világ számára. Miért? Mert megfeszíttettem. Megtanulunk a kereszttel dicsekedni, amikor a kereszten vagyunk.

Mit jelent ez? Mikor történt ez meg? Mikor voltál megfeszítve? A válasz Pál levele a galatákhoz 2, 20-ban található: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Amikor Krisztus meghalt mi is meghaltunk. Krisztus halálának dicsősége az, hogy amikor meghalt, minden, ami az övé volt meghalt Vele együtt. A halál, melyet mindannyiunkért szenvedett, akkor válik a mi halálunkká is, amikor egyesülünk Vele a hitünk által.

Azt mondhatod: „Nem élek én? Élőnek érzem magam.” Nos, ekkor van szükségünk tanulásra. Meg kell értenünk mi történt velünk. Meg kell, hogy tanuljuk ezeket az igazságokat. Ezért van Pál levele a galatákhoz 2, 20 és 6, 14 a Bibliában. Isten folyamatosan arról tanít, hogy mi történt velünk. Így megismerjük önmagunkat, megtudhatjuk munkálkodásának módját. Dicsekedhetünk vele, fiával és keresztjével, ahogy kellene.

Ennek fényében olvassuk el ismét Pál galatákhoz írott leveléből a 2, 20-at és lássuk meg azt, hogy Igen, halottak vagyunk, de élünk. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve [tehát halott vagyok, Pál tovább folytatja]: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem [Miért? Mert meghaltam. A régi engedetlen, hitetlen énem meghalt. Pál tovább folytatja.]; azt az életet, amit pedig testben élek [Igen, élek. De ez az „én” nem egyezik meg azzal az „énnel”, aki meghalt], az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Más szóval élve, az „én”, aki él, az az új „én”, aki hitben él. Az új teremtmény él. A hívő él. A régi én Krisztussal halt meg a kereszten.

Ha megkérdezed, hogy mi a kulcsa, hogy ez valóssággá váljon? Hogy lehet ez az enyém? A válasz a galatákhoz írott levél 2, 20 vers hitről szóló szavaiban rejlik. „Azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Ez a kapocs, melyet létrehoz közötted és fia között a hit által. Amikor ez megtörténik, egység jön létre az Isten fiával. Ennélfogva válik az Ő halála a te haláloddá és az Ő élete a te életeddé.

Most vetítsük ezt át a galatákhoz írott levél 6, 14 igeversre: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Kizárólag a kereszttel dicsekedj.

Hogyan válhatok kereszténység központúvá úgy hogy a dicsekvésem visszavezethető legyen a kereszthez? Válasz: Vedd észre, hogy amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor te is meghaltál. Amikor elkezdtél bízni benne, akkor halála nyomot hagyott életedben. Pál azt mondja, hogy meghaltál a világnak és a világ is halott számodra.

Ez azt jelenti: amikor Krisztusba veted a hitedet, megszakad a világgal való köteléked, és a világ vonzereje megtörik, halottá válik számodra, ahogy te is a világ számára. Tetszetősebben fogalmazva, ahogy a 15. versben is olvasható, „új teremtés” vagy. A régi éned halott, az új él. Az új éned hitben él. Hitünk NEM a világot dicsőíti, hanem a keresztre feszített Krisztust.

Így válhatsz kereszténység központúvá és vallhatod Pállal együtt: „Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” A világ már nem egy kincsesláda, nem forrása az életemnek, elégedettségemnek és örömömnek, hanem Krisztus ez a forrás.

Mi a helyzet a biztonsággal az autóbalesetben vagy a kártérítéssel? Nem azt mondtad, hogy örülsz ennek? Akkor te is meghaltál a világnak?

Lehetséges, remélem. Mert ez a halál nem azt jelenti, hogy kivonulunk a világból. Ez nem azt jelenti, hogy semmiféle érzésünk nincs a világról (1 János 2, 15; 1 Timóteus 4,3). Ez azt jelenti, hogy minden törvényes örömünk a világban Krisztus szeretetének vérrel megpecsételt bizonyítéka, és lehetőség a kereszt hirdetésére. Halottak vagyunk a kártérítés örömeinek, mert egyedül a keresztre feszített, Adakozó Krisztus adhat boldogságot. Amikor az áldás forrására gondolunk, a világiasság halott, és Jézus a mindenünk.

Ez a célja a dicsőítés tanításának. Adja Isten, hogy álmodhassunk, tervezhessünk, működhessünk, adhassunk, taníthassunk és élhessünk a keresztre feszített Krisztus dicsőségére.

Boasting Only in the Cross/hu

2008-06-17T09:28:00Z

Mameepapee:

{{MasterHeader

|author= John Piper

|partnerurl= http://www.desiringgod.org

|partner= Desiring God

|other=

|mediatype= Article

|lang= Magyar

|editor= n/a

|translator= Gergo Horvath & Noemi Horvath-Ancsan

|levels= 1

|reviewed= Not Reviewed

|newtitle= Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk

|series= n/a

|topic= Christian Hedonism

|subtopic= Spiritual Growth

|month= May

|day= 20

|year=2000}} 

             '''Pál levele a galatákhoz 6, 14'''

 
<blockquote>    Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára. </blockquote>
 Nem kell sokat tudnod az életről ahhoz, hogy mély benyomást tehess a világra. Mégis ismerni kell néhány nagyszerű dolgot, ami sokat vet a latba. Majd légy hajlandó élni és meghalni ezekért. Azok, akik tartós változást eredményeztek a világban nem azok az emberek, akik sok tudást sajátítottak el, hanem azok, akik néhány nagyszerű dolgot birtokoltak. Ha azt szeretnéd, hogy a te életed is számítson, ha azt akarod, hogy a kavicsok, melyeket a vízbe dobtál, fodrozódásából hullámok keletkezzenek, melyek elérik a föld szegletét, s végül évszázadokon keresztül továbbhömpölyögnek az örökkévalóságig, nem kell magas IQ-val és EQ-val rendelkezned. Nem kell jóképűnek, gazdagnak lenned. Nem kell egy kitűnő családból származnod. Nem feltétlenül szükséges kiváló iskolai háttér. Mindössze néhány nagyszerű, magasztos, változatlan, nyilvánvaló, egyszerű, ragyogó dolgot kell ismerned, amelyek éltető erőt adnak neked.

Tudom, hogy az összegyűltek közül nem mindenki szeretné, ha az élete változáson menne keresztül. Sokan közületek nem törődnek azzal, hogy valami nagyszerű mély benyomást tegyenek a világra. Azt szeretnétek, ha az emberek is szeressenek titeket. Ha az emberek csak szeretnének, elégedettség töltené el a lelketeket. Sőt, az is kielégítene titeket, ha jó munkahelyetek lenne, szerető feleségetek, egy pár jól nevelt gyereketek, egy vagány autód, hosszú hétvégék, néhány jóbarát, egy vidám nyugdíjaskor, gyors és fájdalommentes halál, pokol nélkül – ha ilyen életeke lenne (Isten nélkül), elégedettek lennétek. EZ vezet a te személyre szóló tragédiádhoz.

Három héttel ezelőtt értesültünk a gyülekezetünktől, hogy Ruby Eliason és Laura Edwards elhunyt Kamerunban. Ruby már elmúlt 80 éves. Hajadon volt egész életében. Egy nagyszerű dologra kötelezte el magát, hogy megismertesse Jézus Krisztust a távoli országokban élőkkel; a szegényekkel és a betegekkel. Laura özvegyasszony volt, orvos, közeledett a 80. életévéhez. Ruby-val teljesített szolgálatot Kamerunban. A fék meghibásodott, így belerohantak egy sziklába, és azonnal életüket vesztették. Megkérdeztem a többieket, hogy szerintük ez tragédia volt-e? Két élet, amelyet egy nagy látomás vezérelt, előre be nem jelentett szolgálatot teljesítettek az éhező szegények között Jézus Krisztus dicsőségére. Két évtized telt el úgy, hogy az amerikai kortársaik sokasága úgy ment nyugdíjba, hogy eltékozolta az életét Floridában vagy Új Mexikóban. Nem. Az ő haláluk nem tragédia, hanem dicsőség.

Elmondom, hogy mi a tragédia. Felolvasok a Reader’s Digest 2000. februári számának a 98. oldaláról, hogy mi a tragédia. „Bob és Penny …korai nyugdíjas éveiket töltötték Amerika északkeleti részén. Bob 59, míg Penny 51 éves volt. Napjainkban Punta Gorda-ban élnek Florida államban, ahol hajókáznak a 30 láb hosszú halászhajójukkal, softball-oznak és kagylót gyűjtenek.” Az Amerikai Álom: juss el egyetlen földi életed végéhez, és legyen utolsó nagy tetted az, hogy „kagylókat gyűjtesz”, mielőtt számot adsz a Teremtődnek. EZ maga a tragédia. Manapság milliárdokat költenek, hogy meggyőzzenek arról, hogy kövesd ezt a tragikus álmot. Nekem negyven percem van arra, hogy könyöröghessek hozzád, hogy ne tedd ezt. Ne pazarold el a rövid és nagyon értékes életed. Én egy olyan családban nevelkedtem, ahol az édesapán evangelizátorként annak szentelte az életét, hogy Jézus Krisztus evangéliumát megismertesse az elveszettekkel. Egyetlen egy cél lebegett előtte: az evangélium hirdetése. A felnőtté válásom éveiben volt egy plakett a konyhánkban, ami most a nappaliban függ. 48 éven keresztül szinte nap mint nap láttam. A következő olvasható rajta: „Egy életünk van, ami hamar a múltba vész. Csak amit Krisztusért tettél, az tart örökké.” Itt vagyok Ezen A Napon apaként, 54 évesen. Négy fiam és egy lányom van: Karsten 27 éves, Benjamin 24 éves, Abraham 20, Barnabas 17 éves, Talitha 4 éves. Kevés dolog foglalkoztat az utóbbi hónapokban és években; az, hogy a felcseperedő gyermekeim ne pazarolják el az életüket talmi örömökre, a legfontosabbak közé tartozik. Most rátok is fiaimként és lányaimként tekintek, és apaként, amilyen talán nektek eddig nem adatott meg, könyörgök hozzátok. Vagy az az apa, aki nem ilyen jövőt képzelt el számotokra, mint én, vagy amit Isten tervezett számotokra. Vagy az az apa, akinek volt terve a jövőtökre, de minden a pénzről és a pozícióról szólt. Fiaimként és lányaimként tekintek rátok és könyörgök hozzátok. Akarjátok, hogy az életetek számítson valamit az örökkévalóság számára? Akarjátok ezt? Ne éljétek le az életeteket elhivatottság nélkül! Az egyik ok, amiért szerettem a „Passion 98 és Passion 99” események, és az „Egy Nap” események látásmódját, az az, hogy a 268. kinyilatkoztatás nagyon világosan feltárta, hogy miről is szól az életem. A kinyilatkoztatás Ézsaiás könyvének 26 fejezetéből a 8. igevers: „Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól. Arról a lélekről, ami elhivatott és vággyal teli. Itt nem csak arról a vágyról van szó, amit akkor érzünk, amikor szeretnek bennünket, vagy softball-t játszunk, kagylót gyűjtünk. Itt a vágy egy végtelenül nagyszerű, szép, értékes és végtelenül kielégítő – „neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Ez az amiért élek, és ennek a megtapasztalására vágyom. Az életem küldetésének mottója és azé a gyülekezeté, ahol szolgálok, a következő: „Azért létezünk, azért létezem, hogy terjesszem az elhívást Isten fennhatóságára minden dologban az emberiség örömére.” Nem kell ugyanazt vallanod, amit én. Nem kell ugyanazt mondanod, mint Louie Giglio (vagy Beth Moor, vagy Voddiee Baucham). Bármivel foglalkozz is, találd meg az elhívásodat. Találd meg a módját, hogy kifejezd, élj és halj azért. Ezzel egy örökké tartó változást fogsz előidézni. Olyanná válsz, mint Pál apostol. Nincs hozzá hasonló ember, akinek több nyílt terve lett volna az életére, mint Pálnak. Többféleképpen meg tudta ezt fogalmazni.           Az Apostolok cselekedetei 20, 24: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az          életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat, és azt a szolgálatot, amelyet          az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének          evangéliumáról.” 

 Egy dolog számított: elvégezzem a szolgálatot és a futásomat.

         Pál levele a filippiekhez 3, 7-8: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak         ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézusért, az én         Uram ismeretének páratlan nagyságáért.”

 

Hogyan segíthetek neked? Hogyan használhatna Isten ebben a pillanatban Egy Napon, hogy felébresszem benned az elhívást egy nagyszerű valóságra, mely szabadjára enged és felszabadít a kisszerű álmokból és elküld téged a világ végére?

A válasz, amit úgy gondolom, hogy Isten adott nekem, az volt, hogy ismertessek meg velük egy igeverset a Bibliából, amely a lehető legközelebb áll a lényeghez. Érzékeltesd, hogy Pál miért azt mondja, amit mond. 

Az igevers Pál levele a galatákhoz 6, 14-ből való: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.” 

Fogalmazzuk meg ezt a gondolatot pozitívan. Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk. Csak a kereszttel való dicsekvés az egyetlen gondolat, az egyetlen cél és az egyetlen elhívás. A 'dicsekedni' szó alatt érthetjük azt, hogy „ujjongani”, „örvendezni valaminek”. Csak Krisztus keresztje (kereszthalála) miatt ujjongjunk. Csak Krisztus keresztje miatt örvendezzünk. Pál azt mondja, hogy ez legyen az egyetlen elhívásod, az egyetlen dicsekvésed, örömöd és ujjongásod. Ebben a felemelő pillanatban, amit hívjunk Egy Napnak, legyen Jézus Krisztus keresztje Egy Valami, amit szeretsz, egy olyan dolog, amit becsben tartasz, aminek örvendezel és ujjongsz. 

Ez megdöbbentő két dolog miatt:

#Az egyik dolog, amiért megdöbbentő lehet, az az, mintha az mondanánk, hogy csak az elektromos székkel dicsekedjünk. Vagy csak a gázkamra miatt ujjongjunk. A halálos injekciónak köszönhetően örvendezzünk. Legyen az egyetlen dicsekvésed, az egyetlen örömöd és egyetlen ujjongásod az akasztófakötél. „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”. Egyetlen kivégzési módszer, amit valaha is kitaláltak, sem volt annyira kegyetlen és kínzó, mint a keresztre feszítés. Szörnyű volt. Nem tudtad volna végignézni sikoltás, hajtépés és ruhaszaggatás nélkül. Legyen ez a tény az életed elhívása. 
#Ez az egyik dolog, ami meghökkentő Pál szavaiban. A másik az, hogy Pál arról beszél, hogy ez (Jézus kereszthalála) legyen az egyetlen dolog, amivel dicsekszünk az életünkben. Az egyetlen öröm. Az egyetlen ujjongás. „.Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.”

Mire akar Pál ezzel célozni? Valóban arra gondol, hogy ne dicsekedjünk mással, hogy ne legyen más, amin ujjonghatnánk? Nem lenne más örömünk csak Jézus keresztjében, Jézus halálában? Vizsgáljuk meg azokat a helyeket, ahol maga Pál ugyanazt a „dicsekedni”, vagy „ujjongni” szavakat használja más esetekben:

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 2:„és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségével.”

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 3:„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az áll az állhatatosságot.”

           Pál második levele a korinthusiakhoz 12, 9:„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem.”

           Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2, 19: „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?”

Tehát, ha Pál ezen dolgokkal dicsekszik és ezen dolgokon ujjong, akkor mire gondol? Arra, hogy „ne kíván[junk] mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”? Mit jelent ez tulajdonképpen? Mindez csak halandzsa lenne? Örvendezel egy dolognak és azt mondod, hogy ujjongsz egy másiknak? Nem. Nagyon alapos oka van annak, hogy ezt mondjuk. Mindennemű ujjongásunknak, örvendezésünknek és dicsekvésünknek Jézus keresztjében való örvendezésnek kell lennie.

Pál úgy gondolja, hogy a keresztények minden dicsekedésének Jézus kereszthalálában való dicsekedésnek kell lennie. Minden más dologban való örömünknek a keresztben való ujjongásnak kell lennie. Ha dicsekszel a dicsőség reményében, akkor dicsekedned kell Krisztus keresztjében is. Ha dicsekszel a megpróbáltatások idején, mert a megpróbáltatások reményteljesek, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is. Ha dicsekszel a gyengeségeidben, vagy az emberek Istenével, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is.

Miért van ez így? Egy oka van. Megváltotta a bűnösöket. Minden jó dolgot; valójában minden rossz dolog, amit Isten jóra fordított; megkaphattunk Jézus kereszthalála által. Eltekintve Jézus halálától és keresztjétől, a bűnösök csak ítéletben részesülnek. Ennélfogva, bármi, amit Krisztusban élvezel – keresztényként, vagy istenfélőként – felelős vagy Jézus haláláért. Tehát mindenben való dicsekvésed a keresztben való dicsekvésnek kell lennie, ahol minden áldás megvétetett számodra Isten fia, Jézus Krisztus halálának az árán.

Az okok egyike, amiért mi nem vagyunk Krisztus központúak, és nem teltünk meg Krisztussal, bár ennek meg kellett volna történnie, az az, hogy nem vettük tudomásul, hogy minden – minden jó és minden rossz dolgot Isten jóra fordított érettünk megváltott gyermeke, Krisztus halála árán. Mi csak egyszerűen elfogadjuk az életünket, azt a tényt, hogy lélegzünk, az egészségünket, a barátainkat mindent, úgy ahogy van. Azt gondoljuk, hogy mindez a miénk, amihez jogunk van. Az a helyzet, hogy ezek a dolgok nem minket illetnek jog szerint.

Duplán nem érdemeljük meg ezeket.

#Teremtmények vagyunk. A Teremtőnket senki nem kötelezte arra, hogy bármit is adjon nekünk – sem életet, egészséget vagy bármi mást. Ő ad vagy elvesz. Semmilyen igazságtalanságot nem követ el ellenünk.
#Amellett, hogy teremtmények vagyunk, nem követelőzhetünk Istennél, mert bűnösök vagyunk. Kegyvesztettek vagyunk. Figyelmen kívül hagytuk és engedetlenek voltunk. Nem voltunk képesek szeretni Őt és bízni benne. Igazságosan gerjedt haragra ellenünk. Minden, amit megérdemlünk Tőle az az ítélet. Ennélfogva, minden lélegzetünk és szívdobbanásunk, minden napfelkelte, minden pillanat, amit a szemünkkel látunk, vagy hallunk a fülünkkel, vagy beszélünk a szánkkal, vagy minden lépésünk ingyenes, de nem megérdemelt ajándék bűnösök számára, akik csak büntetést érdemelnek.

Ki vásárolta meg ezeket az ajándékokat számunkra? Jézus Krisztus. Hogyan vette meg nekünk? A vérével.

Az áldások az életünkben azért vannak, hogy dicsőítsük Krisztus keresztjét. Más szóval, minden jó dolog azért van az életünkben, hogy dicsőítsük Krisztust és a keresztre feszítését. Például a ’91-es Dodge Spirit-ünket a múlt héten totálkárosra törtük, de senkinek nem esett baja. Ebben a biztonságban én dicsekedem és büszkélkedem. De miért nem sérült meg egyikünk sem? Ez egy olyan ajándék volt nekem és a családomnak, amelyet közülünk senki sem érdemelt meg. Bűnösök vagyunk és természetünknél fogva a harag gyermekei, távol Krisztustól. Ennek ellenére, mégis hogy kaphattunk ilyen ajándékot? Válasz: Krisztus kereszthalált halt a bűneinkért. Elvette a haragot, ami Isten és közöttünk állt. Mindezt biztosította nekünk, habár mi nem érdemeltük ezt meg. Isten mindenható kegyelme mindenben a javunkra munkálkodik. Tehát amikor dicsekedtem a biztonságunkkal, akkor Jézus Krisztus keresztjével dicsekedtem.

A biztosító 2800 dollárt fizetett az autóért. Noel elvitte a pénzt és Iowába ment, amin vett egy ’92-es Chevy Lumina-t, majd hazavezetett a hóban. Ismét van kocsink. Dicsekedtem a sok jutalom csodálatos kegyelmével. Összetöröd az autódat és karcolás nélkül megúszod, a biztosító állja a kárt. Lesz egy új kocsid. Majd úgy folytatod az életedet, mintha mi sem történt volna. Köszönetnyilvánításként fejet hajtok és dicsekszem számtalan áldásokért, az apró anyagi dolgok ellenére is. Honnan származik ez a sok áldás? Ha már megváltott bűnös vagy, ha hiszel Jézusban, a kereszt közvetíti az áldásokat. Ha a kereszttől távol élsz, csak büntetés vár rád. Bár időnként Isten türelmes és kegyes, de ha elutasítottad, akkor minden áldása csak felerősíti a büntetést. Tehát minden ajándék vérrel vétetett. Így minden dicsekvés a keresztben való dicsekvés.

Jaj nekem, ha bármi mással is dicsekszem, mint Krisztus keresztjével.

Másképpen szólva, a kereszt jelképezi Krisztus dicsőségét. Istennek az volt a célja a kereszttel, hogy majd Krisztust tiszteljék. Amikor Pál azt mondja a galatákhoz írott levelében (6, 14): „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével”, azt mondja ezzel, hogy Istennek az volt a terve, hogy mindig a keresztet dicsőítsék, hogy mindig a keresztre feszített Jézus legyen a dicsekvésünk tárgya, örömünk és dicsőségünk. Krisztus hálát és dicsőséget kapjon az életünkben véghezvitt jótettekért –, hogy minden rossz dolgot, amit Isten okozott jóra fordít.

Most jön a kérdés: ha Isten tervében szerepelt Krisztus halála és az, hogy a „Kereszthalált halt Krisztust” tiszteljék és dicsőítsék mindenért, akkor hogyan kapja meg Krisztus a megérdemelt dicsőséget? A válasz az, hogy gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt meg kell tanítani arra, hogy ez az igazság. Másképpen szólva, Krisztus keresztjével való dicsekvés az a keresztről szóló tudás.

A munkám arról szól, hogy dicsőséget szerezzek Jézusnak azáltal, hogy benneteket tanítalak ezekről a dolgokról. S a ti feladatotok, hogy még több dicsőséget szerezzetek Jézusnak azáltal, hogy a tanítások szerint éltek és terjesztitek ezeket az igazságokat. A Jézusról szóló ismeret nem más, mint Jézussal való dicsekedés. Ha csak a kereszttel szeretnénk dicsekedni, akkor ismereteket kell szereznünk a keresztről, a kereszt alatt.

Talán azt is mondhatnánk, hogy ismereteket kell szereznünk a „kereszten”. A kereszten szerzett ismeretek vezetnek el a kereszttel való dicsekvéshez. Mit értek ez alatt?

Nézzük meg a 14. igevers további részét: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” A kereszttel való dicsekedés akkor szokott megtörténni, ha a kereszten vagyunk. Vajon nem erről szól a 14. igevers? A világ keresztre feszítetett számomra és én is a világ számára. A világ meghalt számomra és én is a világ számára. Miért? Mert megfeszíttettem. Megtanulunk a kereszttel dicsekedni, amikor a kereszten vagyunk.

Mit jelent ez? Mikor történt ez meg? Mikor voltál megfeszítve? A válasz Pál levele a galatákhoz 2, 20-ban található: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Amikor Krisztus meghalt mi is meghaltunk. Krisztus halálának dicsősége az, hogy amikor meghalt, minden, ami az övé volt meghalt Vele együtt. A halál, melyet mindannyiunkért szenvedett, akkor válik a mi halálunkká is, amikor egyesülünk Vele a hitünk által.

Azt mondhatod: „Nem élek én? Élőnek érzem magam.” Nos, ekkor van szükségünk tanulásra. Meg kell értenünk mi történt velünk. Meg kell, hogy tanuljuk ezeket az igazságokat. Ezért van Pál levele a galatákhoz 2, 20 és 6, 14 a Bibliában. Isten folyamatosan arról tanít, hogy mi történt velünk. Így megismerjük önmagunkat, megtudhatjuk munkálkodásának módját. Dicsekedhetünk vele, fiával és keresztjével, ahogy kellene.

Ennek fényében olvassuk el ismét Pál galatákhoz írott leveléből a 2, 20-at és lássuk meg azt, hogy Igen, halottak vagyunk, de élünk. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve [tehát halott vagyok, Pál tovább folytatja]: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem [Miért? Mert meghaltam. A régi engedetlen, hitetlen énem meghalt. Pál tovább folytatja.]; azt az életet, amit pedig testben élek [Igen, élek. De ez az „én” nem egyezik meg azzal az „énnel”, aki meghalt], az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Más szóval élve, az „én”, aki él, az az új „én”, aki hitben él. Az új teremtmény él. A hívő él. A régi én Krisztussal halt meg a kereszten.

Ha megkérdezed, hogy mi a kulcsa, hogy ez valóssággá váljon? Hogy lehet ez az enyém? A válasz a galatákhoz írott levél 2, 20 vers hitről szóló szavaiban rejlik. „Azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Ez a kapocs, melyet létrehoz közötted és fia között a hit által. Amikor ez megtörténik, egység jön létre az Isten fiával. Ennélfogva válik az Ő halála a te haláloddá és az Ő élete a te életeddé.

Most vetítsük ezt át a galatákhoz írott levél 6, 14 igeversre: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Kizárólag a kereszttel dicsekedj.

Hogyan válhatok kereszténység központúvá úgy hogy a dicsekvésem visszavezethető legyen a kereszthez? Válasz: Vedd észre, hogy amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor te is meghaltál. Amikor elkezdtél bízni benne, akkor halála nyomot hagyott életedben. Pál azt mondja, hogy meghaltál a világnak és a világ is halott számodra.

Ez azt jelenti: amikor Krisztusba veted a hitedet, megszakad a világgal való köteléked, és a világ vonzereje megtörik, halottá válik számodra, ahogy te is a világ számára. Tetszetősebben fogalmazva, ahogy a 15. versben is olvasható, „új teremtés” vagy. A régi éned halott, az új él. Az új éned hitben él. Hitünk NEM a világot dicsőíti, hanem a keresztre feszített Krisztust.

Így válhatsz kereszténység központúvá és vallhatod Pállal együtt: „Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” A világ már nem egy kincsesláda, nem forrása az életemnek, elégedettségemnek és örömömnek, hanem Krisztus ez a forrás.

Mi a helyzet a biztonsággal az autóbalesetben vagy a kártérítéssel? Nem azt mondtad, hogy örülsz ennek? Akkor te is meghaltál a világnak?

Lehetséges, remélem. Mert ez a halál nem azt jelenti, hogy kivonulunk a világból. Ez nem azt jelenti, hogy semmiféle érzésünk nincs a világról (1 János 2, 15; 1 Timóteus 4,3). Ez azt jelenti, hogy minden törvényes örömünk a világban Krisztus szeretetének vérrel megpecsételt bizonyítéka, és lehetőség a kereszt hirdetésére. Halottak vagyunk a kártérítés örömeinek, mert egyedül a keresztre feszített, Adakozó Krisztus adhat boldogságot. Amikor az áldás forrására gondolunk, a világiasság halott, és Jézus a mindenünk.

Ez a célja a dicsőítés tanításának. Adja Isten, hogy álmodhassunk, tervezhessünk, működhessünk, adhassunk, taníthassunk és élhessünk a keresztre feszített Krisztus dicsőségére.

Boasting Only in the Cross/hu

2008-06-17T09:27:03Z

Mameepapee:

{{MasterHeader

|author= John Piper

|partnerurl= http://www.desiringgod.org

|partner= Desiring God

|other=

|mediatype= Article

|lang= Magyar

|editor= n/a

|translator= Gergo Horvath & Noemi Horvath-Ancsan

|levels= 1

|reviewed= Not Reviewed

|newtitle= Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk

|series= n/a

|topic= Christian Hedonism

|subtopic= Spiritual Growth

|month= May

|day= 20

|year=2000}} 

             '''Pál levele a galatákhoz 6, 14'''

 

             Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára. 

 Nem kell sokat tudnod az életről ahhoz, hogy mély benyomást tehess a világra. Mégis ismerni kell néhány nagyszerű dolgot, ami sokat vet a latba. Majd légy hajlandó élni és meghalni ezekért. Azok, akik tartós változást eredményeztek a világban nem azok az emberek, akik sok tudást sajátítottak el, hanem azok, akik néhány nagyszerű dolgot birtokoltak. Ha azt szeretnéd, hogy a te életed is számítson, ha azt akarod, hogy a kavicsok, melyeket a vízbe dobtál, fodrozódásából hullámok keletkezzenek, melyek elérik a föld szegletét, s végül évszázadokon keresztül továbbhömpölyögnek az örökkévalóságig, nem kell magas IQ-val és EQ-val rendelkezned. Nem kell jóképűnek, gazdagnak lenned. Nem kell egy kitűnő családból származnod. Nem feltétlenül szükséges kiváló iskolai háttér. Mindössze néhány nagyszerű, magasztos, változatlan, nyilvánvaló, egyszerű, ragyogó dolgot kell ismerned, amelyek éltető erőt adnak neked.

Tudom, hogy az összegyűltek közül nem mindenki szeretné, ha az élete változáson menne keresztül. Sokan közületek nem törődnek azzal, hogy valami nagyszerű mély benyomást tegyenek a világra. Azt szeretnétek, ha az emberek is szeressenek titeket. Ha az emberek csak szeretnének, elégedettség töltené el a lelketeket. Sőt, az is kielégítene titeket, ha jó munkahelyetek lenne, szerető feleségetek, egy pár jól nevelt gyereketek, egy vagány autód, hosszú hétvégék, néhány jóbarát, egy vidám nyugdíjaskor, gyors és fájdalommentes halál, pokol nélkül – ha ilyen életeke lenne (Isten nélkül), elégedettek lennétek. EZ vezet a te személyre szóló tragédiádhoz.

Három héttel ezelőtt értesültünk a gyülekezetünktől, hogy Ruby Eliason és Laura Edwards elhunyt Kamerunban. Ruby már elmúlt 80 éves. Hajadon volt egész életében. Egy nagyszerű dologra kötelezte el magát, hogy megismertesse Jézus Krisztust a távoli országokban élőkkel; a szegényekkel és a betegekkel. Laura özvegyasszony volt, orvos, közeledett a 80. életévéhez. Ruby-val teljesített szolgálatot Kamerunban. A fék meghibásodott, így belerohantak egy sziklába, és azonnal életüket vesztették. Megkérdeztem a többieket, hogy szerintük ez tragédia volt-e? Két élet, amelyet egy nagy látomás vezérelt, előre be nem jelentett szolgálatot teljesítettek az éhező szegények között Jézus Krisztus dicsőségére. Két évtized telt el úgy, hogy az amerikai kortársaik sokasága úgy ment nyugdíjba, hogy eltékozolta az életét Floridában vagy Új Mexikóban. Nem. Az ő haláluk nem tragédia, hanem dicsőség.

Elmondom, hogy mi a tragédia. Felolvasok a Reader’s Digest 2000. februári számának a 98. oldaláról, hogy mi a tragédia. „Bob és Penny …korai nyugdíjas éveiket töltötték Amerika északkeleti részén. Bob 59, míg Penny 51 éves volt. Napjainkban Punta Gorda-ban élnek Florida államban, ahol hajókáznak a 30 láb hosszú halászhajójukkal, softball-oznak és kagylót gyűjtenek.” Az Amerikai Álom: juss el egyetlen földi életed végéhez, és legyen utolsó nagy tetted az, hogy „kagylókat gyűjtesz”, mielőtt számot adsz a Teremtődnek. EZ maga a tragédia. Manapság milliárdokat költenek, hogy meggyőzzenek arról, hogy kövesd ezt a tragikus álmot. Nekem negyven percem van arra, hogy könyöröghessek hozzád, hogy ne tedd ezt. Ne pazarold el a rövid és nagyon értékes életed. Én egy olyan családban nevelkedtem, ahol az édesapán evangelizátorként annak szentelte az életét, hogy Jézus Krisztus evangéliumát megismertesse az elveszettekkel. Egyetlen egy cél lebegett előtte: az evangélium hirdetése. A felnőtté válásom éveiben volt egy plakett a konyhánkban, ami most a nappaliban függ. 48 éven keresztül szinte nap mint nap láttam. A következő olvasható rajta: „Egy életünk van, ami hamar a múltba vész. Csak amit Krisztusért tettél, az tart örökké.” Itt vagyok Ezen A Napon apaként, 54 évesen. Négy fiam és egy lányom van: Karsten 27 éves, Benjamin 24 éves, Abraham 20, Barnabas 17 éves, Talitha 4 éves. Kevés dolog foglalkoztat az utóbbi hónapokban és években; az, hogy a felcseperedő gyermekeim ne pazarolják el az életüket talmi örömökre, a legfontosabbak közé tartozik. Most rátok is fiaimként és lányaimként tekintek, és apaként, amilyen talán nektek eddig nem adatott meg, könyörgök hozzátok. Vagy az az apa, aki nem ilyen jövőt képzelt el számotokra, mint én, vagy amit Isten tervezett számotokra. Vagy az az apa, akinek volt terve a jövőtökre, de minden a pénzről és a pozícióról szólt. Fiaimként és lányaimként tekintek rátok és könyörgök hozzátok. Akarjátok, hogy az életetek számítson valamit az örökkévalóság számára? Akarjátok ezt? Ne éljétek le az életeteket elhivatottság nélkül! Az egyik ok, amiért szerettem a „Passion 98 és Passion 99” események, és az „Egy Nap” események látásmódját, az az, hogy a 268. kinyilatkoztatás nagyon világosan feltárta, hogy miről is szól az életem. A kinyilatkoztatás Ézsaiás könyvének 26 fejezetéből a 8. igevers: „Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól. Arról a lélekről, ami elhivatott és vággyal teli. Itt nem csak arról a vágyról van szó, amit akkor érzünk, amikor szeretnek bennünket, vagy softball-t játszunk, kagylót gyűjtünk. Itt a vágy egy végtelenül nagyszerű, szép, értékes és végtelenül kielégítő – „neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Ez az amiért élek, és ennek a megtapasztalására vágyom. Az életem küldetésének mottója és azé a gyülekezeté, ahol szolgálok, a következő: „Azért létezünk, azért létezem, hogy terjesszem az elhívást Isten fennhatóságára minden dologban az emberiség örömére.” Nem kell ugyanazt vallanod, amit én. Nem kell ugyanazt mondanod, mint Louie Giglio (vagy Beth Moor, vagy Voddiee Baucham). Bármivel foglalkozz is, találd meg az elhívásodat. Találd meg a módját, hogy kifejezd, élj és halj azért. Ezzel egy örökké tartó változást fogsz előidézni. Olyanná válsz, mint Pál apostol. Nincs hozzá hasonló ember, akinek több nyílt terve lett volna az életére, mint Pálnak. Többféleképpen meg tudta ezt fogalmazni.           Az Apostolok cselekedetei 20, 24: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az          életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat, és azt a szolgálatot, amelyet          az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének          evangéliumáról.” 

 Egy dolog számított: elvégezzem a szolgálatot és a futásomat.

         Pál levele a filippiekhez 3, 7-8: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak         ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézusért, az én         Uram ismeretének páratlan nagyságáért.”

 

Hogyan segíthetek neked? Hogyan használhatna Isten ebben a pillanatban Egy Napon, hogy felébresszem benned az elhívást egy nagyszerű valóságra, mely szabadjára enged és felszabadít a kisszerű álmokból és elküld téged a világ végére?

A válasz, amit úgy gondolom, hogy Isten adott nekem, az volt, hogy ismertessek meg velük egy igeverset a Bibliából, amely a lehető legközelebb áll a lényeghez. Érzékeltesd, hogy Pál miért azt mondja, amit mond. 

Az igevers Pál levele a galatákhoz 6, 14-ből való: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.” 

Fogalmazzuk meg ezt a gondolatot pozitívan. Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk. Csak a kereszttel való dicsekvés az egyetlen gondolat, az egyetlen cél és az egyetlen elhívás. A 'dicsekedni' szó alatt érthetjük azt, hogy „ujjongani”, „örvendezni valaminek”. Csak Krisztus keresztje (kereszthalála) miatt ujjongjunk. Csak Krisztus keresztje miatt örvendezzünk. Pál azt mondja, hogy ez legyen az egyetlen elhívásod, az egyetlen dicsekvésed, örömöd és ujjongásod. Ebben a felemelő pillanatban, amit hívjunk Egy Napnak, legyen Jézus Krisztus keresztje Egy Valami, amit szeretsz, egy olyan dolog, amit becsben tartasz, aminek örvendezel és ujjongsz. 

Ez megdöbbentő két dolog miatt:

#Az egyik dolog, amiért megdöbbentő lehet, az az, mintha az mondanánk, hogy csak az elektromos székkel dicsekedjünk. Vagy csak a gázkamra miatt ujjongjunk. A halálos injekciónak köszönhetően örvendezzünk. Legyen az egyetlen dicsekvésed, az egyetlen örömöd és egyetlen ujjongásod az akasztófakötél. „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”. Egyetlen kivégzési módszer, amit valaha is kitaláltak, sem volt annyira kegyetlen és kínzó, mint a keresztre feszítés. Szörnyű volt. Nem tudtad volna végignézni sikoltás, hajtépés és ruhaszaggatás nélkül. Legyen ez a tény az életed elhívása. 
#Ez az egyik dolog, ami meghökkentő Pál szavaiban. A másik az, hogy Pál arról beszél, hogy ez (Jézus kereszthalála) legyen az egyetlen dolog, amivel dicsekszünk az életünkben. Az egyetlen öröm. Az egyetlen ujjongás. „.Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.”

Mire akar Pál ezzel célozni? Valóban arra gondol, hogy ne dicsekedjünk mással, hogy ne legyen más, amin ujjonghatnánk? Nem lenne más örömünk csak Jézus keresztjében, Jézus halálában? Vizsgáljuk meg azokat a helyeket, ahol maga Pál ugyanazt a „dicsekedni”, vagy „ujjongni” szavakat használja más esetekben:

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 2:„és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségével.”

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 3:„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az áll az állhatatosságot.”

           Pál második levele a korinthusiakhoz 12, 9:„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem.”

           Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2, 19: „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?”

Tehát, ha Pál ezen dolgokkal dicsekszik és ezen dolgokon ujjong, akkor mire gondol? Arra, hogy „ne kíván[junk] mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”? Mit jelent ez tulajdonképpen? Mindez csak halandzsa lenne? Örvendezel egy dolognak és azt mondod, hogy ujjongsz egy másiknak? Nem. Nagyon alapos oka van annak, hogy ezt mondjuk. Mindennemű ujjongásunknak, örvendezésünknek és dicsekvésünknek Jézus keresztjében való örvendezésnek kell lennie.

Pál úgy gondolja, hogy a keresztények minden dicsekedésének Jézus kereszthalálában való dicsekedésnek kell lennie. Minden más dologban való örömünknek a keresztben való ujjongásnak kell lennie. Ha dicsekszel a dicsőség reményében, akkor dicsekedned kell Krisztus keresztjében is. Ha dicsekszel a megpróbáltatások idején, mert a megpróbáltatások reményteljesek, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is. Ha dicsekszel a gyengeségeidben, vagy az emberek Istenével, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is.

Miért van ez így? Egy oka van. Megváltotta a bűnösöket. Minden jó dolgot; valójában minden rossz dolog, amit Isten jóra fordított; megkaphattunk Jézus kereszthalála által. Eltekintve Jézus halálától és keresztjétől, a bűnösök csak ítéletben részesülnek. Ennélfogva, bármi, amit Krisztusban élvezel – keresztényként, vagy istenfélőként – felelős vagy Jézus haláláért. Tehát mindenben való dicsekvésed a keresztben való dicsekvésnek kell lennie, ahol minden áldás megvétetett számodra Isten fia, Jézus Krisztus halálának az árán.

Az okok egyike, amiért mi nem vagyunk Krisztus központúak, és nem teltünk meg Krisztussal, bár ennek meg kellett volna történnie, az az, hogy nem vettük tudomásul, hogy minden – minden jó és minden rossz dolgot Isten jóra fordított érettünk megváltott gyermeke, Krisztus halála árán. Mi csak egyszerűen elfogadjuk az életünket, azt a tényt, hogy lélegzünk, az egészségünket, a barátainkat mindent, úgy ahogy van. Azt gondoljuk, hogy mindez a miénk, amihez jogunk van. Az a helyzet, hogy ezek a dolgok nem minket illetnek jog szerint.

Duplán nem érdemeljük meg ezeket.

#Teremtmények vagyunk. A Teremtőnket senki nem kötelezte arra, hogy bármit is adjon nekünk – sem életet, egészséget vagy bármi mást. Ő ad vagy elvesz. Semmilyen igazságtalanságot nem követ el ellenünk.
#Amellett, hogy teremtmények vagyunk, nem követelőzhetünk Istennél, mert bűnösök vagyunk. Kegyvesztettek vagyunk. Figyelmen kívül hagytuk és engedetlenek voltunk. Nem voltunk képesek szeretni Őt és bízni benne. Igazságosan gerjedt haragra ellenünk. Minden, amit megérdemlünk Tőle az az ítélet. Ennélfogva, minden lélegzetünk és szívdobbanásunk, minden napfelkelte, minden pillanat, amit a szemünkkel látunk, vagy hallunk a fülünkkel, vagy beszélünk a szánkkal, vagy minden lépésünk ingyenes, de nem megérdemelt ajándék bűnösök számára, akik csak büntetést érdemelnek.

Ki vásárolta meg ezeket az ajándékokat számunkra? Jézus Krisztus. Hogyan vette meg nekünk? A vérével.

Az áldások az életünkben azért vannak, hogy dicsőítsük Krisztus keresztjét. Más szóval, minden jó dolog azért van az életünkben, hogy dicsőítsük Krisztust és a keresztre feszítését. Például a ’91-es Dodge Spirit-ünket a múlt héten totálkárosra törtük, de senkinek nem esett baja. Ebben a biztonságban én dicsekedem és büszkélkedem. De miért nem sérült meg egyikünk sem? Ez egy olyan ajándék volt nekem és a családomnak, amelyet közülünk senki sem érdemelt meg. Bűnösök vagyunk és természetünknél fogva a harag gyermekei, távol Krisztustól. Ennek ellenére, mégis hogy kaphattunk ilyen ajándékot? Válasz: Krisztus kereszthalált halt a bűneinkért. Elvette a haragot, ami Isten és közöttünk állt. Mindezt biztosította nekünk, habár mi nem érdemeltük ezt meg. Isten mindenható kegyelme mindenben a javunkra munkálkodik. Tehát amikor dicsekedtem a biztonságunkkal, akkor Jézus Krisztus keresztjével dicsekedtem.

A biztosító 2800 dollárt fizetett az autóért. Noel elvitte a pénzt és Iowába ment, amin vett egy ’92-es Chevy Lumina-t, majd hazavezetett a hóban. Ismét van kocsink. Dicsekedtem a sok jutalom csodálatos kegyelmével. Összetöröd az autódat és karcolás nélkül megúszod, a biztosító állja a kárt. Lesz egy új kocsid. Majd úgy folytatod az életedet, mintha mi sem történt volna. Köszönetnyilvánításként fejet hajtok és dicsekszem számtalan áldásokért, az apró anyagi dolgok ellenére is. Honnan származik ez a sok áldás? Ha már megváltott bűnös vagy, ha hiszel Jézusban, a kereszt közvetíti az áldásokat. Ha a kereszttől távol élsz, csak büntetés vár rád. Bár időnként Isten türelmes és kegyes, de ha elutasítottad, akkor minden áldása csak felerősíti a büntetést. Tehát minden ajándék vérrel vétetett. Így minden dicsekvés a keresztben való dicsekvés.

Jaj nekem, ha bármi mással is dicsekszem, mint Krisztus keresztjével.

Másképpen szólva, a kereszt jelképezi Krisztus dicsőségét. Istennek az volt a célja a kereszttel, hogy majd Krisztust tiszteljék. Amikor Pál azt mondja a galatákhoz írott levelében (6, 14): „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével”, azt mondja ezzel, hogy Istennek az volt a terve, hogy mindig a keresztet dicsőítsék, hogy mindig a keresztre feszített Jézus legyen a dicsekvésünk tárgya, örömünk és dicsőségünk. Krisztus hálát és dicsőséget kapjon az életünkben véghezvitt jótettekért –, hogy minden rossz dolgot, amit Isten okozott jóra fordít.

Most jön a kérdés: ha Isten tervében szerepelt Krisztus halála és az, hogy a „Kereszthalált halt Krisztust” tiszteljék és dicsőítsék mindenért, akkor hogyan kapja meg Krisztus a megérdemelt dicsőséget? A válasz az, hogy gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt meg kell tanítani arra, hogy ez az igazság. Másképpen szólva, Krisztus keresztjével való dicsekvés az a keresztről szóló tudás.

A munkám arról szól, hogy dicsőséget szerezzek Jézusnak azáltal, hogy benneteket tanítalak ezekről a dolgokról. S a ti feladatotok, hogy még több dicsőséget szerezzetek Jézusnak azáltal, hogy a tanítások szerint éltek és terjesztitek ezeket az igazságokat. A Jézusról szóló ismeret nem más, mint Jézussal való dicsekedés. Ha csak a kereszttel szeretnénk dicsekedni, akkor ismereteket kell szereznünk a keresztről, a kereszt alatt.

Talán azt is mondhatnánk, hogy ismereteket kell szereznünk a „kereszten”. A kereszten szerzett ismeretek vezetnek el a kereszttel való dicsekvéshez. Mit értek ez alatt?

Nézzük meg a 14. igevers további részét: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” A kereszttel való dicsekedés akkor szokott megtörténni, ha a kereszten vagyunk. Vajon nem erről szól a 14. igevers? A világ keresztre feszítetett számomra és én is a világ számára. A világ meghalt számomra és én is a világ számára. Miért? Mert megfeszíttettem. Megtanulunk a kereszttel dicsekedni, amikor a kereszten vagyunk.

Mit jelent ez? Mikor történt ez meg? Mikor voltál megfeszítve? A válasz Pál levele a galatákhoz 2, 20-ban található: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Amikor Krisztus meghalt mi is meghaltunk. Krisztus halálának dicsősége az, hogy amikor meghalt, minden, ami az övé volt meghalt Vele együtt. A halál, melyet mindannyiunkért szenvedett, akkor válik a mi halálunkká is, amikor egyesülünk Vele a hitünk által.

Azt mondhatod: „Nem élek én? Élőnek érzem magam.” Nos, ekkor van szükségünk tanulásra. Meg kell értenünk mi történt velünk. Meg kell, hogy tanuljuk ezeket az igazságokat. Ezért van Pál levele a galatákhoz 2, 20 és 6, 14 a Bibliában. Isten folyamatosan arról tanít, hogy mi történt velünk. Így megismerjük önmagunkat, megtudhatjuk munkálkodásának módját. Dicsekedhetünk vele, fiával és keresztjével, ahogy kellene.

Ennek fényében olvassuk el ismét Pál galatákhoz írott leveléből a 2, 20-at és lássuk meg azt, hogy Igen, halottak vagyunk, de élünk. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve [tehát halott vagyok, Pál tovább folytatja]: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem [Miért? Mert meghaltam. A régi engedetlen, hitetlen énem meghalt. Pál tovább folytatja.]; azt az életet, amit pedig testben élek [Igen, élek. De ez az „én” nem egyezik meg azzal az „énnel”, aki meghalt], az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Más szóval élve, az „én”, aki él, az az új „én”, aki hitben él. Az új teremtmény él. A hívő él. A régi én Krisztussal halt meg a kereszten.

Ha megkérdezed, hogy mi a kulcsa, hogy ez valóssággá váljon? Hogy lehet ez az enyém? A válasz a galatákhoz írott levél 2, 20 vers hitről szóló szavaiban rejlik. „Azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Ez a kapocs, melyet létrehoz közötted és fia között a hit által. Amikor ez megtörténik, egység jön létre az Isten fiával. Ennélfogva válik az Ő halála a te haláloddá és az Ő élete a te életeddé.

Most vetítsük ezt át a galatákhoz írott levél 6, 14 igeversre: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Kizárólag a kereszttel dicsekedj.

Hogyan válhatok kereszténység központúvá úgy hogy a dicsekvésem visszavezethető legyen a kereszthez? Válasz: Vedd észre, hogy amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor te is meghaltál. Amikor elkezdtél bízni benne, akkor halála nyomot hagyott életedben. Pál azt mondja, hogy meghaltál a világnak és a világ is halott számodra.

Ez azt jelenti: amikor Krisztusba veted a hitedet, megszakad a világgal való köteléked, és a világ vonzereje megtörik, halottá válik számodra, ahogy te is a világ számára. Tetszetősebben fogalmazva, ahogy a 15. versben is olvasható, „új teremtés” vagy. A régi éned halott, az új él. Az új éned hitben él. Hitünk NEM a világot dicsőíti, hanem a keresztre feszített Krisztust.

Így válhatsz kereszténység központúvá és vallhatod Pállal együtt: „Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” A világ már nem egy kincsesláda, nem forrása az életemnek, elégedettségemnek és örömömnek, hanem Krisztus ez a forrás.

Mi a helyzet a biztonsággal az autóbalesetben vagy a kártérítéssel? Nem azt mondtad, hogy örülsz ennek? Akkor te is meghaltál a világnak?

Lehetséges, remélem. Mert ez a halál nem azt jelenti, hogy kivonulunk a világból. Ez nem azt jelenti, hogy semmiféle érzésünk nincs a világról (1 János 2, 15; 1 Timóteus 4,3). Ez azt jelenti, hogy minden törvényes örömünk a világban Krisztus szeretetének vérrel megpecsételt bizonyítéka, és lehetőség a kereszt hirdetésére. Halottak vagyunk a kártérítés örömeinek, mert egyedül a keresztre feszített, Adakozó Krisztus adhat boldogságot. Amikor az áldás forrására gondolunk, a világiasság halott, és Jézus a mindenünk.

Ez a célja a dicsőítés tanításának. Adja Isten, hogy álmodhassunk, tervezhessünk, működhessünk, adhassunk, taníthassunk és élhessünk a keresztre feszített Krisztus dicsőségére.

Boasting Only in the Cross/hu

2008-06-12T19:34:06Z

Mameepapee:

== Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk ==

 

             '''Pál levele a galatákhoz 6, 14'''

             Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára. 

 Nem kell sokat tudnod az életről ahhoz, hogy mély benyomást tehess a világra. Mégis ismerni kell néhány nagyszerű dolgot, ami sokat vet a latba. Majd légy hajlandó élni és meghalni ezekért. Azok, akik tartós változást eredményeztek a világban nem azok az emberek, akik sok tudást sajátítottak el, hanem azok, akik néhány nagyszerű dolgot birtokoltak. Ha azt szeretnéd, hogy a te életed is számítson, ha azt akarod, hogy a kavicsok, melyeket a vízbe dobtál, fodrozódásából hullámok keletkezzenek, melyek elérik a föld szegletét, s végül évszázadokon keresztül továbbhömpölyögnek az örökkévalóságig, nem kell magas IQ-val és EQ-val rendelkezned. Nem kell jóképűnek, gazdagnak lenned. Nem kell egy kitűnő családból származnod. Nem feltétlenül szükséges kiváló iskolai háttér. Mindössze néhány nagyszerű, magasztos, változatlan, nyilvánvaló, egyszerű, ragyogó dolgot kell ismerned, amelyek éltető erőt adnak neked.

Tudom, hogy az összegyűltek közül nem mindenki szeretné, ha az élete változáson menne keresztül. Sokan közületek nem törődnek azzal, hogy valami nagyszerű mély benyomást tegyenek a világra. Azt szeretnétek, ha az emberek is szeressenek titeket. Ha az emberek csak szeretnének, elégedettség töltené el a lelketeket. Sőt, az is kielégítene titeket, ha jó munkahelyetek lenne, szerető feleségetek, egy pár jól nevelt gyereketek, egy vagány autód, hosszú hétvégék, néhány jóbarát, egy vidám nyugdíjaskor, gyors és fájdalommentes halál, pokol nélkül – ha ilyen életeke lenne (Isten nélkül), elégedettek lennétek. EZ vezet a te személyre szóló tragédiádhoz.

Három héttel ezelőtt értesültünk a gyülekezetünktől, hogy Ruby Eliason és Laura Edwards elhunyt Kamerunban. Ruby már elmúlt 80 éves. Hajadon volt egész életében. Egy nagyszerű dologra kötelezte el magát, hogy megismertesse Jézus Krisztust a távoli országokban élőkkel; a szegényekkel és a betegekkel. Laura özvegyasszony volt, orvos, közeledett a 80. életévéhez. Ruby-val teljesített szolgálatot Kamerunban. A fék meghibásodott, így belerohantak egy sziklába, és azonnal életüket vesztették. Megkérdeztem a többieket, hogy szerintük ez tragédia volt-e? Két élet, amelyet egy nagy látomás vezérelt, előre be nem jelentett szolgálatot teljesítettek az éhező szegények között Jézus Krisztus dicsőségére. Két évtized telt el úgy, hogy az amerikai kortársaik sokasága úgy ment nyugdíjba, hogy eltékozolta az életét Floridában vagy Új Mexikóban. Nem. Az ő haláluk nem tragédia, hanem dicsőség.

Elmondom, hogy mi a tragédia. Felolvasok a Reader’s Digest 2000. februári számának a 98. oldaláról, hogy mi a tragédia. „Bob és Penny …korai nyugdíjas éveiket töltötték Amerika északkeleti részén. Bob 59, míg Penny 51 éves volt. Napjainkban Punta Gorda-ban élnek Florida államban, ahol hajókáznak a 30 láb hosszú halászhajójukkal, softball-oznak és kagylót gyűjtenek.” Az Amerikai Álom: juss el egyetlen földi életed végéhez, és legyen utolsó nagy tetted az, hogy „kagylókat gyűjtesz”, mielőtt számot adsz a Teremtődnek. EZ maga a tragédia. Manapság milliárdokat költenek, hogy meggyőzzenek arról, hogy kövesd ezt a tragikus álmot. Nekem negyven percem van arra, hogy könyöröghessek hozzád, hogy ne tedd ezt. Ne pazarold el a rövid és nagyon értékes életed. Én egy olyan családban nevelkedtem, ahol az édesapán evangelizátorként annak szentelte az életét, hogy Jézus Krisztus evangéliumát megismertesse az elveszettekkel. Egyetlen egy cél lebegett előtte: az evangélium hirdetése. A felnőtté válásom éveiben volt egy plakett a konyhánkban, ami most a nappaliban függ. 48 éven keresztül szinte nap mint nap láttam. A következő olvasható rajta: „Egy életünk van, ami hamar a múltba vész. Csak amit Krisztusért tettél, az tart örökké.” Itt vagyok Ezen A Napon apaként, 54 évesen. Négy fiam és egy lányom van: Karsten 27 éves, Benjamin 24 éves, Abraham 20, Barnabas 17 éves, Talitha 4 éves. Kevés dolog foglalkoztat az utóbbi hónapokban és években; az, hogy a felcseperedő gyermekeim ne pazarolják el az életüket talmi örömökre, a legfontosabbak közé tartozik. Most rátok is fiaimként és lányaimként tekintek, és apaként, amilyen talán nektek eddig nem adatott meg, könyörgök hozzátok. Vagy az az apa, aki nem ilyen jövőt képzelt el számotokra, mint én, vagy amit Isten tervezett számotokra. Vagy az az apa, akinek volt terve a jövőtökre, de minden a pénzről és a pozícióról szólt. Fiaimként és lányaimként tekintek rátok és könyörgök hozzátok. Akarjátok, hogy az életetek számítson valamit az örökkévalóság számára? Akarjátok ezt? Ne éljétek le az életeteket elhivatottság nélkül! Az egyik ok, amiért szerettem a „Passion 98 és Passion 99” események, és az „Egy Nap” események látásmódját, az az, hogy a 268. kinyilatkoztatás nagyon világosan feltárta, hogy miről is szól az életem. A kinyilatkoztatás Ézsaiás könyvének 26 fejezetéből a 8. igevers: „Ítéleted idején is benned reménykedtünk, Uram, neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Nemcsak a testről, hanem a lélekről is szól. Arról a lélekről, ami elhivatott és vággyal teli. Itt nem csak arról a vágyról van szó, amit akkor érzünk, amikor szeretnek bennünket, vagy softball-t játszunk, kagylót gyűjtünk. Itt a vágy egy végtelenül nagyszerű, szép, értékes és végtelenül kielégítő – „neved dicséretére vágyott a lelkünk”. Ez az amiért élek, és ennek a megtapasztalására vágyom. Az életem küldetésének mottója és azé a gyülekezeté, ahol szolgálok, a következő: „Azért létezünk, azért létezem, hogy terjesszem az elhívást Isten fennhatóságára minden dologban az emberiség örömére.” Nem kell ugyanazt vallanod, amit én. Nem kell ugyanazt mondanod, mint Louie Giglio (vagy Beth Moor, vagy Voddiee Baucham). Bármivel foglalkozz is, találd meg az elhívásodat. Találd meg a módját, hogy kifejezd, élj és halj azért. Ezzel egy örökké tartó változást fogsz előidézni. Olyanná válsz, mint Pál apostol. Nincs hozzá hasonló ember, akinek több nyílt terve lett volna az életére, mint Pálnak. Többféleképpen meg tudta ezt fogalmazni.           Az Apostolok cselekedetei 20, 24: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az          életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat, és azt a szolgálatot, amelyet          az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének          evangéliumáról.” 

 Egy dolog számított: elvégezzem a szolgálatot és a futásomat.

         Pál levele a filippiekhez 3, 7-8: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak         ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézusért, az én         Uram ismeretének páratlan nagyságáért.”

 

Hogyan segíthetek neked? Hogyan használhatna Isten ebben a pillanatban Egy Napon, hogy felébresszem benned az elhívást egy nagyszerű valóságra, mely szabadjára enged és felszabadít a kisszerű álmokból és elküld téged a világ végére?

A válasz, amit úgy gondolom, hogy Isten adott nekem, az volt, hogy ismertessek meg velük egy igeverset a Bibliából, amely a lehető legközelebb áll a lényeghez. Érzékeltesd, hogy Pál miért azt mondja, amit mond. 

Az igevers Pál levele a galatákhoz 6, 14-ből való: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.” 

Fogalmazzuk meg ezt a gondolatot pozitívan. Csak Jézus Krisztus keresztjével dicsekedjünk. Csak a kereszttel való dicsekvés az egyetlen gondolat, az egyetlen cél és az egyetlen elhívás. A 'dicsekedni' szó alatt érthetjük azt, hogy „ujjongani”, „örvendezni valaminek”. Csak Krisztus keresztje (kereszthalála) miatt ujjongjunk. Csak Krisztus keresztje miatt örvendezzünk. Pál azt mondja, hogy ez legyen az egyetlen elhívásod, az egyetlen dicsekvésed, örömöd és ujjongásod. Ebben a felemelő pillanatban, amit hívjunk Egy Napnak, legyen Jézus Krisztus keresztje Egy Valami, amit szeretsz, egy olyan dolog, amit becsben tartasz, aminek örvendezel és ujjongsz. 

Ez megdöbbentő két dolog miatt:

#Az egyik dolog, amiért megdöbbentő lehet, az az, mintha az mondanánk, hogy csak az elektromos székkel dicsekedjünk. Vagy csak a gázkamra miatt ujjongjunk. A halálos injekciónak köszönhetően örvendezzünk. Legyen az egyetlen dicsekvésed, az egyetlen örömöd és egyetlen ujjongásod az akasztófakötél. „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”. Egyetlen kivégzési módszer, amit valaha is kitaláltak, sem volt annyira kegyetlen és kínzó, mint a keresztre feszítés. Szörnyű volt. Nem tudtad volna végignézni sikoltás, hajtépés és ruhaszaggatás nélkül. Legyen ez a tény az életed elhívása. 
#Ez az egyik dolog, ami meghökkentő Pál szavaiban. A másik az, hogy Pál arról beszél, hogy ez (Jézus kereszthalála) legyen az egyetlen dolog, amivel dicsekszünk az életünkben. Az egyetlen öröm. Az egyetlen ujjongás. „.Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számotokra a világ, és én is a világ számára.”

Mire akar Pál ezzel célozni? Valóban arra gondol, hogy ne dicsekedjünk mással, hogy ne legyen más, amin ujjonghatnánk? Nem lenne más örömünk csak Jézus keresztjében, Jézus halálában? Vizsgáljuk meg azokat a helyeket, ahol maga Pál ugyanazt a „dicsekedni”, vagy „ujjongni” szavakat használja más esetekben:

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 2:„és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségével.”

           Pál levele a rómaiakhoz 5, 3:„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az áll az állhatatosságot.”

           Pál második levele a korinthusiakhoz 12, 9:„Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem.”

           Pál első levele a thesszalonikaiakhoz 2, 19: „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor?”

Tehát, ha Pál ezen dolgokkal dicsekszik és ezen dolgokon ujjong, akkor mire gondol? Arra, hogy „ne kíván[junk] mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével”? Mit jelent ez tulajdonképpen? Mindez csak halandzsa lenne? Örvendezel egy dolognak és azt mondod, hogy ujjongsz egy másiknak? Nem. Nagyon alapos oka van annak, hogy ezt mondjuk. Mindennemű ujjongásunknak, örvendezésünknek és dicsekvésünknek Jézus keresztjében való örvendezésnek kell lennie.

Pál úgy gondolja, hogy a keresztények minden dicsekedésének Jézus kereszthalálában való dicsekedésnek kell lennie. Minden más dologban való örömünknek a keresztben való ujjongásnak kell lennie. Ha dicsekszel a dicsőség reményében, akkor dicsekedned kell Krisztus keresztjében is. Ha dicsekszel a megpróbáltatások idején, mert a megpróbáltatások reményteljesek, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is. Ha dicsekszel a gyengeségeidben, vagy az emberek Istenével, akkor dicsekedned kell Jézus keresztjében is.

Miért van ez így? Egy oka van. Megváltotta a bűnösöket. Minden jó dolgot; valójában minden rossz dolog, amit Isten jóra fordított; megkaphattunk Jézus kereszthalála által. Eltekintve Jézus halálától és keresztjétől, a bűnösök csak ítéletben részesülnek. Ennélfogva, bármi, amit Krisztusban élvezel – keresztényként, vagy istenfélőként – felelős vagy Jézus haláláért. Tehát mindenben való dicsekvésed a keresztben való dicsekvésnek kell lennie, ahol minden áldás megvétetett számodra Isten fia, Jézus Krisztus halálának az árán.

Az okok egyike, amiért mi nem vagyunk Krisztus központúak, és nem teltünk meg Krisztussal, bár ennek meg kellett volna történnie, az az, hogy nem vettük tudomásul, hogy minden – minden jó és minden rossz dolgot Isten jóra fordított érettünk megváltott gyermeke, Krisztus halála árán. Mi csak egyszerűen elfogadjuk az életünket, azt a tényt, hogy lélegzünk, az egészségünket, a barátainkat mindent, úgy ahogy van. Azt gondoljuk, hogy mindez a miénk, amihez jogunk van. Az a helyzet, hogy ezek a dolgok nem minket illetnek jog szerint.

Duplán nem érdemeljük meg ezeket.

#Teremtmények vagyunk. A Teremtőnket senki nem kötelezte arra, hogy bármit is adjon nekünk – sem életet, egészséget vagy bármi mást. Ő ad vagy elvesz. Semmilyen igazságtalanságot nem követ el ellenünk.
#Amellett, hogy teremtmények vagyunk, nem követelőzhetünk Istennél, mert bűnösök vagyunk. Kegyvesztettek vagyunk. Figyelmen kívül hagytuk és engedetlenek voltunk. Nem voltunk képesek szeretni Őt és bízni benne. Igazságosan gerjedt haragra ellenünk. Minden, amit megérdemlünk Tőle az az ítélet. Ennélfogva, minden lélegzetünk és szívdobbanásunk, minden napfelkelte, minden pillanat, amit a szemünkkel látunk, vagy hallunk a fülünkkel, vagy beszélünk a szánkkal, vagy minden lépésünk ingyenes, de nem megérdemelt ajándék bűnösök számára, akik csak büntetést érdemelnek.

Ki vásárolta meg ezeket az ajándékokat számunkra? Jézus Krisztus. Hogyan vette meg nekünk? A vérével.

Az áldások az életünkben azért vannak, hogy dicsőítsük Krisztus keresztjét. Más szóval, minden jó dolog azért van az életünkben, hogy dicsőítsük Krisztust és a keresztre feszítését. Például a ’91-es Dodge Spirit-ünket a múlt héten totálkárosra törtük, de senkinek nem esett baja. Ebben a biztonságban én dicsekedem és büszkélkedem. De miért nem sérült meg egyikünk sem? Ez egy olyan ajándék volt nekem és a családomnak, amelyet közülünk senki sem érdemelt meg. Bűnösök vagyunk és természetünknél fogva a harag gyermekei, távol Krisztustól. Ennek ellenére, mégis hogy kaphattunk ilyen ajándékot? Válasz: Krisztus kereszthalált halt a bűneinkért. Elvette a haragot, ami Isten és közöttünk állt. Mindezt biztosította nekünk, habár mi nem érdemeltük ezt meg. Isten mindenható kegyelme mindenben a javunkra munkálkodik. Tehát amikor dicsekedtem a biztonságunkkal, akkor Jézus Krisztus keresztjével dicsekedtem.

A biztosító 2800 dollárt fizetett az autóért. Noel elvitte a pénzt és Iowába ment, amin vett egy ’92-es Chevy Lumina-t, majd hazavezetett a hóban. Ismét van kocsink. Dicsekedtem a sok jutalom csodálatos kegyelmével. Összetöröd az autódat és karcolás nélkül megúszod, a biztosító állja a kárt. Lesz egy új kocsid. Majd úgy folytatod az életedet, mintha mi sem történt volna. Köszönetnyilvánításként fejet hajtok és dicsekszem számtalan áldásokért, az apró anyagi dolgok ellenére is. Honnan származik ez a sok áldás? Ha már megváltott bűnös vagy, ha hiszel Jézusban, a kereszt közvetíti az áldásokat. Ha a kereszttől távol élsz, csak büntetés vár rád. Bár időnként Isten türelmes és kegyes, de ha elutasítottad, akkor minden áldása csak felerősíti a büntetést. Tehát minden ajándék vérrel vétetett. Így minden dicsekvés a keresztben való dicsekvés.

Jaj nekem, ha bármi mással is dicsekszem, mint Krisztus keresztjével.

Másképpen szólva, a kereszt jelképezi Krisztus dicsőségét. Istennek az volt a célja a kereszttel, hogy majd Krisztust tiszteljék. Amikor Pál azt mondja a galatákhoz írott levelében (6, 14): „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmével”, azt mondja ezzel, hogy Istennek az volt a terve, hogy mindig a keresztet dicsőítsék, hogy mindig a keresztre feszített Jézus legyen a dicsekvésünk tárgya, örömünk és dicsőségünk. Krisztus hálát és dicsőséget kapjon az életünkben véghezvitt jótettekért –, hogy minden rossz dolgot, amit Isten okozott jóra fordít.

Most jön a kérdés: ha Isten tervében szerepelt Krisztus halála és az, hogy a „Kereszthalált halt Krisztust” tiszteljék és dicsőítsék mindenért, akkor hogyan kapja meg Krisztus a megérdemelt dicsőséget? A válasz az, hogy gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket egyaránt meg kell tanítani arra, hogy ez az igazság. Másképpen szólva, Krisztus keresztjével való dicsekvés az a keresztről szóló tudás.

A munkám arról szól, hogy dicsőséget szerezzek Jézusnak azáltal, hogy benneteket tanítalak ezekről a dolgokról. S a ti feladatotok, hogy még több dicsőséget szerezzetek Jézusnak azáltal, hogy a tanítások szerint éltek és terjesztitek ezeket az igazságokat. A Jézusról szóló ismeret nem más, mint Jézussal való dicsekedés. Ha csak a kereszttel szeretnénk dicsekedni, akkor ismereteket kell szereznünk a keresztről, a kereszt alatt.

Talán azt is mondhatnánk, hogy ismereteket kell szereznünk a „kereszten”. A kereszten szerzett ismeretek vezetnek el a kereszttel való dicsekvéshez. Mit értek ez alatt?

Nézzük meg a 14. igevers további részét: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” A kereszttel való dicsekedés akkor szokott megtörténni, ha a kereszten vagyunk. Vajon nem erről szól a 14. igevers? A világ keresztre feszítetett számomra és én is a világ számára. A világ meghalt számomra és én is a világ számára. Miért? Mert megfeszíttettem. Megtanulunk a kereszttel dicsekedni, amikor a kereszten vagyunk.

Mit jelent ez? Mikor történt ez meg? Mikor voltál megfeszítve? A válasz Pál levele a galatákhoz 2, 20-ban található: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Amikor Krisztus meghalt mi is meghaltunk. Krisztus halálának dicsősége az, hogy amikor meghalt, minden, ami az övé volt meghalt Vele együtt. A halál, melyet mindannyiunkért szenvedett, akkor válik a mi halálunkká is, amikor egyesülünk Vele a hitünk által.

Azt mondhatod: „Nem élek én? Élőnek érzem magam.” Nos, ekkor van szükségünk tanulásra. Meg kell értenünk mi történt velünk. Meg kell, hogy tanuljuk ezeket az igazságokat. Ezért van Pál levele a galatákhoz 2, 20 és 6, 14 a Bibliában. Isten folyamatosan arról tanít, hogy mi történt velünk. Így megismerjük önmagunkat, megtudhatjuk munkálkodásának módját. Dicsekedhetünk vele, fiával és keresztjével, ahogy kellene.

Ennek fényében olvassuk el ismét Pál galatákhoz írott leveléből a 2, 20-at és lássuk meg azt, hogy Igen, halottak vagyunk, de élünk. „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve [tehát halott vagyok, Pál tovább folytatja]: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem [Miért? Mert meghaltam. A régi engedetlen, hitetlen énem meghalt. Pál tovább folytatja.]; azt az életet, amit pedig testben élek [Igen, élek. De ez az „én” nem egyezik meg azzal az „énnel”, aki meghalt], az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Más szóval élve, az „én”, aki él, az az új „én”, aki hitben él. Az új teremtmény él. A hívő él. A régi én Krisztussal halt meg a kereszten.

Ha megkérdezed, hogy mi a kulcsa, hogy ez valóssággá váljon? Hogy lehet ez az enyém? A válasz a galatákhoz írott levél 2, 20 vers hitről szóló szavaiban rejlik. „Azt az életet pedig amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Ez a kapocs, melyet létrehoz közötted és fia között a hit által. Amikor ez megtörténik, egység jön létre az Isten fiával. Ennélfogva válik az Ő halála a te haláloddá és az Ő élete a te életeddé.

Most vetítsük ezt át a galatákhoz írott levél 6, 14 igeversre: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszítetett számomra a világ, és én is a világ számára.” Kizárólag a kereszttel dicsekedj.

Hogyan válhatok kereszténység központúvá úgy hogy a dicsekvésem visszavezethető legyen a kereszthez? Válasz: Vedd észre, hogy amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor te is meghaltál. Amikor elkezdtél bízni benne, akkor halála nyomot hagyott életedben. Pál azt mondja, hogy meghaltál a világnak és a világ is halott számodra.

Ez azt jelenti: amikor Krisztusba veted a hitedet, megszakad a világgal való köteléked, és a világ vonzereje megtörik, halottá válik számodra, ahogy te is a világ számára. Tetszetősebben fogalmazva, ahogy a 15. versben is olvasható, „új teremtés” vagy. A régi éned halott, az új él. Az új éned hitben él. Hitünk NEM a világot dicsőíti, hanem a keresztre feszített Krisztust.

Így válhatsz kereszténység központúvá és vallhatod Pállal együtt: „Nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével.” A világ már nem egy kincsesláda, nem forrása az életemnek, elégedettségemnek és örömömnek, hanem Krisztus ez a forrás.

Mi a helyzet a biztonsággal az autóbalesetben vagy a kártérítéssel? Nem azt mondtad, hogy örülsz ennek? Akkor te is meghaltál a világnak?

Lehetséges, remélem. Mert ez a halál nem azt jelenti, hogy kivonulunk a világból. Ez nem azt jelenti, hogy semmiféle érzésünk nincs a világról (1 János 2, 15; 1 Timóteus 4,3). Ez azt jelenti, hogy minden törvényes örömünk a világban Krisztus szeretetének vérrel megpecsételt bizonyítéka, és lehetőség a kereszt hirdetésére. Halottak vagyunk a kártérítés örömeinek, mert egyedül a keresztre feszített, Adakozó Krisztus adhat boldogságot. Amikor az áldás forrására gondolunk, a világiasság halott, és Jézus a mindenünk.

Ez a célja a dicsőítés tanításának. Adja Isten, hogy álmodhassunk, tervezhessünk, működhessünk, adhassunk, taníthassunk és élhessünk a keresztre feszített Krisztus dicsőségére.

Boasting Only in the Cross/hu

2008-06-12T19:33:41Z

Mameepapee:

Gospel Implications/hu

2008-04-17T18:02:10Z

Mameepapee:

{{InProcess|user=|date= 11 April 2008}}

= '''A „Jó Hír” jelentősége''' =

'''Vezesd népedet az Evangélium igazságaival összhangban!'''

A gyülekezeti élet akkor egészséges, ha:

(1) a lelkipásztorok-hitoktatók képesek pontosan, hatékonyan és teljes egészében átadni az evangéliumot úgy, hogy az beépüljön az emberek mindennapi életébe.

(2) a gyülekezeti tagoknak személyes kapcsolatuk és megértésük van az evangéliummal, s ez által az evangéliumi útmutatások szerint élnek. Ezt ''gyakorlati evangéliumközpontúságnak'' nevezem.

A cél eléréséhez szükséges ''tisztázni ''a kapcsolatokat az Evangélium és az evangéliumi tantétel és az ehhez való hozzáállás jelentősége között. Ezeket a kapcsolatokat „evangéliumi igazságnak”, illetve „evangéliumi életvitelnek” nevezhetnénk.

Képzeljünk el három koncentrikus kört. A kör középpontjában található az evangélium, talán ezt a legjobban Pál apostol Korinthusiakhoz írt első levélének 15. fejezetének 3. igeversének a szavai fejezik ki: „… Krisztus meghalt a mi bűneinkért…”. Ez a rész bűnösségünk létezéséről/valódiságáról beszél, az isteni büntetés szükségességéről, és az isteni haragtól való csodálatos megváltásról, amelyet Jézus Krisztus vitt véghez. Pál apostol beszél erről az „örömhírről”, mint a legfontosabb tényről, és nagyon jól értjük üzeneteinek fontosságát, amit levelében vagy prédikációjában tett közzé (vö. 1Kor. 2: 1-4). Éppen ezért ez a központúság. Annak érdekében, hogy ''gyakorlatközpontúságunk'' legyen, ''össze kell kapcsolni'' azokat a területeket, amelyekben az ember él.

Ez vezet a második körhöz, az evangéliumi igazsághoz. Ezek közelebbről meghatározott, az Evangélium konkrét, dogmatikus tantételeinek fontossága, vagy ahogy Pál nevezi: „tanítás, mely hasonlóvá tesz (például valamiből nyeri az alakját) a dicsőséges evangéliummal” (1 Tim. 1, 10-11). Ezek az evangéliumi igazságok eljuttatják hozzánk az Örömhírt, ezzel eszünkben tartva, hogy hasznosak elménk megújulásában, és így gondolkodásunkat mindinkább ezek az igazságok formálják.

El lehet képzelni, hogy Pál apostol rómaiakhoz írt levelét különösképpen átjárják ezen evangéliumi igazságok. Hadd hozzak három példát:

(1) A rómaiakhoz írt levél 5. fejezetének 1. versében Pál apostol megállapítja: „''Mivel tehát'' megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Figyeljük meg az igevers logikáját. Valami következik az evangélium alapvető igazságából. Mégpedig az a tény, hogy békességünk van Istennel, nem az Evangélium maga, hanem egy hathatós evangéliumi következtetés, ami egy „evangéliumi igazság”. Megértve ezt az evangéliumi igazságot, a dicsőséges Evangéliumhoz közel hasonlatossá formálhatjuk gondolkodásunkat.

(2) A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 1. versében azt olvashatjuk: „Nincs ''tehát most'' már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,…” Figyeljük meg ismét az érvelést. Pál itt nem magát az Örömhírt ismerteti, hanem valami mást, ami az evangélium miatt „most” igaz. Ennek a jelentősége azonban lenyűgöző. Amint a hívő teljesen magáévá teszi ezt a gondolatot, gyökeresen megváltoztatja a szellemi világát. Így az Evangélium értük fog erőteljesen ''működni''.

(3) A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 32. igeverse egy kedvenc rész: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Figyeljük meg a „''hogyne''” és a „''vele együtt''” szavakat. Ezek a szavak valami olyasmiről árulkodnak, melyek az Evangéliumból sarjadnak. Amint az emberek meglátják a kapcsolatot magának az Evangélium igazsága („Tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta”.) és e között az evangéliumi igazság között, mely Isten irgalmas gondoskodását hirdeti, amire szükségünk van a megszentelődésünkhöz (vö. rómaiakhoz írt levél 8, 28-29), az Evangélium az emberek isteni gondviselésbe vetett mindennapi bizalmában fog ''működni''.

Az evangélium nemcsak a gondolkodásunk formálására szolgál, viselkedést is nagyban befolyásoló ereje van. Nemcsak arra jó, hogy megújítsuk az elménket, hanem tájékoztat a ''magatartásunkról'' is. A Szentírás sok példát tár elénk az evangéliumi útmutatások szerinti életről. Pál apostol Galatákhoz írt levelének 2. fejezet 14. versében Pál apostol megszidta Péter apostolt magaviselete miatt, mert „nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak”. A Filippiekhez írt levelének 1. fejezet 27. versében arra szorgalmazza a hívőket, hogy „a Krisztus evangéliumához méltóan ''viselkedjenek''”. Más szóval, az Evangélium egyik feladatának kell tekintenünk, hogy tájékoztat bizonyos viselkedésformákról. Ennélfogva, olyan szemmel kell olvasni a Bibliát, hogy odaszenteljük figyelmünket ezekre az összefüggésekre. Például, amikor Pál felhívja a korinthusiak figyelmét, hogy: „Kerüljétek a paráznaságot!”, a kérését világosan az evangéliumra alapozza – „… nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek ''tehát'' Istent testetekben”. (1Kor. 6, 18-20). Amikor a megbocsátást szorgalmazza, akkor világosan hivatkozik az Evangéliumra motivációként és modellként egyaránt (Pál levele az Efezusiakhoz 4, 32). Amikor azt mondja a férjeknek, hogy szeressék a feleségüket, akkor összekapcsolja a buzdítását közvetlenül az Evangéliummal (Pál levele az Efezusiakhoz 5, 25). Amikor felhívja a korinthusiak figyelmét a folyamatos bőkezűségre, akkor határozottan emlékezteti őket az Evangéliumban szereplő isteni nagylelkűségre (2Kor. 8, 7-9; 9, 12-13; 15). Még számos példát hozhatnánk. Végül is, minden keresztény magatartásnak az Evangéliumból kellene kiindulnia, bár keményen kell dolgozni azért, hogy elkerüljük a közhelyet. Összeköttetéseket kellene kialakítani az élet minden területére vonatkozóan.

A legnagyobb kihívások egyike, és a lelkipásztor-hitoktatók legfontosabb feladata, hogy világosan ''érzékeltessék'' ezeket az összeköttetéseket azért, hogy az emberek pontosan és értelemszerűen magáénak vallják az Evangéliumot és beépítsék mind a gondolkodásukba, mind a viselkedésükbe. Ezáltal az Evangélium ''a gyakorlatban'' központi jelentőségűvé válik mind az egyéni keresztény, mind pedig a gyülekezet számára.